Ellopták az autódat? Szerezd vissza magad!

Igaz történet egy autó ellopásáról és megtalálásáról - Gyorsnak kell lenni, ez a kulcsszó!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az elmúlt években nőtt az autólopások száma, közvetlen közelünkben is mind többről hallunk. Ezúttal első kézből kaptunk egy komplett lopási és megtalálási történetet. Érdemes okulni belőle!

Az egyik este már épp kikapcsoltam számítógépemet az irodában, amikor kétségbeesetten hívott egy ismerősöm: egy kollégájától ellopták 1,5 hete vásárolt autóját. Rögtön kértem, hogy küldjön róla minél több infót, mármint az autóról, írok róla egy rövid anyagot - ahogyan azt kénytelen voltam tenni néhány hónappal korábban egy saját kolléga apósától ellopott autó kapcsán. Épp indultam haza az irodából, útközben láttam, hogy megjött a levél, majd kisvártatva jött egy újabb hívás: az autó meglett, ne tegyem fel a cikket. Rendben, de akkor viszont még inkább kíváncsi leszek a történetre - reagáltam az újabb hívásra.
Két nappal később egy vidéki kávéházban sikerült beszélgetnem a tulajdonossal, aki épp tudott rám szakítani egy órát. Kriszta (aki kérésére nem valódi nevével szerepel) a történet boldogabbik részével kezdi: idén nyáron eljutottak oda, hogy lecseréljék 16 éves autójukat. Bejött nekik az élet, amolyan magyar módra, éjt nappallá téve dolgozva megengedhettek maguknak egy csak számukra új, valójában 3,5 éves alsó-középkategóriás családi autót, ami Nyugat-Európában nyilván a teljesen átlagot jelenti, itthon már jólszituáltságot mutat, hiszen sokkal fiatalabb, mint a hazai, 12,5 éves átlagéletkorú autópark.
Hirdetés
Vannak szakmák, melyekben a nyár csúcsszezon - ilyen a vendéglátóipar is, melyben Kriszta dolgozik férjével. Az autó most kellett, viszont annyit rohangálnak, hogy éppen csak átíratni volt idejük, rablásgátlót és cascót - amit kivétel nélkül akartak az autóhoz, még nem sikerült beszerezniük, illetve kötniük. Érthető is a vásárlás után 1,5 héttel. Múlt héten pedig az említett napon, amikor én is hívást kaptam egy kvázi törzshelyükre hajtottak, olyan helyre, ahonnan egyébként férjével két különböző üzletbe is be tudnak ugrani, ám a vásárlás hosszas alkudozással és sok-sok várakozással jár, ezért aztán a reggel 9-kor leparkolt autóhoz, illetve annak helyéhez csak délután 4 órára értek vissza. Az autót nem találták, ellenben helyén némi üvegtörmelék volt. Azonnal hívták a kerületi rendőrkapitányságot, ahonnan viszonylag gyorsan ki is szálltak a rendőrök. Felvették a jegyzőkönyvet, feltették a kérdést, hogy „Vajon az üvegtörmelék biztosan az autóból származik-e?”. Most tegye fel a kezét, aki - nem szakemberként - ezt meg tudná mondani. Érdekes módon az üvegtörmelékről fotót sem készítettek, s annak ténye a jegyzőkönyvbe sem került bele, s a helyi rendőrkapitányság egyébként nagyjából leírta az autót, semmi biztatót nem mondott senki sem a megkerülés kapcsán.
Az ügyintézés legalább viszonylag gyors volt. Kriszta és férje már délután ötkor taxiba ülhetett, s innentől kezdve megkezdődött a bizakodás - addig idejük sem volt azon gondolkozni, hogy az autó vajon meglesz-e, de erősen hittek abban, hogy igen. A taxisofőr - aki mondjuk nem a napokban 70. évét betöltött Robert De Niro volt, ám legalább nagyon segítőkész - azonnal bemondatta a diszpécserszolgálattal kollégáinak az ellopott autó adatait, közben Krisztáék ismerősei Facebook oldalt kreáltak az autónak (a még az uszkve két héttel korábban talált hirdetésből lementett fotókkal), s el is kezdtek özönleni is jó tanácsok, hogy mit érdemes tenni egy ellopott autó kapcsán.
Azonnal keresni, leginkább nagyobb parkolókban, bevásárlóközpontok és panelházak mellett. Ezt tette Kriszta és férje is. Voltak annyira szerencsés helyzetben, hogy épp tudtak erre fordítani néhány órát, azt a néhány órát, ami hátravolt még sötétedésig, s volt is járművük, amivel bejárhatták a környéket, nem csak az autólopás kerületét, hanem a környező kerületeket is. Az ellopott autókat ugyanis – több forrás szerint is – pihentetik. A lopás ugyanis nem több mint 1,5-2 perc. Az autóba bejutástól kezdve ennél többet nem töltenek a helyszínen, majd gyorsan elhajtanak az autóval egy olyan helyre, ahol nem szúr szemet akár egy betört ablakú autó sem, s az sem lesz feltűnő, ha azt az autót épp ott szerelik, hiszen mindkettő előfordul. Ilyen helyek ugyebár azok, ahol kevéssé ismerik egymást az emberek, ahol sok az autó –lakótelepek és a bevásárlóközpontok parkolói tehát.
Krisztáék is a fenti logika alapján nézelődtek, s egy pontos terv szerint, szisztematikusan nézték végig a környéket, majd naplementekor fordultak be egy előre kinézett utcába, ahol valóban ott állt autójuk, betört ablakával egy sövény mellé állítva, behajtott tükrökkel – hogy a szűk utcában azt nehogy letörje valaki. Bár az autójukat kereső tulajdonosok végig abban a hitben voltak, hogy autójuk meglesz, annak megpillantása – érthető módon - a legkeményebb stresszt jelentette. Előttük állt betört ablakú, nyitva lévő járgányuk szétszedett gyújtáskapcsolóval és ugyebár nem ahhoz nem nyúlhattak, hiszen az autó kőrözés alatt állt már. Azonnal hívták a rendőrséget, azt a kapitányságot, amelyik felvette a jegyzőkönyvet. Ők azt kérték, hogy hagyják el az autót. Nyilván látótávolságon belül maradtak, de valóban eltávolodtak az autótól. Időközben besötétedett, eltelt 2 óra, a tulajdonosok közben étlen-szomjan várták a rendőröket, akik csak nem akartak megérkezni. Ekkor ismét felhívták a korábban riasztott kapitányságot, akik túlterheltségre hivatkozva további türelmet kértek. Este 10-kor nyilván kevés embernek lenne további türelme az ellopott autója mellett a sötétben, így Krisztáék kikeresték az autó megtalálásának (és nem ellopásának) helyszínen illetékes kapitányságot, ahonnan 20 perc alatt kiértek a nyomozók, s ők kellő alapossággal, már-már a Helyszínelők című sorozatból ismert alázattal végezték munkájukat. Fotókat készítettek, minden részletet rögzítettek és mondtak is a tulajdonosoknak, próbálták rekonstruálni a lopás mentetét, s közben igyekeztek folyamatosan jó tanácsokkal ellátni a megtalált autó várakozó és érthető módon egyszerre boldog és letört gazdáit.
Hiába voltak azonban ők kedvesek és segítőkészek, valamint gyorsak is, mivel az autóra egy másik kerület adott ki kőrözést, a „megtaláló” kerület át kellett adja azt a feljelentést fogadó kapitányságnak, majd ők adhatták át a tulajdonosoknak, akik egyébként a valódi nyomozói és autóvadász munkát végezték ezúttal. Ez két jegyzőkönyvet és mintegy 1,5 óra további időtöltést igényelt. A délután 4-kor konstatáltan ellopott, majd este 8-kor tulajdonosai által megtalált autó így tehát éjfélkor lett elszállítható – nyilván önerőből. Nem díjmentesen, de azonnal és profi módon segített egy assistance szolgáltatás, amely rögtön egy márkaszervizhez vitte a kocsit, ahonnan másnap reggel jött is a kalkuláció. Az autóból vélhetően 1 perc alatt kiszerelt vezérlőszámítógép, a betört ablak és a zárcsere is meglesz 150 ezer forintból, de közel két hetet vesz igénybe az alkatrészek beszerzése és beépítése
Rendőri eljárásokban regisztrált személygépjármű lopások száma 2010-2012. évben, valamint 2013. I-VI. hónapban az ENYÜBS adatai szerint


