Elektromos Kalinát mutatott be a Lada Moszkvában

Spanyolos névvel jön a Lada első elektromos autója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Neve alapján spanyol rokonságra gondolhatnánk, pedig az El Lada az AvtoVaz első elektromos autójának neve.


Meglepő is lehetne, de a Nissan-Renault Alliance tagjaként nem az, hogy az AvtoVaz elektromos hajtású Lada Kalina változatot mutatott be a Moszkvai Autószalonon. A latinos El Lada névre hallgató modell megjelenése nem sokban különbözik hagyományosabb Kalina rokonaitól, de belsőégésű motort nem találunk benne, mivel kizárólag villanymotor hajtja. Ennek, azaz a villanyhajtás részleteiről ugyan nem sokat tudunk, a hatótávra vonatkozóan már van adat: El egy töltéssel 150 km megtételére képes. Legnagyobb sebessége pedig elérheti a 130 km/h-t, bár csúcson járatva biztosan gyorsabban lemerül.
Hirdetés
Szintén ismeretlen típusú és specifikációjú akkumulátora 8 óra alatt tölthető fel teljesen. Az első információk szerint az első adag El Ladát az oroszországi Sztavropolba szállítják, ahol taxiként fognak szolgálatot teljesíteni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?