Hirdetés

Elektromosként és plug-in hybridként is élvezetes a Golf

Volkswagen Golf GTE és e-Golf menetpróba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mindegy, hogy elektromos vagy konnektoros hibrid, egy Golf, az Golf, a 7. generáció faceliftje után is. Először nézzük a zöld rendszámosokat.

Ritkán látni egymás mellett a Golf paletta két elektromos motort felvonultató modelljét. Az e-Golf már 300 km, a GTE még mindig 50 km károsanyag-kibocsátás nélküli hatótávval kecsegtet

Újra Mallorca és újabb Golfok. Egy nemzetközi menetpróba nem is volt elég, annyiféle Golf változat van piacon mára. Így a Volkswagen egy újabbat szervezett a Baleár-szigetek legnagyobbikára, hogy megmutassák, mennyire sokoldalú a világ leghíresebb kompakt népautója. A Golf hetedik generációja tavaly év végén frissült, új 1.5 TSI Evo motorjával, valamint GTI és GTD sportváltozatokban is meggyőző volt. Most a paletta talán legérdekesebb, legegyedülállóbb darabjait, az emissziómentes e-Golfot, a konnektoros hibrid GTE-t, az erősebbik GTI-t és a csúcs Golf R-t is kipróbálhattuk. Utóbbit ráadásul versenypályán. Mondhatni, a két végletet rakták alánk közvetlenül egymás után, hiszen míg az R-ben a versenyzés élményét élhettük át, addig az e-Golfban spórolni tanultunk. Bizony, ennyire sok oldala tud lenni a Volkswagen piacvezető kompakt modelljének. Olyannyira, hogy ebben a cikkben csak a villanymotort (is) adókra koncentrálunk, a csúcs Golfokat egy további cikkben fogjuk kivesézni.

Furcsa kettősség, hogy egy versenypályán töltődnek a tesztalany e-Golfok, az orrtöltős GTE-hez már jobban illik a hely

e-Golf. 2014-ben mutatkozott be az első villany-Golf, akkor még 190 km hatótávval és 24,2 kWh-s akkumulátorcsomaggal, a többi Golf modelltől eltérő kék dizájvonallal. A körítés most sem változott, az e-Golf továbbra is könnyen megszeretteti magát azokkal is, akik nem tekintenek egyenértékű autóként a villanyosokra. Az utastér a ráncfelvarrás után is kék varrásokat kap, továbbra is opciós az e-sound hanggenerátor, az igen hasznos hőszivattyú, és már akár 12,3 colos Active Info Display-en követhetjük a Blue Score és egyéb, így már nem analóg villanyautó-specifikus kijelzőket. A lényeg: már 300 km NEDC ciklus szerinti hatótávval rendelkezik, az első ülések alatt található akkumulátorcsomagjának energiakapacitása 35,8 kWh-ra gyarapodott. A villanymotor teljesítménye 115 lóerőről 136-ra, nyomatéka 270 Nm-ről 290 Nm-re nőtt, utóbbit azonnal le is adja, így álló helyzetből 6,9 másodperc alatt elér 80 km/h-ra. A 0-100-hoz is mindössze 9,6 mp-re van szüksége a korábbi 10,4 helyett. Végsebességét 150 km/h-ban korlátozták, a tanksapka mögött elhelyezett csatlakozója továbbra is fogadja a CCS gyorstöltőt, amivel 45 perc alatt 80%-ra tölthetjük. 230 voltos otthoni hálózatról töltve 13 óra 15 perc szükségeltetik neki ugyanekkora töltöttséghez.