Elkövetés helye (megye, kerület) 2010 2011 2012 2013.
I-IV. hó
BRFK 3343 3659 4164 1718
I. ker. RK 56 88 101 13
II. ker. RK 126 275 344 121
III. ker. RK 199 423 492 178
IV. ker. RK 163 199 243 86
V. ker. RK 110 32 22 9
VI. ker. RK 18 9 19 5
VII. ker. RK 75 18 24 6
VIII. ker. RK 48 71 63 26
IX. ker. RK 141 154 201 90
X. ker. RK 290 182 181 81
XI. ker. RK 197 409 493 262
XII. ker. RK 136 170 245 112
XIII. ker. RK 552 302 279 98
XIV. ker. RK 316 385 442 179
XV. ker. RK 144 217 181 81
XVI. ker. RK 86 78 83 31
XVII. ker. RK 83 106 112 32
XVIII. ker. RK 127 132 141 76
XIX. ker. RK 147 100 133 71
XX-XXIII. ker. RK 200 154 189 78
XXI. ker. RK 97 97 109 51
XXII. ker. RK 32 58 67 32
Baranya megye 54 45 46 21
Bács-Kiskun megye 111 79 97 61
Békés megye 9 14 12 4
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 37 40 32 11
Csongrád megye 60 29 43 8
Fejér megye 113 102 109 44
Győr-Moson-Sopron megye 75 42 61 31
Hajdú-Bihar megye 66 54 50 8
Heves megye 53 53 32 22
Komárom-Esztergom megye 60 54 62 26
Nógrád megye 15 10 11 3
Pest megye 518 547 650 251
Somogy megye 65 52 81 13
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 26 25 34 9
Jász-Nagykun-Szolnok megye 62 39 70 17
Tolna megye 14 18 12 3
Vas megye 10 14 15 5
Veszprém megye 59 44 33 18
Zala megye 25 25 21 18
Külföld 3 6 2 7
Összesen 4778 4951 5637 2298

