Életöröm, jó hangulat, a rozsda nem számít

Piaci körkép: olasz kisautók 500 ezer forintig a kilencvenes évekből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hörgő motorok, Év Autója címek és csinos kárpit, na meg rozsda és bolond elektronika. Olasz kisautó körkép félmillióig.


Bár nemrég átnyálaztuk szinte a teljes exszoci palettát, aztán kispolákoztunk is egy nagyot, most mégis a Fiat 126-tal kell kezdjem ezt a piaci körképet is. Az ismeretségi körben volt nagyon sok, édesanyámnak is volt több az évek alatt, és mindenkinek csak kedves emlékei maradtak róla. Ha muszáj volt, bele lehetett ülni négyen, a műbőr bőrönd meg gumipókkal ment a tetőre. Meg a téli üzem, amikor ha beindult, otthagyta a hátsókerékhajtással szenvedő Ladákat is. És a legszebb az egészben, hogy egy kis közös kognitív disszonanciát bevállalva nagyon olasz volt a fíling. Anyukám autójában alaptartozék volt egy tipikus nyolcvanas évekbeli Carrera napszemüveg, én meg tökmagként egy Alitalia pokrócon ültem a hátsó ülésen.
Hirdetés


Aztán végül nem olasz autó váltotta a szinte olasz Kispókot, pedig lett volna miből válogatni a kilencvenes évek Fiatjai közül. Olasz autókról beszélünk, de ez inkább most egy eufemizmus, hiszen gyakorlatilag csak Fiatok jöhetnek szóba. Bár volt több olasz kisautógyár is, ezek a kilencvenes évekre már beadták a kulcsot. Az Alfa Romeo akkoriban nem csinált a kompakt 33-asnál kisebb kocsit. A mostanában a gyászrovatban szereplő Lancia meg Fiat-technikát használt, alternatívaként az ő kocsijaikról is lesz majd szó.

A Fiat 126p, azaz a lengyel változat persze ma már csak hobbiautó, nem komoly közlekedési eszköz. 23 lóerő, 12 colos kerék, léghűtés - nem a mai forgalomba való. Ettől függetlenül nagyon hangulatos tud lenni egy kis kéthengeres egérkamionozás. Az érzés legalja valahol 50 ezer forint körül kezdődik, szebb példányok is vannak 100 ezer alatt, 200 ezerért meg már veterán korú és kinézetű, pasztellszínű, krómlökhárítósat is kapni. A 126-osnál az 1980-tól 2003-ig gyártott eredeti kocka Panda sokkal komolyabb autó. 1981-ben kis hátránnyal második lett az Év Autója szavazáson az első fronthajtású Ford Escort mögött. Máig meghatározó dobozformáját az olasz Giorgetto Giugiaro jegyzi. Kempingszék ülései, merevtengelyes, laprugós futóműve persze ennek sem a mai kor színvonala, de cserébe egyszerűen javítható rajta minden. Leggyengébb változata a Panda 30 volt, amibe a 126-os kéthengeres léghűtésesét tették. Onnan lehet kívülről felismerni, hogy a fém maszkos hűtőrács ezen szemből nézve balra van eltolva, a rendes négyhengeres, vízhűtéses Panda 45-ön meg jobbra. Főleg a korai példányoknál gond a rozsda, de előfordulhatnak elektronikai panaszok a kocsi kevés elektromos részén.

Pandából egy 34 lóerős, leharcoltabb darabot már alig 100 ezer forint felett el lehet hozni, de 350 ezerért van 4x4-e is. Hobbiautónak sokkal jobbnak ígérkezik a késői, fenyőzöld-metál őszkerekes. Az kis alkuval talán 450 ezerért is elhozható. Ezeket viszont én nem ajánlanám napi járósnak, nem úgy a 2003-tól gyártott új Pandát, aminek a legolcsóbb és egyben legrégebbi benzines példányai nem sokkal a most belőtt büdzsé fölött vannak. 538 ezerért hirdetnek egy egytulajos, alig 86 ezret futott pirosat. Két légzsák és ABS természetesen van benne, más extra viszont nincs. Ez a generáció ráadásul nem csak második lett, meg is nyerte az Év Autója díjat.

