Élesben tesztel villany kisautót a Chevrolet
Chevrolet Beat EV Indiában
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Maximum 130 kilométert tud megtenni egy feltöltéssel a GM elektromos kisautója, a Beat EV, amely Indiában került bemutatásra, és itt is fogják tesztelni valós körülmények közepette.
Újdelhiben kezdi tartós tesztjét a villanymotoros Chevrolet Beat EV
Az EV az Electric Vehicle, azaz elektromos jármű rövidÃtése, és ez most szó szerint értendÅ‘, mert a Beat EV kizárólag emissziómentes erÅ‘forrással rendelkezik, sem benzin-, sem dÃzelmotorja nincs. Az energia 300 cellás, folyadékhűtésű, mintegy 270 kilogramm súlyú, 20 kWh kapacitású lÃtium-ion telepben tárolódik, amely -20 és +45 fok Celsius közötti hÅ‘mérsékleten problémamentesen használható. A fronthajtásos autó mozgatásáról 45 kW (60 LE) teljesÃtményű elektromotor gondoskodik, egy töltéssel kb. 130 km a hatótávolság, és 240 V-os hálózatról nagyjából 8 órát vesz igénybe az újratöltés.
A Chevrolet a Volt tÃpus kifejlesztésével, és kezdÅ‘dÅ‘ piaci bevezetésével már bizonyÃtotta, hogy eltökélt az alternatÃv hajtásmódok fejlesztésével kapcsolatban, és most a Beat EV is egy kutatási program része - a mérnökök keresik a nagyvárosok lakói számára ideális közlekedési lehetÅ‘ségeket, amelyben a jövÅ‘re nézve fontos szerepet kaphatnak a villanymotoros kisautók is.