Hirdetés

Elnöki mikrobusz, franciásan

Csúcsfelszereltségű, VIP személyek számára kialakított kisbuszt mutatott a Renault

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fontos személyek szállítására készített különleges sorozatot a Renault a Traficból. A kényelem garantált, akár kilencen is élvezhetik a francia luxust, már ami egy Traficból kitelik.

A 2017-es Cannes-i filmfesztiválon mutatkozott be a Renault Trafic Spaceclass. VIP ügyfelek szállítására hozták létre az új felszereltséget

A Renault Trafic mikrobuszból eddig nem volt igazán komoly verzió, a franciák most ezt meglépték, megérkezett a Spaceclass. A kilencfős busz különkiadása külsőre túl sokban nem különbözik, de az apróságokban kell keresni a lényeget. Sok a fényes fekete kiegészítő, a hűtőrács is az, de megspékelték egy kis krómmal is a biztonság kedvéért. 17 colos fekete kontúros könnyűfém felniket kap, valamint első körben egyedi, Comet Grey szürke fényezést, na meg persze rengeteg Spacesclass táblácskát. A sötétített üvegeken alig láthatunk be, a diszkréció garantált, és persze a legtöbb jót odabent kell keresni.

Fényes fekete és króm kiegészítők dobják fel, valamint 17 colos felnik és egyedi szürke fényezés, továbbá persze a Spaceclass feliratok

Hirdetés

Variálható az utastér, ha nem kilencfősként kérjük, a bőrfotelek szembefordíthatóak a harmadik sorral

Ahogy a Traficet, úgy a Spaceclasst is többféle belső kialakítással lehet majd elérni. Hogy ne veszítsen eredeti értékéből, akár kilencfősként is, ha viszont kicsit kényelmesebb, szellősebb belsőt akarunk, különálló üléseket is kaphatunk hozzá, melyekkel a középső sor hátrafelé is fordítható. Középre egy kihajtogatható asztalka is elérhető, és ezzel a felszereltséggel már alapáron minden ülés bőrözött. Az utasteret USB és 220 voltos csatlakkozókkal tűzdelték, hogy telefon és laptop egyaránt tölthető legyen. A Renault Trafic Spaceclass a Cannes-i filmfesztiválon mutatkozott be, és csak az év második felében lesz elérhető több európai országban, a Renault által kínált navigációs rendszerek legjobbjaival.

MediaNav Evolution vagy R-Link Evo központi fejegységgel lesz elérhető. Az utastérben több USB és 220 voltos csatlakozót is kialakítanak

Hirdetés

Vélemény, hozzászólás?