Az alap Golf minden előnyével, annak kompakt, praktikus kialakításával párosul a károsanyag-kibocsátásmentesség. Kevésbé odafigyelve is simán képes 200 kilométernél is nagyobb hatótávra az új e-Golf

Volkswagen e-Golf facelift, 2017 - műszaki adatok
Energiaosztály A+
Teljesítmény [LE (1/min)] 136 (3000-12000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 290 (0-3000)
Akkumulátor kapacitás [kWh] 35,8
Gyorsulás 0-100 km/h 9,6
Végsebesség [km/h] 150
Kombinált fogyasztás [kWh/100 km] 12,7
CO2-kibocsátás [g/km] 0
Hatótáv (NEDC) [km] 300
Saját tömeg [kg] 1615
Megengedett össztömeg [kg] 2020
Alapár [Ft] 11 479 530

Csupán villanyautós műszereivel, kijelzőivel és hangtalan futásával utal rá, hogy elektromos autóval van dolgunk, egyébként ugyanolyan személyautós, a kényelmet egyáltalán nem mellőző az e-Golf. Akkumulátorcsomagja az első ülések alá került

Mondhatjuk, hogy a téma az utcán hever? Kis városka utcáján találkoztunk a szintén elektromos, az e-Golfnak már egyre kevésbé konkurens, 212 km hatótávot ígérő Kia Soul EV-vel. Utóbbi persze olcsóbb

Azért a 300 kilométer, de még a Volkswagen által garantált 200 kilométer kompromisszum nélküli hatótáv is nagyobb magabiztossággal jár, mint azt megszokhattuk a kisebb elektromos modellekben. Egy igen vegyes utat jelöltek ki az e-Golf vallatására: volt hegymenetes, lejtős, városi, országúti és autópályás rész is szép számmal. Induláskor 283 km hatótávot írt a komputer és 100 többé kevésbé eco kilométer után 118 km hatótávval adtuk le. Ám ami talán beszédesebb, hogy még közel a fele megvolt az akku töltöttségének. Gyári fogyasztási adata 12,7 kWh/100 km, nálunk ez a szám 15-16 kWh körül mozgott. Ám ebben volt erőpróbálgatás, fotózás, és fontosnak tartottuk a légkondi használatát is. Mérvadó számokat majd egy hosszabb teszt fog nyújtani. Érdemes a módválasztót (nem váltó, hisz az egyetlen fokozatú az e-Golfban) D helyett, B-be tolni, hiszen az így megnövekedő rekuperáció gázelvételkor azonnal fékezi az autót és tölti vissza az akkumulátort. Egyetlen negatívumként a jelentős gördülési zajt lehetne említeni, de sokkal fontosabb, hogy villanyautó létére is autós maradt a vezethetősége. A frissített e-Golf magas ára tűnik ma a legkevésbé kompromisszumosnak a villanyosok között.

Továbbra is a VW jelzés alatt található a sportos GTE töltőcsatlakozója, ami nem gyorstöltő kompatibilis. Benzinhibrid hajtásának összteljesítménye 204 lóerő és akár 939 közös hatótávot ígér a gyár

Szabadon váltogathatunk két motorja között. Tisztán elektromosan 130 km/óráig használható, 8,7 kWh-s lítium-ion akkumulátora gyári adat szerint 50 km-re elegendő energiát tud tárolni

GTE. A tökéletességnek ára van. Ezt jól bizonyítja a kompakt szegmens első konnektoros hibridje, a hagyományos Golf testvéreknél jóval nehezebb, hátul elhelyezett akkumulátorcsomagjának köszönhetően kisebb csomagtérrel rendelkező Golf a GTE, ami továbbra is a legdrágább Golf. Cserébe minden kollégával egyetértettünk abban, hogy az egyébként változatlan hajtása zseniális. Motorterében egymás mellett találunk egy 150 lóerős 1.4 TSI-t és egy 102 lóerős villanymotort. Utóbbit a VW jelzés alatt tudjuk tölteni, gyorstöltőt továbbra sem fogad. Két erőforrása egyszerre is tud hajtani, ilyenkor összteljesítményük 204 lóerő és 350 Nm nyomaték, amit a GTE gomb megnyomásával vagy padlógázzal is előhívhatunk. Ekkor tényleg az ülésbe tol és kék csíkot húz maga után a gyorsan görbülő félig fordulatszámmérő, félig villanymutató műszer. Szintén gombnyomásra akár tisztán elektromosan is hajt, így 50 km hatótávot ígérnek neki. Tehát nem csak sportos, hibrid hajtásával, gyakori töltéssel akár gazdaságos is lehet. A gyári (NEDC ciklus szerinti) 1,6-1,8 literes kombinált fogyasztást természetesen nem bírtuk hozni vele, 6,6 literes és 6,4 kWh-s fogyasztás adódott 100 kilométerre, de korábbi tesztünk során már részleteztük, hogy miért nem lehetséges a gyári értékeket hozni vele. Egyébként a frissített Golfpaletta egyetlen tagja, ami hajtásában nem változott, így továbbra is a 6 fokozatú kéttengelyes DSG-t kapcsolgatja még tisztán elektromos üzemben is. Küllemben a GT-családhoz igazodik, vadabb, nagyobb légbeömlős lökhárítókkal, utasterében pedig szuper oldaltartású, skótkockás ülésekkel és lecsapott aljú sportkormánnyal. Tehát a Volkswagen ügyesen fordítja előnyére a villanyhajtás adta sportosságot, és olyan körítést ad plug-in hibridjének, amit bármelyik sportautó-rajongó megkíván.

