Elkészült a hárommilliomodik új Mini

13 év alatt 3 millió készült a BMW-féle új Miniből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A BMW korszak retró külsejű, de technikailag modern Minijéből slágertermék lett. 13 év alatt 3 millió kelt el belőle.


Az egyik legmenőbb prémium kisautó már harmadik generációjában készül a hosszú autóipari tradícióval rendelkező oxfordi gyártóüzemben. Alig pár hónappal a legutóbbi generáció bemutatása után elkészült a hárommilliomodik itt gyártott új Mini. Az autó az angol zászlót mintázza, amúgy egy ötajtós Cooper S. Emellett az is nagy eredmény, hogy ezután nem sokkal elkészült a kétmilliomodik exportra szánt autó, egy japán vásárló narancs színű háromajtós Minije.
Hirdetés


Az oxfordi gyárban jelenleg a háromajtós és az új ötajtós mellett a kabrió, a roadster és a kupé modelleket gyártják, illetve innen a világ több mint 110 országba exportálják. A gyártás 13 évvel ezelőtti beindításakor 2400 dolgozó 300 autót épített naponta, ma viszont már 4000 munkás napi 1000 kocsit szerel össze. A BMW Group 2000 óta eddig összesen közel 1,75 milliárd angol fontot fektetett be angliai gyáraiba, csak 2012 és 2015 között a bajor konszern 750 millió fontot invesztált a szigetországi Mini-gyártásra. A Mini legnagyobb piaca az USA, második helyen áll Nagy-Britannia. A legyártott Minik 80 százaléka kerül exportra. Oxfordon kívül Grazban is készülnek Minik és jövőre már a hollandiai Bornba is kerül Mini gyártósor a termelés felfutásával.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?