Az autólopások számának emelkedését sajnos nem csak a személyes történetek egyre gyakoribbá válása mutatja, hanem az ORFK statisztikája is. 2011-ben a megelőző évhez képest 3,5, 2012-ben már 12 százalékkal nőtt az ellopott autók száma, s az emelkedés idén sem állt meg. A kerületek közötti arány eltérő, vannak kerületek amelyekben csökken, vannak olyanok, amelyekben nő a „jogtalanul eltulajdonított személygépjárművek száma”. Az nagyjából állandó, hogy a legtöbb autót Budapestről és Pest megyéből viszik el. Hogy egy városon belül mi a legjellemzőbb lopási hely, arra az ORFK-tól csak annyit válasz kaptunk, hogy a közutak és a parkolók, zárt udvarról és garázsból nagyságrendekkel kevesebb autót visznek ugyanis el, mint az előbb említett helyekről. Védekezni érdemes – riasztóval, rablásgátlóval és mechanikai eszközökkel is, azt azonban tudni kell, hogy ellophatatlan autó nincs, ha pedig valamit elvittek, akkor az azonnali keresés az egyetlen megoldás. A GPS nyomkövetőket ugyanis kevés tolvaj tudja kiszűrni, ezért pihentetik az autókat nagyobb parkolókban, például lakótelepek tövében, a rendőrségnek pedig a jelek szerint nincs kellő kapacitása az ellopott autók megtalálásra, így az ellopott autók tulajdonosai is leginkább csak saját magukra számíthatnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 23:59
    Permalink

    És miért kellet cserélni ennyi mindent?
    Igaz ha buta vagy hanyag a tulaj akkor nincs pótkulcsa!!
    És az ostobák újra a rendörséggel foglalkoztak, ha már nem volt
    pótkulcsuk miért nem hívtak trelert és vitték autójukat el.
    RENDŐRÖK…csak büntetni nem segíteni tudnak/akarnak…gyüjtik a pént orbánkának!

  • 2017.10.29. at 23:59
    Permalink

    Nos. Én ennél a sokat szidott cégnél dolgozom.

    Van amivel én is egyetértek, van amivel nem.
    Én a saját pénzemből vettem egy rendszám azonosító Sigmoid Zsaru CAR rendszert amivel napi szinten keresem a lopás, vagy egyéb miatt körözött autókat. Nem egyszerű a kötelező feladatok mellett csinálni de ez legalább értelmes munka. http://www.zsarucar.hu/News/Show/id/89

    Igen az autók manapság szinte csak alkatrésznek, vagy donornak lopják, mert egészben nehéz, vagy szinte lehetetlen újra forgalomba helyezni. Vannak ugyan próbálkozások, ami viszont legkésőbb a második tulajdonosváltásnál ki fog bukni.
    Ilyen lopások pedig addig lesznek, amíg az autókat ügyesben akarják az emberek olcsón javíttatni és nem érdekli őket honnan van az olcsó alkatrész.