A Fiatnak nagyon összejöttek ezek a címek: az egyel nagyobb kisautó, az Uno 1984-ben nyert. Ezt a kicsi, de csinos kockát is Giugiaro mester ihlette. Az 1978-as Lancia Megagamma koncepció nyomán tervezte az ItalDesign, a Fiat kínálatában a legendás 127-est váltotta. 12 éves karrierje során megélt egy ráncfelvarrást, az orrán kisebb ötvágású Fiat emblémát, színre fújt plasztikmaszkot kapott. Az innentől a nagyobb és újabb Tipóra hajazó kocsi megkapta az újabb FIRE benzinmotorokat, és ahogy illett, javult a korrózióra való hajlama is. A Használói Vélemények megerősítik, hogy a második széria jobban sikerült, ha valaki venne, akkor inkább 1990 utánit vegyen. Dízelből az 1.3-as igazi csettegő, de volt később 1.4-es turbós is 72 lóerővel és 1.7-es szívó 60-nal. És a szimpla benzinesek mellett ott volt az Uno Turbo, aminek a '90 előtti 1.3-asa is befecskendezős, az 105 lóerőt tudott. Az igazi király a későbbi 1.4-es turbó, ami már 118 lóerős a még mindig pillekönnyű kasztniban, utóbbi simán vitte a 200-at. De nem a végsebesség, hanem az előadásmód számít, óriási turbólyukkal, de nagyon virgoncan.

Modell Évjárat Óraállás (km) Ár (Ft)
Polski Fiat 126p 1990 83 000 75 000
Polski Fiat 126p 1987 102 000 80 000
Polski Fiat 126p 1990 44 000 169 000
Polski Fiat 126p 1982 51 000 210 000
Fiat Panda 750 L 34 1990 200 000 119 000
Fiat Panda 1.1 4x4 1993 182 000 475 000
Fiat Panda 1.1 Active 2004 86 000 538 000
Fiat Uno 1.0 i.e. 1996 92 000 300 000
Fiat Uno 1.1 60 SX 1992 140 000 120 000
Fiat Punto 1.1 55 6 Speed SX 1995 178 000 200 000
Fiat Punto 1.2 75 SX 1995 200 000 210 000
Fiat Punto 1.1 55 S 1997 168 000 295 000
Fiat Punto 1.2 8V 2004 170 000 399 000
Fiat Punto 1.2 8V 2001 145 000 389 000
Fiat Albea 1.2 16V EL 2003 156 000 490 000
Fiat Palio Weekend 1.7 TD 1999 217 000 399 000
Fiat Palio Weekend 1.6 16V 2000 180 000 390 000


Volt turbós változat a Punto egyes szériájából is. 1993-ban mutatták be és 1999-ig gyártották. Ahogy elődje, úgy 1995-ben a Punto is megnyerte az Év Autója címet. Az Unóval szemben viszont normál esetben a Punto már nem volt hajlamos rozsdásodásra. Ha ilyen autót látunk, akkor az biztos törve, majd szakszerűtlenül javítva volt. Egy normálisan karbantartott autón maximum a felnik és a futóműalkatrészek felületi rozsdásodása normális. Máskülönben a FIRE benzinesek is nagyon jók benne. Jól is viszik a kis kasztnit, a 60 lóerő már elég városba, a 75 és a 90 már kifejezetten dinamikus. A Használtautó.hu[/url] rendszerében sok a vonatkozó hirdetés, és a félmilliós határba a kettes széria is belefér már. Itt alap a szervokormány, amin volt egyujjas City-állás is, akad légzsák akár 6 is, és gyakori a klíma is. Persze árban a kettesből a gyengébb és használtabb darabok jöhetnek csak szóba. Ha biztosat akarunk, jobb talán az egyszerűbb technikájú régebbit venni.

Modell Évjárat Óraállás (km) Ár (Ft)
Lancia Ypsilon 1.2 LE 1997 182 000 279 000
Lancia Ypsilon 1.2 Elefantino Blu 2000 155 000 299 000
Lancia Ypsilon 1.2 LS 1997 152 000 328 000
Lancia Ypsilon 1.2 LE 1998 140 000 380 000
Lancia Ypsilon 1.2 LS 1999 87 000 400 000
Lancia Ypsilon 1.2 16V Elefantino Rosso 2002 89 000 499 000


