Élénkült a használt autók piaca is

Használtautó-index: fokozatosan magára talál a használtautó-piac

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Immár három egymást követő negyedévben lehetünk tanúi a használtautó-piac lassú élénkülésének, egyre többen vesznek használt autót.

Miként az új autók piaca is élénkülést mutatott 2012-ben, úgy a használt autók piaca is bővült - derül ki a Használtautó Kft. Használtautó-indexéből. Bázis- és az előző negyedéves értékéhez képest is növekedni tudott az arányszám, mely a 2009 első negyedévében, azaz a válság előtti időszakban tapasztalt szinthez viszonyítja a negyedévben elkelt használt autók összértékét. Immár három egymást követő negyedévben lehetünk tanúi a használtautó-piac lassú élénkülésének. A növekedés mértéke azonban nem számottevő: mindössze 3,2 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. A felfutó használtautó-import mellett a mutató lassú emelkedését segíti az is, hogy a növekvő újautó-eladások miatt több lecserélt autót hirdetnek meg. Az átlagár ugyanakkor – az öregedő kínálatnak köszönhetően – továbbra is 1,5 millió forint körül stagnál.
Miközben a hazai használtautó-átírások száma 2012-ben enyhén csökkent, az importált használt személyautók száma az előző évi 31-ről közel 54 ezerre nőtt, ami ezt a visszaesést képes volt ellensúlyozni – értékeli az elmúlt évet záró adatokat Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. – Továbbra is kevés azonban az újszerű autó a kínálatban: az eladások 60 százalékát legalább kilencéves autók teszik ki, ennek megfelelően az átlagár egy év alatt közel öt százalékkal 1 millió 506 ezer forintra esett vissza.”
Az átlagár változása korcsoportonként 2012 egyes negyedéveiben (forint)
0-2 év 3-5 év 6-8 év 9+ év
2012 Q1 5 606 437 3 136 063 1 931 398 701 845
2012 Q2 5 502 680 2 996 503 1 844 661 670 461
2012 Q3 5 658 523 3 082 058 1 834 808 665 531
2012 Q4 5 791 928 2 918 641 1 728 516 629 735

Az 1,5 milliós átlagár azonban értelemszerűen jelentős szórást takar az egyes korosztályok között: az év utolsó negyedében a 0-2 éves használt személyautók átlagos kínálati értéke ugyanis a Használtautó.hu oldalain megközelítette az 5,8 millió forintot. 3-5 éves autóhoz átlagosan 2,9 millió forintért, 6-8 éves személygépkocsiért 1,7 millió forintért lehetett hozzájutni, míg egy 9 év feletti autóért elegendő volt átlagosan 630 ezer forintot fizetni. A fenti táblázatból az is kiolvasható, hogy a három évnél idősebb autók átlagára minden korcsoportban jelentősen (7-11 százalék között) csökkent az év során, ugyanakkor az alacsony kínálat miatt a 0-2 éves korcsoportba tartozó járművekért átlagosan három százalékkal többet tudtak elkérni tulajdonosaik.
Kategóriák szerint vizsgálva a szakportál adatbázisát, a használtautó-forgalom 31 százalékát az alsó középkategóriába tartozó autók tették ki, ezek átlagára 1,09 millió forint volt. A közép-és felső középkategóriához (27 százalék) tartozó átlagár 1,84 millió forint volt, miközben a mini- és kisautók (együttesen 25 százalék) 798 ezer forintos átlagos értéken keltek el.
Hirdetés
2012-ben az öt leggyakoribb gazdát cserélő márka sorrendben az Opel, a Suzuki, a Ford, a Volkswagen és a Renault voltak, az adásvételi szerződések több mint fele e márkák egyikére köttetett.
A használtautó-piac legfőbb mutatói
Használtautó-index: 104,0 Kínálati átlagár (ezer Ft): 1.506
Változás az előző negyedévhez képest (%pont): +1,6 Változás az előző negyedévhez képest (%): +1,0


2013-as kilátások
A tavalyi évkezdet komoly változást hozott: a legtöbb kategóriában jelentősen kedvezőbbé vált a regisztrációs adó mértéke. Ennek következtében ugrott meg a használtautó-import volumene – magyarázza a Használtautó.hu ügyvezetője. – Az idei évkezdetkor a szabályozásban nem történt változás, ezért a jelenlegi tendenciák érvényesülnek a továbbiakban is. A behozatalban – kedvező árfolyamok esetén – további növekedés valószínűsíthető, ám a használtautó-piac jelentős bővülésének továbbra is komoly gátat szab az a tény, hogy az újautó-eladások számát tekintve 2013-ban sem várható jelentősebb kiugrás az előző évekhez képest.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 09:03
    Permalink

    Részben igazad van mert minden”vájú”amibe nem töltenek,kifogyna egyszer.Abban is igazat adok,hogy a német-holland-olasz választék bővebb.
    De észbe kaptak a gyártók és mostanság kerültek piacra olyan típusok,amelyek nagyon érdekesek lesznek 4-5 év múlva és újonnan is venni fogják őket(itthon is),mert megfizethetők!

