Eljött a Jaguar, amit már tankolni se kell! Itt az I-Pace

Nagyon a Tesla után megy a Jaguar I-Pace

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hazánkban is bemutatta első teljesen elektromos modelljét a Jaguar. Az I-Pace rögtön 400 lóerővel és 5 másodperc alatti 100-as sprinttel debütált.


Bejött a Teslának, hogy félkész autót mutattak be, aztán hosszú várakozás után el is kezdtek szállítani? Hát akkor csináljuk meg mi is - gondolhatta a Jaguar vezérkara, s már idén tavasszal bemutatta első elektromos autóját, ami természetesen rögtön a divatos SUV szegmensbe érkezett. Az I-Pace lesz a márka legmagasabb alapárú, de 24-33 milliósnak ígért árával teljesítményéhez és tudásához mérten csöppet sem rossz ajánlatot képviselő SUV modellje. Bár az újdonságot már hazánkban, a márka budai bemutatótermében is láthattuk, részletes adatai egyelőre ugyanúgy nem ismertek, ahogyan teljes árlistája sem. Akinek viszont megtetszik, már most adhat előleget, hogy aztán a kész, csak jövőre gyártásba kerülő példányokból elsőként szolgálják ki.
Hirdetés

Most állítólag még csak félkész bemutatóautót láthattunk, év vége felé majd talán elkezdődik az előgyártás. De nem csak a jó előre bemutatással, a rejtett, érintésre előbújó kilincsekkel is Tesla-másoló a Jaguar. A nevezéktan egyébként csöppent mosolyogtató, hiszen alapvetően az E-Pace kapcsán hihetnénk, hogy elektromos, de mivel az már a márka kisebbik SUV-ját jelöli, maradt az I-Pace. Végülis az iPhone is nagyon menő. Nem igaz? De vissza magához az autóhoz. Az I-Pace kapcsán egyelőre hossza (4682 mm) és tengelytávja (2,99 m) ismert. Ezzel bár jóval kompaktabb, mint az 5,04 méter hosszú Tesla Model X, mégis az a legfőbb konkurense. Meg persze vetélytársa lesz majd az idén szintén piacra várható Audi E-tron, valamint a már jövőre prognosztizált Tesla Model4 és a Mercedes-Benz EQ is.
A forma igazi kupé-SUV, légellenállásjavító részletekkel, 0,29-es alaktényezővel, LED fényszórókkal, hátul alacsony csíklámpákkal, elöl pedig hatalmas és jellegzetes Jaguar maszkkal. A lényeg természetesen a hajtáslánc: két villanymotor is van, tengelyenként egy-egy, teljesen azonos, 200 lóerővel és 348 Nm nyomatékkal, vagyis

400 lóerő összteljesítménnyel és 696 Nm össznyomatékkal, amivel 4,8 másodperc alatt mozdítják az ötüléses SUV-t 100 km/órára.

A hatótáv WLTP ciklus szerint (!) 480 kilométer. Ez az a ciklus, ami a Nissan Leaf esetén ugyebár már bizonyított is, hogy valóban valóságközeli.
Van is miből összejöjjön ez a hatótáv, az akkumulátor ugyanis 90 kWh-ás lítium-ion, ami AC töltővel 7 kw-tal tölthető - egy éjszaka alatt nyerhetünk 80 százaléknyi töltést. De persze villámtöltés is van (CCS csatlakozóval) 100 kW-tal (ahol van megfelelő töltőáram), így elvileg még ez az óriás akku is telíthető lehet nem egész egy óra alatt is (azzal 40 perc alatt kapunk 80%-ot). Az már csak hab a tortán, illetve ma már szinte magától is értetődő, hogy okostelefonos alkalamzással követhető, vezérelhető a töltés, előre temperálható az utastér és az akkumulátor is.
De a Jaguar nem lenne Jaguar, ha elektromos SUV-ja csak a hatótávról szólna, legalább annyira a vezethetőségről is. Nem is SUV-ként, hanem sportkocsiként aposztrofálja a gyár. Az elöl kettős keresztlengőkaros, hátul független térlengőkaros felfüggesztésekhez folyamatosan változó karakterisztikájú, a sebesség növelésével a hasmagasságot folyamatosan csökkentő légrugózás társul, miközben a mélyre épített akkumulátornak köszönhetően a tömegközéppont elképesztően alacsonyra került, a tömegeloszlás pedig tűpontosan 50:50 arányú a tengelyek között. Ami viszont egy csöppet meglepő, hogy a Jaguar büszkén hangoztatja a "forradalmi" vezeték nélküli szoftverfrissítést, amit a Tesla már régóta kínál, de persze ezen nem kell meglepődni, a klasszikus autógyártók közül valóban elsőként hozzák, úgyhogy örüljünk neki, ahogyan az egypedálos vezethetőségnek is tapsolhatunk. Meg még annak is, hogy ha tényleg 24 millió forint lesz az alapverzió, 33-ért pedig megkapható lesz a kiállított fullextrás First Edition is, akkor az I-Pace villanyautóságához, méretéhez és teljesítményéhez, hát még a prémiummárkákhoz mérten nem lesz drága. Abszolút értékben persze igen, de ez már csak egy ilyen foci.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.05.10. at 17:31
    Permalink

    Egy nagyon korrekt autó. Jól néz ki kívül, belül, a hatótáv is oké mai viszonylatban, megy mint állat és hatalmas a csomagtartó. Még a súlyára kíváncsi lettem volna, biztos dög nehéz. De rendben van, csak lehessen tölteni.
    Zooold, hol vagy? Dízel lesz ebből vagy nem??? 🙂

    Azért kellett volna még bele egy korrekt benzinmotor, ami a hatótávparát elveszi, de gondolom full elektromosat akartak.