Félmillióig kicsi Lancia ma csak az első Ypsilon szériából van eladó, abból viszont akár késői 1.2-es 16 szelepes is. Az Y10 felénk olyan ritka, hogy most csak egyetlen töröttet kínálnak, a második generációs, 2003-tól gyártott Ypsilon meg 850 ezernél kezdődik. Maga a kis Lancia, mint olyan úgy keletkezett, hogy az Autobianchi A112 utódját már csak a hazai piacon kínálták Bianchi néven, a többi piacra Lancia emblémával készült. A második és a harmadik generáció a hasonló korú Punto alapjait használta, a harmadik a Fiat 500 (és a Ford Ka) technikájára épült. Az 1996 és 2003 közötti kis Lanciák szűkebbek a Puntónál és csak háromajtósak lehetnek, de a formájuk egyedibb és sokkal elegánsabb. Itt nincsenek fényezetlen lökhárítók, van viszont pajzsos, króm hűtőmaszk és olyan extrák, amiről a Punto-tulaj nem is álmodott. Az alcantara kárpit és az üvegtető is gyakori, 2000-után a klíma, a légzsák és a szervokormány is alapból járt, ha nem a leggyengébb motort rakták bele. Állapottól függően a praktikusabb és négy fővel is használható, de kommerszebb Puntóval nagyjából egy árban lehet megvenni. Ironikus, hogy az Y10 gyártásának a végével múlt ki az Autobianchi 1995-ben, most meg alig két évtizeddel később a harmadik generációs Ypsilon jelenti a régen szebb napokat megélt Lancia utolsó modelljét.

A korszak olasz kiskocsijai még mai is jelenthetik a tökéletes megoldást a lazaságra és a stílusra vágyóknak. 1990-után tényleg nem horror a rozsdásodási hajlam, a motorok csak akkor forralják a vizet, és locsolják az olajat, ha már félig tönkre lettek téve. Az elektronika azért tud fennakadást okozni, de aki megszeretett egy kis olaszt, az nem fog fennakadni egy rendetlenkedő centrálzáron, vagy egy elektromos ablakemelőn. Ki jött rá, hogy mi maradt ki ebből a körképből? Igen, a Cinquecento és a Seicento. De nem kell pénteknél tovább várni, hogy egy cuki kis Cinquecento kimerítő használttesztjét olvashassák, itt az Autónavigátoron.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 06:41
    Permalink

    Haverék olasz mániákusok voltak, 850-es után jött az 1,3D Uno, oszt az 1,3 turbó 105 csikóval.
    Valahogy sose éreztem a sportos filinget, max a turbó motorjában, de a futómű gatya, a váltás érzet pfff, rosszabb, mint a Dacia-ban, az 1,3 16V-s Swiftem sokkal sportosabban néz ki belülről, és a váltó is egy élmény, feszes kemény, a 16 szelepes 85 lovas motor meg állat. 😀 3-ban 150 felett húz.
    Egyedül a futómű kért egy kis beavatkozást, egy két merevítőt, meg sedan hátsó stab rudat, meg egy kicsit keményebb lengéscsillapítókat, no meg a 14-es kerék se ártott neki, de a 13-al se volt rossz, csak jó gumi kell rá, nekem nagyobb élményt okozott, mint a Fiatok, max a turbó nyomatéka kéne bele. 🙂

  • 2017.10.29. at 06:41
    Permalink

    45os kep a muszerfala csak a szovet volt masmilyen(vagy csak mar koszos volt)
    47esen meg ott van a hatso ulles amin meg Becsig sem utaznak hatul
    49es Pandat azokkal az extrakkal johetne;)
    58as kep meg vicces(ekkora borond abba a csomgtartoba?)

  • 2017.10.29. at 06:41
    Permalink

    Az elso munkahelyemen 1db Panda van-t hajtottam 1.3D.A valtoja csak 4fokozatott ismert
    A teherautok csendes ejji muzsikak voltak hozza kepest de mindig indult mindeg ment.
    Telen-nyaron,nem mondom hogy szerettem mert akkor meg fiatal es boho voltam
    de utolag vissza gondolva nalam is mit kibirt mindig padlogazzal mentem es csak ment-ment.
    1honapja lattam,mar minden eleme rozsdas volt,de ujra lett fenyezve azota szerintem vagy 3X.
    Muszerfala a sebessegmerobol uzamanyag visszajezobol meg talan 4lampabol allt.
    Elektronikaja tan 50meter kabelbol allt.
    A legpoenosabb nekem a hatso ules volt benne(4szemelyes volt).
    3rud plussz egy kis szovet,gond sose volt az elrejtese.
    Viszont a fonoknek egy 750es Fire volt zoldben es fullos volt,gyarilag 2elektromos ablak futheto hatso szelvedo,meg par plussz visszajelzo,de azt osszetortek.
    Ja a dizelnek volt szervizkonyve mikor megvettek az volt a legmokasabb:injektort es hatso feken tarcsat es betetek csereltek(dobos volt) es azthiszem meg egy lambda szondat is csereltek.
    De szerintem mar picit korrektebbek a szervizek

  • 2017.10.29. at 06:41
    Permalink

    [i]“Meggyőződésem, hogy az előző Fiat szerviz a mí autónkat használta alkatrészbázisul a magán ügyfelek számára.”[/i]
    Ezt a szervizes történetet fenntartás nélkül elhiszem sajnos.
    Sebaj, az a lényeg, hogy szervizkönyv legyen eladáskor…

