Elhunyt Jules Bianchi

21 év után újabb versenyző veszítette életét a Forma-1-ben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szombat hajnalban, a 285 napja kómában fekvő francia F1-es versenyzőt a nizzai kórházban érte a halál.


Gyásszal indul a hétvége a Forma-1 és a motorsport világában. Ma hajnalban Jules Bianchi családja közleményt adott ki, melyben tudatták, hogy a 285 napja súlyosan megsérült és azóta kómában fekvő fiúk életét vesztette.
„A szülők, Philippe és Christine, valamint a fivér, Tom és a nővér, Mélanie mély szomorúsággal tudatják, hogy Jules a múlt éjszaka távozott közülünk a nizzai egyetemi kórházban, ahová a 2014. október 5-i Japán Nagydíjon történt balesetét követően szállították. Jules a legvégsőkig harcolt, ahogy mindig tette, azonban ma a küzdelme véget ért” – írta a megrendült család.
Hirdetés

A francia versenyző 1989. augusztus 3-án született Nizzában. Ötévesen már gokarttal rótta a köröket, 23 évesen mutatkozott be a Forma-1-ben, ahol 2014-ben Monacóban megszerezte a Marussia csapat első pontjait. Sokan nagy tehetségnek tartották, nagy jövő állt előtte. Többször szóba hozták a Ferrarival, idén pedig már egy erősebb csapatnál versenyezhetett volna. Bianchi Ayrton Senna 1994-es imolai tragédiája óta az első olyan versenyző, aki versenyzés közben szerzett sérülései miatt veszítette életét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?