  • 2018.05.11. at 00:55
    Permalink

    csunyanak nem csúnya, de szépnek sem mondanám. ezt suv-nak nem nevezném egyébként, inkább kupés suv-s kompakt torzszülött. de inkább egy magasított kompakt azt kész.
    számomra az elektromos gép még mindig gagyi, max városi használatra 2. autónak (a szegény zöldeknek nyilván, mert qrvára zöld egy ilyen 2 tonnás, akksis monstrum :D:D:D:D:D:D )

  • 2018.05.12. at 23:12
    Permalink

    Egyetértek azzal, aki azt mondja, hogy az elektromos autó nem sokra való, legfeljebb a gazdag sznoboknak jó második autónak, amit a városban használnak. Jó, hogy tud 480 km-t, de mit csinálok, aztán? Nincs minden sarkon egy töltő, vagy ha van is, akkor jó lesz-e oda a csatlakozó? Nem használja-e éppen más? Olvastam már pár cikket, ami arról szólt, hogy Münchenig nem nagyon lehet kijutni 1 nap alatt, meg össze-vissza kell mindent szervezni, hogy valahol tudj tölteni. Ezzel a kocsival nem lehet elmenni nyaralni még csak az észak-olaszországi nyaralóhelyekre sem. De, hogy ne menjünk külföldre nem egyszerű egy ilyennel megoldani egy Bp.-Szombathely vagy Bp.-Békéscsaba oda-vissza utat sem. Szóval amíg nem lesz normális töltőhálózat, és 10-15 perces töltés, addig maradnak a benzines és dízel kocsik.

  • 2018.05.13. at 14:59
    Permalink

    Akinek telik pl egy F-Pace-ra az ezt is ki tudja fizetni. Azt biztos, hogy 2. autónak jó csak, de ott többcélú; lehet anyu bevásárlókocsija, elmegy a hegyekben télen és apu sprintgépe is lehet. Az idő 95%-ban megfelel ezzel a hatótávval, az sajnos kétségtelen, hogy nem mindíg. Kis országunkban az átlagéves km futás utoljára azt hallottam kb 14eKm, az napi 40km.

    A 24mFt-os áránál érdems utánaszámolni;
    – céges vásárlásnál (ma eladott autók 2/3-a) lejön belőle az ÁFA = -6.5mFt
    – kb 22eFt*12hó*5év = -1.3mFt cégautóadó amit nem kell befizetni
    – üzemanyagköltség (teljes életartam; 15év): -10.5mFt
    – kb kötelező szervíz 10x, parkolás, összehasonlítva egy hasonló teljesítményű normál autóval: -1mFt

    Ez -19mFt a teljes élettartama alatt, egy hasonló képességű benyás/dízellel összehasonlítva. Arra tippelek hogy az erős SUV vásárlók között nagyon népszerű lesz, ha valamivel pl túl hosszú kiszállítási idő vagy problémák az új technikával nem járatják le magukat.

    • 2018.05.13. at 15:45
      Permalink

      Az a baj, hogy a kiszámoló alapjaiban hibás. Mondom, hogy miért. Ha egy 10 fős Kft.-nél a tulajdonos ügyvezetőnek 3.650.000 Ft a fizetése, a 9 munkásnak meg fejenként 150 ezer, akkor 10-en együtt 5 milliót keresnek havonta, vagyis 500 ezer Ft az átlagfizetés a Kft.-nél.
      Lefordítva autós példára. A 14 ezer km évente úgy jön ki, hogy a kis keresetű meg a kisnyugdíjas megy évente 5-7 ezer km-t. A jól kereső vállalkozó, üzletember meg 30-60 ezret. A villanyautó pont az első kategóriának lenne jó, hiszen keveset megy, jellemzően azt is a lakóhelye közelében. Azonban egy ilyen kocsi árát pont a másik réteg tudná kifizetni, neki viszont gondot okoz, ha nem tud 5-6 óra alatt Pestről Münchenbe érni és mindenféle töltésekkel kell bajlódnia. Ráadásul ha úgy gondolkodunk, hogy majd éjszaka töltjük otthon, akkor az megint nem jó a sok-sok lakótelepen élőnek, mert hogyan tölti, lelógatja a kábelt a 10.-ről?
      Szóval én továbbra is azt mondom, hogy akkor terjedhet el a villanyos, ha lesz megfelelő töltőhálózat és gyors töltés. Addig jók lehetnek a hybridek, mert a benzinmotor biztonságot ad.

Vélemény, hozzászólás?