Hirdetés

A GTI morcosra húzott lökhárítóját kapja a GTE is, egyedi felnijei mögött kék féknyergek feszülnek, csak a miheztartás végett

Volkswagen Golf GTE facelift, 2017 - műszaki adatok
Emissziós norma Euro 6 / A+
Hengerűrtartalom [cm3] 1395
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat DSG/6
Teljesítmény [LE (1/min)] benzin: 150 (5000-6000), elektromos: 102 (2500)
Rendszernyomaték [Nm] 350
Gyorsulás 0-100 km/h 7,6
Végsebesség [km/h] 222
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 1,6-1,8
CO2-kibocsátás [g/km] 36-40
Saját tömeg [kg] 1615
Megengedett össztömeg [kg] 2040
Alapár [Ft] 12 296 140

A GT-család két véglete, a plug-in hibrid GTE és az immáron 245 lóerős GTI Performance – amiről hamarosan szintén írunk. A GTE-nek plusz bujaságot ad a hibrid hajtás, ami ha akarjuk spórol nekünk, ha akarjuk rásegít a benzinesre és az ülésbe nyom

Mivel az e-Golf és a Golf GTE eleve nem olcsó, ellátmányuk sem szerény. Mindkettőhöz felár nélkül járnak a LED-es fényszórók és hátsó lámpák, de az e-Golf az új, gesztusvezérlős 9,2 colos Discover Pro infotainment rendszerrel is próbálja elfogadtatni a villanyautózást. Ugyanakkor felárat nem kér, a két zöld rendszámos Golf közül az e-Golf az olcsóbb, alapára 11 479 530 Ft, míg a benzinmotort is adó GTE induló ára 12 296 140 Ft. Az állami villanyautó-ártámogatással az e-Golf 10 millió forint alatt megkapható – 300 kilométeres hatótávjával már egészen élhetőnek tűnik. A menetpróbára a két legerősebb Golfot, a GTI Performance-t és az R-t is elhozták. Ők azonban egy külön anyagot érdemelnek, hamarosan.

e-Golf sor – akár egy flottakép is lehet a nem túl távoli jövőben

Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 20:04
    Permalink

    Kár hogy mire az ember normálisan rendel bele extrákat a 10 millióra még rákölt jó 3-4 milliót … úgy meg már annyira nem túl jó vétel tekintve hogy ennyiért már kapni egy nagyobb Tesla Model 3-at is … Egyébként az elektromos Golf előállítási költsége kevesebbe kerül mint a vele tudásban ugyan annyit tudó Tsi verziós társa mégis 2 szer annyiba kerül ez a pofátlan lehúzás !!!! Érdekes módon ezeket az autókat próba tesztre akkor adják mikor vagy ősz van nem kell se klíma se fűtés vagy tavasszal amikor szintén ezek nem kellenek… kíváncsi lennék rá nyáron klímázva vagy télen fűtve is elmenne e 200 km-t egy töltéssel vagy csak 120-at . Naaa mind1 olyan mint a zsiráf szép szép de otthonra egyenlőre nemkéne …

Vélemény, hozzászólás?