Eladó sorba kerül Fangio ajándék Mercedese

Egyszeri és megismételhetetlen ajánlat várja a RM Sotheby’s vásárlóit

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hihetetlen műkincset bocsát licitre az RM Sotheby’s aukciós ház, ugyanis az ötszörös Forma-1-es világbajnok Juan Manuel Fangio által használt 1958-as Mercedes-Benz 300SL kerül hamarosan kalapács alá.

Az elmúlt bő 70 évében összesen 34 világbajnokot avatott a Forma-1, ebből 7-7 Michael Schumacher és Lewis Hamilton neve mellett szerepel, közvetlenül utánuk 5 elsőséggel következik Juan Manuel Fangio. Ugyan El Maestro - ahogyan kortársai nevezték - az elsőségeket tekintve csupán harmadik az örökranglistán, mégis akadnak olyan rekordok, melyeket a mai napig az argentin tart. Az 1950-es években aktív pilóta az egyetlen a sportág több mint 70 éves történelmében, aki 4 különböző konstruktőrrel is világbajnoki címet tudott szerezni - név szerint az Alfa Romeóval, a Mercedesszel, a Maseratival és a Ferrarival. Fangio a maga idejében rendkívül népszerű pilóta volt, olyannyira, hogy 1958-ban a kubai futam előtt maga Fidel Castro raboltatta el az argentin versenyzőt, hogy így robbantson ki nemzetközi botrányt és kényszerítse szorult helyzetbe politikai ellenfeleit. Természetesen a Maestrót még Castro sem bántotta; Fangio egy interjúban elmondta, hogy jól bántak vele fogvatartói és egy percig sem érezte magát veszélyben. Kétségtelen az ötszörös világbajnok a motorsport megkerülhetetlen legendája. Éppen ezért rendkívül különleges a kanadai székhelyű RM Sotheby’s aukciós ház nemrégiben meghirdetett portékája, mely egy 1958-as Mercedes-Benz 300SL Roadster, mely történetesen Juan Manuel Fangio tulajdona volt egykoron.
Hirdetés
A nem mindennapi roadstert a Mercedestől kapta az argentin zseni a visszavonulása után. Az autó pontosan abban az állapotban kerül árverésre, melyben Fangio hagyta. A kilométeróra 72 951 kilométert mutat, melynek jelentős részét maga a Maestro pakolta a roadsterbe, részben Európában, részben Argentínában hajtva azt.
Hirdetés
Az autó árát megtippelni is nehéz lenne, hiszen a modell önmagában is rendkívül értékes (mindössze pár ezer darab készült belőle 1957 és 1963 között), a most árverésre bocsátott pedig egy páratlan műkincs, melyet egy igazi legenda hajtott. Viszonyításképpen egy hasonló 300SL Roadstert 2020 augusztusában közel 7 millió dollárért adtak el (átszámítva ez több mint 2 milliárd forint)! Fangio Mercedese esetében zárt körű aukció keretein belül kerül ki az új tulajdonos, így a végső árát csak akkor tudjuk meg, ha a vásárló azt nyilvánosságra hozza, mert az aukciós ház előre jelezte, nem kívánják publikálni sem a kikiáltási, sem az eladási árat. Egy biztos, ebben az esetben a 7 millió dollár kevés lesz a győztes licithez. Fotók: RM Sotheby’s
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?