Elkészült a Jaguar E-Type reinkarnációja

Growler E Concept

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az eredetihez hasonlatos karosszéria, káprázatos küllős felni, és 600 lóerős motor jellemzi a Growler E Concept tanulmányt, amely akár meg is valósulhat egy svájci üzletember költségén.


Az idén 50 éves a Jaguar E-Type. 1961 tavaszán, a Genfi Autószalonon került bemutatásra a szinte azonnal világsikert arató sportkocsi, és az 1970-es években leállított gyártással ugyan nem szakadt meg a vérvonal, ám kimondható, hogy sem az XJ-S, sem az immáron két generációt megért XK nem tudott ennyire szuggesztív hatást gyakorolni az emberekre. A Jaguar nem titkolja, hogy az XKR-S genfi bemutatójával részben az E-Type előtt is tiszteleg, de most megmutatunk egy ígéretesnek tűnő tanulmányt, amely jó eséllyel nem csak háromdimenziós számítógépes grafikán vonulhat be a köztudatba. Bo Zolland és Robert Palm végig az E-Type érzéki formáját tartotta szem előtt a Growler E Concept megalkotásakor, olyan fontos részletekre is ügyelve, mint a küllős kerekek használata, vagy éppen a jellegzetes, felfelé álló kipufogócső. Nagyon szép továbbá, ahogy a hajdani Series I stílusú apró hátsó lámpa a vékony lökhárító része lett, egyedül a dupla első fényszóró az, ami szokatlanul eltér az E-Type szellemiségétől. Elmondható, hogy elég sok ígéretesnek tűnő koncepció jut el eddig a fázisig, elkészülnek a 3D tervek, a különféle animációk, de ennyi, mert pénz és műszaki háttér híján nem vezet tovább az út. Most a Growler E Concept sorsa talán szerencsésebben alakul, mert egy svájci üzletember fantáziát lát a projektben, és a Jaguar XKR bázisán, 600 lóerővel kerékre állhat az autó, amely a kalkulációk szerint 1550 kilogrammot nyomna a mérlegen, és kevesebb, mint 4 másodperc alatt gyorsulna 0-100-ra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 19:35
    Permalink

    Siheder voltam, amikor megjelent az E, persze, akkor nem így ömlött az információ, mint most. Kétszer láttam igazit, egyszer még 70-es években a Gellért előtt, aztán most néhény éve egy veterános kiállításon. ma is a világ legszebbjei között van. Ennek az eleje nem tetszik, az a dupla lámpa nem kellene, de a többi jó.

Vélemény, hozzászólás?