    Dacia Sandero(Logan,Duster),Peugeot 301,Skoda Rapid,Seat Toledo,Chevy Aveo,Kia Rio stb…
    Mind értékarányos-jó családi kocsi és akciósan 3 millió ALATT megkaphatók.Öt év után pedig ezen összeg feléért kerülnek ki a placcra.

    Ezres nagyságrendben fognak fogyni,ha céges az sem baj.Egy végig magyar márkaszervizben szervizelt,öt éves cégautó akár 150-160.000 km-rel is nyugodtan megvehető(tágabb családomban vettek egy ilyet,semmi komoly gond nincs vele).
    De nem kell erre spekulálni,mert úgyis lesz köztük nagypapa utolsó járgánya,meg agyonóvott családi kedvenc pár tízezer kilométerrel és még banki visszavett autó is.
    Élő példának hozom a saját Suzuki Lianámat.7 évesen vettem tavalyelőtt igazoltan 36.000 km-rel,kereskedésből.

    Aki venni akar(és tud is venni)akár új akár használt kocsit mostanában,jobb helyzetben van mint eddig bármikor!

  • 2017.10.30. at 09:03
    Permalink

    Új autó vásárlása: Jogos az a felvetés, hogy valóban nem igazán érdemes új autót vásárolni. A Jazz-t újonnan vettem, sokáig azt mondtam, nem volt érdemes, sokat buktam rajta, márciusban lesz 10 éves nálam, és ha visszatekintek, ilyen távlatból már azt mondom, megérte.

  • 2017.10.30. at 09:03
    Permalink

    Ha mindenki így gondolkodna, akkor pont az a helyzet állna elő, ami jelenleg van, hogy t.i. bizonyos évjáratok (2009-…) alig lelhetőek föl a piacon, így túlértékeltek. és azok is fognak maradni, hiszen amit nem adtak el az elmúlt 2-3 évben itthon, azt már soha nem fogják eladni.

    Örülj annak, hogy van, aki vesz új autót. ne fikázd őt, hanem csókolj neki kezet, mert így lesz mit megvenned más levetett szaraként. Ha neked az jó, azzal sincs baj, csak láss túl az orrodon.

  • 2017.10.30. at 09:03
    Permalink

    Jó a felvetésed, csak a gond az, hogy ha mindenki így gondolkodna, akkor senki nem venne új autót, ami azt jelenti, hogy Te se és senki se fog tudni 4-5 éves korszerű autót venni. Én se veszek újat, sose tettem, de valakinek meg kell venni, hogy legyen használt. A magyar eladások nagy része céges autók, amikben 5 év múlva van jó esetben 250e km, ezeket árulják a nepperek 100e km-rel, értékén felül, azaz csalnak. Vagy kintről törött fosokat tákolnak össze (öröm látni a pár éves törött autókat magyar tréleren a német autópályán, lelki szemeim előtt látom már az 1. tulaj és hibátlanul kitöltött szervízkönyvet), és adják el hibátlanként. Szóval ezek közül lehet válogatni ma Mo-n, és 5 év múlva se lesz sokkal jobb. Persze vannak kivételek.
    Nem nagyképűségből, de saját bőrömön tapasztaltam, de én nem veszek semmit a magyar használtpiacról, marad a német, itt is keresni kell rendesen, de még ha drágább is hosszú távon megéri. A magyar piac egy nagy ürülékkel teli kád, amibe bele lehet túrni és néha talál az ember egy aranygyűrűt, de ez ritka.

  • 2017.10.30. at 09:03
    Permalink

    Én örülnék annak is ha az új autókból több fogyna.Több lesz a fiatal használt kocsi és a jókora értékvesztést viselje csak más!
    Én meg majd szemezgetek a 4-5 éves egyre korszerűbb verdák között-féláron.
    Már leírtam egyszer de most megismétlem:Aki mindenáron új autót vesz,az vagy sznob vagy valami elkattant odabent:-).Ennél nagyobb pénzkidobás ugyanis NINCS!
    Anno vettem én is két új autót,buktam is rajtuk pár milliót.Megfogadtam,soha többet.

Vélemény, hozzászólás?