Elkészült az egymilliomodik Dacia Duster

Öt gyár, négy év alatt egymillió Dacia Dustert épített

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A világ 100 országában árulják, itthon is a legnépszerűbb szabadidő-autó a Dacia Duster. Nem meglepő, hogy már egymilliós példányszámnál jár.

Egymillió példánynál tart a világ több mint 100 országában forgalmazott Duster, azonban a címhez képest meg kell jegyezni, hogy a Dacia Duster igazából még nem jár egymilliónál, csak maga a Duster. Az olcsó és árához mérten kifejezetten tágas, amúgy meg már egészen gusztusos SUV ugyanis nem mindenhol Dacia, a világ számos országában (például Oroszországban, Indiában vagy Brazíliában is) Renault emblémával kapható. És létezik belőle számos, a helyi elvárásoknak megfelelő verzió: hidegtűrő Oroszországnak, etanollal tankolható Brazíliának. Marokkóban legutóbb Porsche Macant mentett egy példány, de a Duster hazánkban is a magánvásárlók kedvence volt tavaly, s számos nagyobb cég is vásárolt már belőle flottájába.
Hirdetés

A Duster öt legnagyobb piaca Oroszország, Franciaország, Brazília, India és Németország. Oroszországban 2011 óta helyben készül, ahogyan Brazília esetében is így van ez - az egymilliomodik példány épp a Brazil gyárban gördült le a sorról a megjelenés után 4 évvel, azaz 2014 áprilisában. Az említett brazil és orosz gyártóhelyeken túl még a Dacia főüzemében Romániában, Indiában és Kolumbiában is készülnek Dusterek. Talán kissé furcsa módon, ám Mexikó, Ecuador, Chile, Peru és Közép-Amerika egyéb kisebb államaiban is jelen van az itthon is kelendő modell, ami egyértelműen az újkori Dacia, azaz a Renault legnagyobb slágere.
A Duster legjelentősebb piacai
Ország Márka Eddigi példányszám
Oroszország Renault 151 633
Franciaország Dacia 145 612
Brazília Renault 117 303
India Renault 85 974
Németország Dacia 70 159
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 10:25
    Permalink

    Úgy vettem észre, hogy azok fanyalognak, akik nem tudják megvenni és az írígység beszél belőlük. Más lenne a véleményük, ha valaki a seggük alá tólna egyet. Amire való arra pont jó. Négy év után is megvárnak a parkolókban és érdeklődnek hogy vált be mennyit fogyaszt, stb… ők is gondolkoznak a vételen, szinte hihetetlen. Ezek akkor csapódnak le, ha nálad van már a kocsi és használod, nem a szalonban ahol csak nézegeted fanyalogva. Tudom, hogy manapság ezt sem könnyű megvenni újonan, de az eladások magukért beszélnek. Persze akinek nem számít a pénz az úgyis Merci terepjárót vesz majd. Addig én 3-szor veszek új román mercit.

  • 2017.10.29. at 10:25
    Permalink

    Csak ember függő kinek nem tetszik ,és kinek igen,nekem is vannak benne olyan dolgok amik nem tetszenek de nem a külső hanem jó pár belső dolog,de attól elfogadom,hogy másnak meg ez a kocsi tetszik.

  • 2017.10.29. at 10:25
    Permalink

    Mégsem akarja senki visszaadni, én is nagyon jól elvagyok egy 2010-ben gyártott példánnyal. Nagyon jól fogyaszt (6L/100km, dieselből) semmi nem nyikorog és nem volt vele semmi hiba, leállás vagy elakadás. Mindenhol elmegy, ahol az ember nem is gondolná, (4X4) persze tudni kell, hogy román merciben ülsz.

  • 2017.10.29. at 10:25
    Permalink

    A tegnap ültem be először Dusterbe,eredetileg tesztvezetés is tervben volt de lemondtam róla látván az ”autó” gyatra kivitelezését.A design nem rossz,hasmagasság oké,de…belül…hát az kész borzalom!Nyikorgó kemény műanyagok,kényelmetlen keskeny,rövid űlesek…hát annyira silány gyerekek,hogy még ingyen sem kellene,komolyan.Rohantam is ki a kereskedésből és soha többé Dácsiára rá sem nézek.Nagy átverés az egész.

Vélemény, hozzászólás?