  • 2017.10.29. at 06:41
    Permalink

    Szóval, kilométerek alatt eljutott a birkózva tekerésig. Ilyet egyetlen Fiatos kollégától nem hallottam. Semmilyen komoly elektronikai hiba nem merült fel. De más kollégámtól sem rémlik ilyen panasz. A Fiestám amit átadtam egy másik kollégámnak, négy évesen rozsdásak voltak a hátsó kerékjárati ívek. Erre sem emlékszem senki másnál. Nekem az egyik Uno-nak fel kellet újítani az adagolóját. Az az érdekes, hogy egyébként jó volt, de egy szervizlátogatás után vacak lett. Majd miután szóvá tettem, hogy vacak azt mondták, hogy ez ilyen, törődjek bele. Alig egy hónap múlva felbontotta a cégem a szerződést azzal a Fiát szervizzel, mert több kollégám is panaszkodott. Az első utamon z új szervizbe megemlítettem a problémát, és meg tudták csinálni. A számlákra már nem emlékszem, hiszen amúgy sem én fizettem, bár alá kellett írnom. Meggyőződésem, hogy az előző Fiat szerviz a mí autónkat használta alkatrészbázisul a magán ügyfelek számára. Újra ilyen hibáról nem hallottam.

  • 2017.10.29. at 06:41
    Permalink

    Szóval, hogy mennyire (volt) jó autó egy Fiat Uno vagy Punto? A cégem (nem az enyém, csak alkalmazott voltam) 92-től alkalmazott Uno-kat 1.7D motorral. majd néhány éven belül megjelent az 1-es, majd 2-es Punto 1.7 TD és 1.9 D motorral szerelt változatai. De közben más gyártóktól is vásárolt. Jóval több mint 100 darabos flottát tartott fenn. Én csak egy műszerész voltam, és nem láttam át valamennyi kollégám tapasztalatait. Magam 6 évig vezettem Uno-t. Kettőt selejteztek ki alólam. Az egyiket egy baleset miatt (egy teherautó sofőr nem látta a stop táblát és fékezés nélkül kihajtott a védett főútra), a másik elérte a 120 ezer km-t. Az volt a szabály, hogy öt év vagy x kilométer után a cég eladta az autókat, mert úgy is leírta addigra amortizációba. Nos, nyolc közvetlen munkatársam volt. Négyen Uno-t használtunk hosszabban, de én használtam Fiesta-t is másfél évig. Még egy ilyen Ford is volt nálunk. Egy 1.7 TD is volt hosszabban az egyik kollégámnak. Egy másik VW Caddy-t hajtott jó ideig. Ezen kívűl is sok kollégámmal beszéltem az autóikról is. Például szervizbe menet vagy jövet, amikor valamelyikük eljött értem, hogy ne kelljen gyalog eljönnöm, esetleg fordítva. Az 1.8D Fiestámnak féléves korában elleromlott a kormányműve. Kilométerek alatt

  • 2017.10.29. at 06:41
    Permalink

    A nyolcvanas végén kilencvenes évek elején volt néhány Olasz autóm ,köztük Fiat is. Unó, Regatta, Croma semmivel sem voltak rosszabbak mint az akkori favorizált, VW vagy Opelek. A kilencvenes évek végére ,még jobbak is lettek.De Alfám is volt egy ideig,sőt Lancia Thema V6-sal is jártam.És ezeken kívül is voltak más típusok amiket kipróbáltam BMV-től a Renault-ig.Mindezt csak azért soroltam fel ,hogy elmondjam a Fiatok nem biztos ,hogy rászolgálnak a némelyek által keltett rossz hírnevükre.Sőt azon csodálkozom időnként ,hogy a mai Fiatokból mért nem szaladgál több az útjainkon ?! Hiszen,ár érték arányában ma is megfelelő alternatíva tud lenni, hogy csak egy példát mondjak, Fiat Bravo pld.

  • 2017.10.29. at 06:41
    Permalink

    12 évig volt Puto 55s -em. Sosem hagyot cserben.
    Benzin kellett bele, meg rendszeres olaj+szűrő csere.
    Ezen kívűl kopó/fogyó alkatrészek … ja és futómű javítás ami ugye Budapesten fogyó cikknek számít.

  • 2017.10.29. at 06:41
    Permalink

    Nekem a Linea nagyon tetszik, különösen a mostani ráncfelvarrott változat. Családi autónak tökéletes. Hatalmas csomagtartó, nagy utastér, megbízható technika. Kár, hogy már csak dízel motorral gyártják.

Vélemény, hozzászólás?