Elektromos sportautó Kínából: bemutatkozik a Qiantu K50!

A New York-i Autószalonon debütált a Qiantu K50!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amerikában már jövőre elkezdik árusítani a kínai-amerikai fúziós elektromos sportverdát, a Qiantu K50-et.

A Qiantu K50 a kaliforniai Mullen Technologies és kínai partnere, a Qiantu Motors koprodukciójának eredménye. A kétajtós verda a New York-i Autószalonon debütált, és már 2020-ban elérhetővé válik majd az Egyesült Államokban. Az alumínium váznak, valamint a szénszálas lemezeknek köszönhetően a karosszéria össztömege 281 kg, amiből 234-et az alumíniumszerkezet ad. Az erő két elektromos motorból érkezik, egy előre, egy hátra került, így az összkerékhajtás többféle vezetési móddal együtt érhető el. A rendszer csúcsteljesítménye akár 280 kW, azaz 375 lóerő, míg a nyomaték 580 Nm körül mozog. 4,6 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a maximális sebességet pedig 200 km/h-ra lőtték be. A biztonságos megállásért a Brembo fékrendszer felel, míg az alumínium kereken Pirelli P Zero abroncsok feszülnek.
Hirdetés
Az akkumulátorcsomagot, vagyis a RESS-t (újratölthető energiatároló rendszer), maga a Qiantu fejlesztette ki, és a NEDC-szabvány szerint egyetlen töltéssel 370 km megtételére képes a K50, de a gyártó szerint egyenletes sebesség mellett akár az 515 km-es hatótáv is elérhető. A Mullen és a Qiantu kezdetben limitált példányszámban dobja piacra a K50-et, kezdő ára valószínűleg 112.500 dollár körül alakul majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?