  • 2017.10.29. at 23:59
    Permalink

    Az vesse rád az első követ aki nem azt tette volna a helyedben! (Meló külföldön.)
    Azok fognak téged háborgatni, akik képtelenek lennének külföldön megállni a helyüket!
    Ezt gyakorlatból tudom, mert amiért én megkaptam a kinti munkabért azért valamit le kellett tennem az asztalra. No erre képtelen sok “fotelfilozófus”.
    Ne vergődj velük, a középszer mindég le akarta húzni magához a tőle különbeket, és ezt nem én találtam ki!

  • 2017.10.29. at 23:59
    Permalink

    Csak a gyújtáskapcsoló vezérlőt kell cserélni amit együtt adnak a komplett zárszettel.
    De szerintem ha betörték az ablakot akkor csak a gyújtáskapcsolót meg a immobilázert cserélik.
    Elírás a vezérlőszámitógép.Nem összekeverendő a motorvezérlő elektronikával.4x drágább!

  • 2017.10.29. at 23:59
    Permalink

    [i]Az autóból vélhetően 1 perc alatt kiszerelt vezérlőszámítógép, a betört ablak és a zárcsere is meglesz 150 ezer forintból[/i]

    Ha nem titok, milyen márkájú autónál lehet megúszni egy computer+ablak+zár cserét 150e forintból, márkaszervízben?

  • 2017.10.29. at 23:59
    Permalink

    A kollégám szomszédjának az első este ellopták a szalonból kihozott vadonatúj Opel Corsaját a panel parkolójából vagy egy hónappal ezelőtt. Szerencsétlennek volt reggel nagy meglepetés!

  • 2017.10.29. at 23:59
    Permalink

    A nagy nyilvánosság előtt nem szeretnék konkrétan válaszolni. Annyit javasolnék mindenkinek, vegye elő a masinát és fotózza végig az autóját-ha még megvan. Én sem gondoltam volna, de egy szalonállapotú autón is lehetnek olyan ismertetőjegyek amik a tulajdonos számára azonosítják az autót. Más kérdés, hogy a rendőrségünk és az ügyészségünk előtt még az 1+1=2 sem bizonyítható, ha ők valamiért nagyon nem szeretnék…

  • 2017.10.29. at 23:59
    Permalink

    Hidd el nem akarom csak rossz mindaz hogy ameddig otthon eltem,dolgoztam megkuzdottem
    azert a vasert,erre jon 1gerinctelen elveszi es nem tehetek ellene semmit.
    De elfogadtam mindezt,azt is hogy en hamarabb megtudtam hogy mas neven volt.
    De ok elmeletileg rajta voltak az ugyon.
    Sokszor nehez a helyzetuk es nem veszelytelen elismerem de ok erre eskudtek fel.
    De tuzolto akartam volna lenni de nem lehettet.
    Es az hogy kijottem az az en dolgom mivel nem vagyok fotelfizikus
    csak egy egyszeru melos egy gyarbol messzi a hazatol

  • 2017.10.29. at 23:59
    Permalink

    Te meg ott kint végképp ne oszd az észt!

    Alapjában véve egyetértek veled, sajnos a rendőrségünk nem áll mindenben a helyzet magaslatán. Viszont te is inkább elmentél mosogatni, minthogy beálltál volna zsarunak, pedig azzal javíthattál volna a helyzeten, ha olyan kegyetlenül érzékeny vagy erre.

    Szóval az kritizálja őket, aki egy napig is csinálta helyettük. Mondom mindezt úgy, hogy én sem vagyok maradéktalanul elégedett velük, de amíg a klaviatúra mellől okoskodtok a seggeteket hizlalva, addig illene szerényebbnek lenni.
    neked különösen, mert a te pl. az adóddal se támogatod a magyar yardot.

  • 2017.10.29. at 23:59
    Permalink

    Cserébe szolgálják az 1 millió adócsalót is…
    Kicsit hátrébb az agyarakkal, meg ezzel a ki mennyit adózik dumával? Te talán 100%-ig be vagy jelentve, de ez ebben az országban egyáltalán nem általános, úgyhogy a ” mi adóink” dumát is fenntartással használd érvként.

    Mérni valóban könnyebb és a bevétel is jobb belőle, ám csak teljesen hülye alakok keverik össze a mérést végző közlekedésrendészetieket a lopásokat felderíteni hivatott bűnügyesekkel.

