Elkészült a Bollinger második modellje, egy pickup

Tisztességes Pickupot épített a Bollinger, ez is teljesen elektromos

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Bollinger kis vállalatból egyre nagyobbá nő: hamarosan piacra dobja nem egy, hanem két modelljét. A B1 után most itt a B2, ami az elejétől a végéig használható raktérfelületet ad.


Az amerikai Bollinger elkészült második önállóan készített modelljével, a B1 után most itt a B2. Az alapok ugyanazok, ám a B2 hosszított padlólemezén nem csak egy négyfős kabin, hanem egy tisztességes plató is helyet kapott. Az egyszerű kocka formaterv puszta funkcionalitásból ilyen, a Bollinger nem szépet, hanem hasznosat akart készíteni, előbbi alapján egyelőre sikerült a terv. A B2 szintén tisztán elektromos és összkerékhajtású, ahogy a B1 is, itt négy darab saját fejlesztésű elektromos motor dolgozik, összesen 520 lóerővel, természetesen összkerékhajtással, illetve mindegyik kerékhez jutott egy motor.
Hirdetés

A Bollinger zsenialitása viszont a variálhatóságban rejlik, a plató ugyanis nem csak annyi, amennyi látszik. A felépítmény padlója elejétől a végéig sík, az orrában pedig egy jókora csomagtartót találunk. Ezt és az utasteret, valamint a platót egybe lehet nyitni, az orrát pedig platóajtószerűen lenyitni. Ezzel akár a kocsi teljes hosszát is meghaladó teher is szállítható, bár ebben a formában kérdéses, mennyire lehet használni közúton. Mindenesetre a Bollinger azt ígéri, hogy mindenképp használható lesz utcán is, a hatótávolságról pedig egy 120 kWh-s akkumulátorcsomag fog gondoskodni. A vállalat ezzel egyidőben New Yorkból Michiganbe költöztette a főhadiszállását ezzel is bizonyítani akarják azt, hogy komolyan gondolják az autógyártást és mindezt ott akarják csinálni, ahol az egész kezdődött, Detroitban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?