Elkezdődött a BMW legmegosztóbb modelljének sorozatgyártása

Már gördülnek le a szalagról a BMW XM konnektoros hibrid sport-SUV-ok

Aligha akad megosztóbb autó a BMW XM-nél, amely nem csak egy szokatlan külsejű, egyszerre sportmodell és szabadidő-autó, hanem mellette még konnektoros hibrid is egy 4,4 literes, V8-as benzinzabálóval a motorterében. Már elkészültek az első példányok!

A 2023-as BMW XM szériagyártása hivatalosan is elkezdődött. A zöldrendszámos, mégis V8-as aszfaltszaggató SUV tavasszal érkezik a kereskedésekbe, az összeszerelés viszont már el is kezdődött a spartanburgi üzemben, Dél-Karolinában. Dr. Robert Engelhorn a BMW gyártási igazgatója elmondta: "A modern, futurisztikus dizájn és a kiemelkedő teljesítmény egyesítése már most rengeteg rajongót toborzott a modellnek." - hozzátette: "Mivel a BMW X modellcsalád többi tagját is ugyanebben az üzemben gyártják, itt tudják a legnagyobb tapasztalattal, a prémiumtermékek közt is kiemelkedő minőségben összeszerelni a modellt, épp úgy, ahogy a vásárlóik megérdemlik."
Hirdetés
Ugyanitt készül az X5, az X6, és az X7 is, ezeknek a modelleknek ugyanis az Egyesült Államok a legnagyobb felvevőpiaca, az üzem pedig csak 2021-ben 257 876 szabadidő-autót engedett szabadjára világszerte. A több mint három tonnát nyomó BMW XM tökéletesen illik tehát a gyár portfóliójába, ám a különleges dizájn és a 4,4 literes V8-as motoron alapuló hajtás 650 lóerős rendszerteljesítménye mellé járó zöld rendszám valószínűleg sokaknál kiborítja majd a bilit. Az állórajtból 4,1 másodperc alatt százra érő monstrum már a hazai konfigurátorban is megtalálható, ahol 70 575 000 forintról indul a válogatás, az összes opciót és a feláras színt bejelölve pedig 78,46 millió forintnál áll meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?