  • 2017.10.29. at 23:59
    Permalink

    Hat igen a rend orei nem hazudtoljak meg magukat.Kb a nagy 0val egyenloek.
    Apamat lefenykepeztek1,5hete mondjuk nem tudja hogy-hogyan de mar a csekket megkapta.
    Mikor a rendorsegre bement es pontosabb felvilagositast kert hogy-hogyis
    majd hozza tette hogy a fia kocsijat 4eve ellopta 1kereskedo majd a rendorokkel
    kellett viaskodnia hogy egyaltalan jegyzokonyvet vegyenek fel.
    Akkor hol az igazsag?
    Apam azt mondta hogy nem volt valami oszinte nezesuk…Inkabb eljott
    De sebaj kapjanak uj autot motort trafit…

  • 2017.10.29. at 23:59
    Permalink

    Kedves Tiger! Nyilván előfordul – sajnos – az azonosítók módosítása és az autó újbóli piacra kerülése. Ön egyébként miről tudta felismerni autóját?

  • 2017.10.29. at 23:59
    Permalink

    Ismét kiderült hogy ebben a gyönyörű országban a rendőrség semmilyen bűnüldöző feladatot nem lát el! Csak a pénzbehajtásra szolgál! Érdekes módon ha igazoltatni kell az autósokat vagy szánt szándékkal hibát keresni és büntetést kiadni akkor mindig élen járnak, vagy teszem azt ha a frissen kirakott 30-as táblánál kell trafizni! De ha valamit meg kell találni vagy pár randalírozót kellene helyre tenni akkor már csak a lapítás megy meg a magyarázkodás! Ezek után még mernek csodálkozni ahogy a rendőrségnek semmi tekintélye ebben az országban??? Ez nagyon szomorú sajnos! Minden tiszteletem a páré hogy kitudtak állni a maguk igazáért és ők maguk mentek a dolgok után! Azt csodálom hogy a pukkancs rendőrök még nem őket büntették meg valamiért!

  • 2017.10.29. at 23:59
    Permalink

    vidi500!ez nagyon találó válasz volt!
    A Belügyminisztérium üzeni:Ne essen kétségbe ha ellopják autóját, ön is lopjon egyet és üljön át egy másikba!
    Üdv:Sanyííí! 😀
    De komolyra fordítva a szót!
    Egy jó tanács MINDENKINEK!!!Bármilyen ügyben hívnia kell a rendőrséget akkor 112!!!
    Azon felül,hogy ingyenes a központba fut be a segélyhívás és hangrögzítésre kerül a beszélgetés!
    Onnan kapcsolnak az illetékes kapitányságra és meglepődsz majd milyen gyorsan fognak intézkedni!!!

  • 2017.10.29. at 23:59
    Permalink

    Kedves Katona Mátyás! Azt írja, hogy “Kevéssé jellemző már az alvázszámok manipulálása és az autó újbóli regisztrációja.” Nekem is ezt magyarázták a rendőreink, még azután is, hogy megtaláltam az ellopott új autónkat egy használtautó-kereskedésben. Az én történetemnek viszont épp az egyik nagy tanulsága hogy ez bizony nagyon is komolyan veendő, reális lehetőség! A másik tanulság viszont sokkal borzasztóbb: ha megtaláltad a kocsit soha, de soha ne szólj a rendőrségnek, menj oda és minden cirkusz nélkül vedd meg, vidd haza!!! Bárcsak én is így tettem volna…igen, jól sejti,-a cikkben szereplő szerencsésekkel ellentétben- az én kis családom soha nem kapta vissza az autóját!

  • 2017.10.29. at 23:59
    Permalink

    “….A GPS nyomkövetőket ugyanis kevés tolvaj tudja kiszűrni….” Az igaz, hogy kevés tolvaj tudja kiszűrni viszont a GPS nyomkövető sem nyújt tökéletes védelmet . Ugyanúgy mint ahogy semmilyen más megoldás sem. Létezik egy olyan elektronikus eszköz , zavaróadó ,ami bekapcsolva néhány méteres körzetben zavar minden rádiófrekvenciás jelet . Valahol olvastam róla , hogy nem is olyan drága és könnyen beszerezhető ! Ha ilyen van a tolvajnál ,akkor legfeljebb annyit lehet megállapítani, hogy a lopáskor hol volt az autó ! Sajnos csak azt ! Tehát a GPS nyomkövetővel is csak valamennyire növekszik az esély az ellopott autó megtalálására ! Másrészt pedig ,ha a tolvaj jól felkészült akkor egy nyugodtabb helyen ki is tudja kötni a nyomkövetőt !

  • 2017.10.29. at 23:59
    Permalink

    [i]“a rendőrségnek pedig a jelek szerint nincs kellő kapacitása az ellopott autók megtalálásra, így az ellopott autók tulajdonosai is leginkább csak saját magukra számíthatnak.”[/i]
    “SZOLGÁLUNK ÉS VÉDÜNK” – azaz – SZONDÁZUNK ÉS MÉRÜNK.

Vélemény, hozzászólás?