Elfőtt Mercedes és óriási balesetek Kanadában

F1: Ricciardo győzelmével visszatért az élet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kanadában szokás szerint minden volt, amiért az F1-et szeretjük: üldözés, előzés, ütközés, műszaki hiba, megpördülés, meglepetés bőséggel.


Az F1-szezon hetedik állomására, Montrealba úgy érkezett a mezőny, hogy na, vajon egyik kedvenc helyszínén Hamilton visszavág-e a monacói győztes Rosbergnek, jól összecsap-e a két Mercedes-pilóta, stb. Senki nem gondolt arra, hogy más is labdába rúghat mellettük. És az időmérő hozta is a papírformát, bár Rosberg szűk sikere Hamiltonnal szemben kicsit azért meglepő volt. Az árnyékukban hatalmas csata dúlt a Red Bull és a Williams között: századok, ezredek döntöttek a Vettel, Bottas, Massa, Ricciardo sorrendről. Ferrari? Sehol.
Hirdetés
Aztán a magyar idő szerint vasárnap esti verseny egészen parádésra és meghökkentőre sikeredett (Kanada általában emlékezetes meccseket hoz). Száraz, meleg időben kezdődött azzal, hogy a rajtnál Hamilton majdnem elkapta Rosberget, de csak majdnem. Sőt, miután alig bírta bevenni az első kanyart, Vettel mögött találta magát. Pár száz méterrel odébb a Monte Carlóban első F1-pontjait ünneplő Marussiának véget is ért a montreali futam: a megcsúszó Chilton ütközött Bianchival, s mindketten mehettek szomorkodni. A korábban zsinórban 25-ször célba érő Chilton 3 rajthelyes büntetést kapott a következő Osztrák GP-re.

A romok eltakarítása miatt jó hosszú biztonsági autós intermezzo után Hamilton persze gyorsan visszaelőzte Vettelt, s nekiállt Rosberget támadni. A második kerékcserét követően érezhette magát páholyban, erre autója túlmelegedett, a fék tönkrement – Hamilton kiállni kényszerült. Idén másodszor nullázva. Majd Rosberg Mercedese is lelassult, erőt vesztett, s a hajrára utolérte őt a Pérez, Ricciardo, Vettel vonat. Eggyel hátrébb a Hülkenberg, Bottas, Massa, Alonso csoport vívott. Még hátrébb pedig egyre kevesebben autózgattak, mert szinte mindenki kiesett ilyen-olyan műszaki okokból. Räikkönen megpördült, s kis híján utolsóként szerénykedett-szenvedett az impotens Ferrarival.
Hogy került Pérez a második helyre, mikor a tizenharmadikról rajtolt? Remekül (gumi)taktikázott a Force India… És Pérez első is lehetett volna, győzelmi esélye is volt, hiszen Rosberg autója betegeskedett. A hátsó traktusban Bottas hibázott, Massa köszönte, kettőt előzve Vettelék nyakába esett, s a legfrissebb abroncsokon körözve már-már Williams-diadal szagát érezhettük.

Nyilván nem nyert a Williams. De a Mercedeshez hasonlóan fékproblémára panaszkodó Force India sem. És Rosberg sem. Merthogy Ricciardo győzött pályfutása során először – két viszonylag könnyű előzés után. Pérezt Vettel is megelőzte, s hogy számára pokol legyen a mennyből, legalábbis annak kapujából, arról Massa gondoskodott az utolsó körben. Mivel rútul elmérte a féktávot, és szimplán megtorpedózta Pérezt. Óriási baleset volt, hatalmas sebességgel vágódtak a falba, szerencsére egyiküknek sem esett komoly baja. Massára állítólag 27G-s erő hatott a becsapódáskor… (Update: a felvételeket elemző sportfelügyelők úgy találták, hogy nem is Massa hibája volt a baleset, hanem a rosszkor irányt váltó Pérezé. A mexikói 5 rajthelyes büntetést kapott az Osztrák GP-re.)


A Kanadai Nagydíj végeredménye (Circuit Gilles-Villeneuve, 4361 m, 70 kör)
  1. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:39:12.830 ó
  2. Rosberg (német, Mercedes) + 4.236 mp
  3. Vettel (német, Red Bull-Renault) + 5.247
  4. Button (brit, McLaren-Mercedes) + 11.755
  5. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) + 12.843
  6. Alonso (spanyol, Ferrari) + 14.869
  7. Bottas (finn, Williams-Mercedes) + 23.578
  8. Vergne (francia, Toro Rosso-Renault) + 28.026
  9. Magnussen (dán, McLaren-Mercedes) + 29.254
  10. Räikkönen (finn, Ferrari) + 53.678


Kiesett
  1. Pérez (mexikói, Force India-Mercedes) 70. kör
  2. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 70.
  3. Sutil (német, Sauber-Ferrari) 70.
  4. Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) 64.
  5. Grosjean (francia, Lotus-Renault) 61.
  6. Kvjat (orosz, Toro Rosso-Renault) 49.
  7. Hamilton (brit, Mercedes) 48.
  8. Kobajasi (japán, Caterham-Renault) 25.
  9. Maldonado (venezuelai, Lotus-Renault) 23.
  10. Ericsson (svéd, Caterham-Renault) 9.
  11. Chilton (brit, Marussia-Ferrari) 1.
  12. Bianchi (francia, Marussia-Ferrari) 1.

Leggyorsabb kör
  1. Massa 1:18.504, 59. kör



Nos, Ricciardo tehát először nyert. Nem is nagyon találta a szavakat. A Red Bull idén először nyert. A Mercedes idén először nem nyert. Rosberg a második helyért járó 18 pontnak is örülhet, mert így 22 pontosra növelte előnyét az összetettben. Button hogyan keveredett Alonsóék elé? Tán ő sem tudja. Räikkönen utolsóként is pontot szerzett, de ettől vélhetően nem túl boldog. A Ferrari az egyenesekben és a lassú kanyarokban is időt veszít… A verseny amúgy a Safety Car mögött ért véget. Folytatás Spielbergben a Red Bull Ringen június 20-22. között.
A pontverseny állása
Hely Egyéni Pont Csapat Pont
1. Rosberg 140 Mercedes 258
2. Hamilton 118 Red Bull-Renault 139
3. Ricciardo 79 Ferrari 87
4. Alonso 69 Force India-Mercedes 77
5. Vettel 60 McLaren-Mercedes 66
6. Hülkenberg 57 Williams-Mercedes 58
7. Button 43 Toro Rosso-Renault 12
8. Bottas 40 Lotus-Renault 8
9. Magnussen 23 Marussia-Ferrari 2
10. Pérez 20
11. Massa 18
12. Räikkönen 18
13. Grosjean 8
14. Vergne 8
15. Kvjat 4
16. Bianchi 2
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?