Életveszélyes mutatvánnyal érkezett meg az új Range Rover Sport

Hatalmas, gyors és még zöld rendszámos is: íme a Range Rover Sport harmadik generációja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rengeteg érdekességet tartogat a Range Rover Sport harmadik generációja, erre még egy lapáttal rátettek a Land Rover emberei, hogy bebizonyítsák: a sportos és divatos, konnektoros hibrid luxus-SUV még mindig igazi terepjáró maradt. Mutatjuk a részleteket!

2023-as modellként érkezik az új Range Rover Sport, ami már a harmadik generáció. A kívül-belül új dizájnt a 2022-ben megjelent, ötödik generációs Range Rover új funkcióival és MLA-Flex padlólemezével párosították, így a vad stílus, a keskeny LED fényszórók és a 0,29-es légellenállási együttható mellé rengeteg már tavaly megismert technológia is érkezett. Ilyen például a a hátsó kerekeket legfeljebb 7,3 fokos szögben fordító összkerék-kormányzás, vagy a dinamikus légrugózás, mindkettő alapfelszereltségként jár.
Hirdetés
Hajtás terén a belépő szint is erős, a 3,0 literes lágyhibrid sorhatos P360 SE-ként 355 lóerőt és 500 Newtonméter tud, ereje a P400 SE Dynamic esetében 390 lóerőre és 550 Newtonméterre nő. Efelett már konnektoros hibridként, zöld rendszámmal érkezik a P440e, ami a 3,0 literes turbómotort egy 105 kilowattos villanymotorral fűszerezi meg, így az akár 48 kilométeres tisztán elektromos hatótáv mellett 434 lóerős rendszerteljesítménnyel és 839 Nm csúcsnyomatékkal is büszkélkedhet. Természetesen a már jól ismert 3,0 literes dízelek sem maradhatnak ki a sorból, három változat érhető el 245, 294 és 345 lóerős teljesítménnyel, illetve 600, 650 és 700 Newtonméteres csúcsnyomatékkal. Az igazi V8 fanatikusoknak sem kell aggódni, sietni viszont annál inkább, a 4,4 literes nyolchengeressel szerelt, 523 lóerővel és 750 Newtonméterrel kecsegtető P530 First Edition ugyanis a jelenlegi információk szerint csak az első modellévben lesz kapható.

Ez a változat 4,3 másodperc alatt repíti álló rajtból 100 km/órára a monstrumot, ami jelentősen alulmúlja a konnektoros hibrid - egyébként szintén kiemelkedő - 5,5 másodperces idejét.

A First Edition egyébként nem csak a brutális erejű V8 miatt lesz különleges, minden extrát és még annál többet is kap, az elektronikusan vezérelt aktív difi és a Stormer kezelhetőségi csomag mellett a Land Rover Dynamic Response Pro sem maradhat ki. Az összes motorhoz nyolcfokozatú automataváltó és összkerékhajtás jár alapáron, 2024-ben pedig egy tisztán elektromos változat is érkezik. A beltér letisztult, modern, de közel sem ismeretlen, szinte mindent átvett a már emlegetett Range Rovertől. Eltérő a középkonzol, így a 13,1 colos, Pivi Pro szoftveres infotainment főképernyő elhelyezése is, ebben a modellben döntve helyezték el. A sofőr előtt egy 13,7 colos digitális műszeregység található alapáron, ugyanígy felár nélküli a vezeték nélküli Apple CarPlay és Android Auto is, ráadásul a Land Rover Electrical Vehicle Architecture 2.0 segítségével 63 elektronikai modul frissítése válik lehetségessé interneten keresztül, szervizlátogatás nélkül. A zenéről most is a Meridian gondoskodik, a csúcs-hangcucc 29 hangszórót számlál.
Hirdetés
A csili-vili luxus-SUV ráadásul már rögtön a megjelenésekor bebizonyította, hogy nem csak egy hétköznapi divatterepjáró, meghökkentő és életveszélyes mutatvánnyal érkezett a piacra. Szó szerint megmutatta, hogy ki a legény a gáton, egy izlandi vízerőmű gátjának túlfolyó csatornáján kapaszkodtak fel vele. Az új Range Rover Sport bemutatkozó attrakcióját még veszélyesebbé tette, hogy a Kárahnjúkar gát túlfolyóján percenként 750 tonna víz zúdult alá, ezen a téren a maga nemében a világ legnagyobbjának számít. Elég lett volna egy pillanatra elveszteni a tapadást, hogy katasztrófa legyen a vége: az autó pilótájával együtt zuhant volna a mélybe, a túlfolyó torkolata alatt egy 90 méteres szakadék várta őket. Ilyen mutatványokat nyilván nem érdemes kipróbálni vele, de maga az autó képes rá, ahogy azt az alábbi videó is bizonyítja.
Hirdetés
Ha késztetést éreznél, hogy vegyél magadnak egyet, vagy netán csak konfigurálni támadt volna kedved, jó hírünk van: elvileg mindkettőt megteheted. Bár a pontos, forintban számolt hazai árlista még nem szerepel a weboldalon és a kiszállítás megkezdésének időpontját sem hozták még nyilvánosságra, azt már tudjuk, hogy a gyártást az Egyesült Királyságban, a Solihull Manufacturing Facility nevű üzemben kezdik majd meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?