Elítélt bűnözők álomautóit árverezik el itthon

Maszkot adományoztak belőlük, aztán jött a tulaj áfacsalásos botránya, most a NAV adja el a kocsikat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lamborghini Aventador, Bentley Continental GT, valamint két Porsche Panamera is a kalapács alá kerül hamarosan, mert volt tulajdonosai nem túl szépen gazdagodtak meg.

Csúnya emberek azok, akik társadalmunk közös vagyonát csalják el, de attól még lehet jó ízlésük. Ez persze nem menti fel őket bűneik alól, utol is érte az igazságszolgáltatás azokat a személyeket, akik "némi" áfatartozást halmoztak fel, így méregdrága sportkocsijaik most a kalapács alá kerülnek, utána pedig remélhetőleg olyan személyhez, aki tisztességesen szerezte vagyonát. A képeken látható kocsik szeptember 10-én kerülnek elárverezésre a NAV Elektronikus Árverési felületén, becsült értékük összesen több mint 260 millió forint. Nem kis összeg ez, de bizonyára futotta rá a korábbi tulajdonosoknak a többmilliárd forintnyi áfacsalásból.
Hirdetés
A legdrágább és legexkluzívabb autó a felhozatalból az a Lamborghini Aventador, amit tavaly tavasszal láthattunk a hírekben, ugyanis Győr környékén ebből osztogatta István az adományozásra szánt maszkokat, ahogy arról az Index beszámolt. Idősotthonoknak és kórházaknak juttatott belőlük, jótékonysági akcióját később Bentley Continental GT-jével folytatta, mert az Aventador túl feltűnő volt. A NAV leírása szerint egy 2015-ös évjáratú Lamborghiniről van szó, alapszíne fekete a nem túl diszkrét fólia alatt. Külföldről hozatták be trélerrel, csakúgy, mint a másik három autót is. Szépségén és alacsony kilométerállásán (58 ezer km) felül viszont annyi probléma merülhet majd fel az új tulajdonosnál, hogy az autó nem indul, bár egy slusszkulcs van hozzá. A másik egzotikum a Continental GT, a szemfülesek azt is észrevehetik a küszöblécből, hogy 2019-ben gyártották az autót, amikor is a Bentley 100. szülinapját ünnepelte - abban az évben legtöbb autójuk megkapta a jeles alkalomra emlékeztető kiegészítőket. Kilométerben is fiatalabb még a Lambónál, de még így is olcsóbb: előbbi becsült ára 94 millió, a Contié 77. A NAV árverezésén a becsült értékek feléről indulhat majd a licit.
Hirdetés
Panamerából kettő is kellett az elítélt áfacsalóknak, egy hófehér gyári változaton felül szükség volt egy feszítősre is, ez lett a TechArt által tuningolt Panamera Turbo. Tele van szénszálas karosszériaelemekkel, még a slusszkulcs háza is karbon, csak a biztonsági övre figyelmeztető jelzést nem tudta kikapcsolni a tulaj, az érzékelő kiiktatására szolgáló önálló övcsat még most is benne van az autóban. 25 és 40 ezer km van a TechArtban és az alap Panamerában, becsült értékeik 60 és 30 millió forint. Ezek is ugyanazzal a problémával küzdenek, mint a két másik sportkocsi: lezárt állapotban vannak, nem indulnak. Akiket ez sem riaszt vissza a vásárlástól, azok gyönyörű autókkal gazdagodhatnak majd, ráadásul az árverésről befolyt összeg adócsökkentéseket finanszírozhat majd Varga Mihály pénzügyminiszter szerint, így reménykedünk, hogy minél nagyobb összegért kelnek el.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?