Előadóművész! BMW X1 teszt

BMW X1 18d sDrive teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly második generációjába lépett, új autó lett a BMW X1. Alapból már fronthajtású. Vajon milyen egy elöl hajtó BMW szabadidő-autó?


Melyiket kérjük? BMW tesztautóból nincs hiány, X1-ből is választhattunk volna összkerékhajtásút - ahogyan teszi a BMW-vásárlók zöme, ugyanis több BMW-t adnak el xDrive összkerékhajtással, mint amúgy, de az X1-ben, a második generációjával tavaly érkezett X1-ben épp az a különleges, hogy alapból fronthajtású. Ugyanis ugyanúgy a BMW UKL platformjára épül, ahogyan a mostani Minik, illetve a BMW 2-es Active és Grand Tourer, meg ahogyan a következő 1-es is fog.
Hossz helyett kereszt. Az új építőkészlettel motorjait sem hosszában, hanem keresztben hordja már az X1. Kétliteres négyhengeres (benzines és dízel) mellett immár 1,5 literes háromhengeres (benzines és dízel) motor is lehet benne. Utóbbiak csakis fronthajtással kaphatók, a nagyobbaknál legalább opció, de a legtöbbnél opció az xDrive. Tesztautónk dízel, de a már 2,0 literes, abból belépőnek számító 18d, fronthajtással és az opciós nyolcsebességes automata váltóval.
Hirdetés
Kívül kisebb, belül nagyobb. Az új X1 5,6 centivel rövidebb elődjénél, széltében (2,1 centivel) és magasságával (5,3 centivel) nőtt ugyanakkor. Utastere ennek megfelelően tágasabbnak hat, feltűnő a belső szélesség és persze a 45 literrel, azaz több mint 10%-kal nagyobb, alaphelyzetben is 505 literes csomagtér. 4,44 méteres hosszával a legkisebb BMW szabadidő-autó (pláne a feláras első-hátsó radarral és a tolatókamerával) könnyedén parkolható. Igazából pont ez szerethető benne, hogy hiába egy SUV (a BMW kifejezésével SAV - Sporty Activity Vehicle), közben kellően kompakt, jól manőverezhető. Ismerős belső. A szabadidő-autós külsőben gyakorlatilag a 2-es Active Tourer berendezését találjuk. Ismerős műszerfal, ismerős ülések. Soha rosszabbat! Felismerhetők a márkajegyek, az automata váltó karja itt persze nem elektronikus, de ez messze nem biztos, hogy hátrány. Az ülések mérete és komfortja egyaránt elegendő (legalábbis a feláras, változtatható laphosszúságú első ülésekkel). Négy felnőtt tökéletesen fér el, hátra könnyű isofixes gyereküléseket, azokba gyerekeket rakni, lábuk kényelmesen elfér az átlagtermetű felnőttekre állított első ülések mögött. A 40/20/40 arányban síkba dönthető hátsó üléstámlák igen széles síalagutat adnak. Légbefúvó, ajtózseb, pohártartó (a lehajtható könyöklőben) jutott a hátsó utasoknak is.
Hajtott kereket kormányozni? Szinte vicc, de a BMW tökéletesen meg tudta oldani azt, amit valaha nem tartott előnyösnek: a kormányzott kerekek hajtását. Abszolút a márkától megszokott a vezetési élmény, nem cibálja a kormányt a már 1750 1/perctől elérhető 330 Nm nyomaték. Stabil az ívmenet, bolondbiztos a csak hajszálnyit feszes, csillapítást is adó futómű. Passzol a közvetlen vezethetőséghez a 18d névre hallgató, 150 lóerős 2,0 literes motor. Finomabb, csendesebb, mint a 190 lóerős 20d-k. Legalábbis nekünk (több fülpár szerint így tűnt). A 8 fokozatú automata (ami itt nem a ZF egysége, hanem a japán Aisiné) szépen dolgozik, finoman kapcsol, a lejtmenetet nagyon ügyesen ismeri fel, döbbenetesen erős motorféket ad. Van sportmódja és (kormányról is zongorázható) kézi kapcsolása is. Áttételezése hosszú, a 130 km/órás autópályás tempó hajszálnyit 2000 1/perc fordulatszám felett, csendesen futható. Gyorsítási hajlam innen is, lámpától indulva is bőven van. Nem rossz a 0-100-as sprint 9,2 másodperces szintideje, ahogyan a 205 km/órás végsebességgel sem igen vallhatunk szégyent.
Mire való? Furcsa kimondani, de az elöl hajtó, az átlagosnál magasabb építésű X1 már az alapdízelével is leginkább autópályán, országúton érzi jól magát. Remek autó városban is, nem nehéz vele leparkolni, nem nehéz vele járdára állni, nem vérzik a szívünk, ha egy-egy kátyúba kell belehajtanunk, mert bírja. A hideget és a rövid utakat viszont hosszú távon nem fogja. Hiába van intelligensen nyíló, záródó hűtőlamellája, hatékony dízelmotorja lassan melegszik be. Fűtést egész hamar ad, de sokáig (10-20 kilométer megtételéig) nem lesz üzemmeleg. Ha így használjuk, a gyárilag ígért 4,9 literes városi étvágy helyett inkább 8-9 literes adódik. Autópályán viszont szabályosan, de mégis dinamikusan közlekedve is 6, országúton gond nélkül 5 liter alatt maradhat az étvágy. Közben pedig egy csendes, normális helykínálatú szabadidő-autóban ülünk. Ráadásul prémiummárkásban, orrán, kormánykerekén a sokak által vágyott emblémával.
Mennyi az annyi? A BMW X1 18d sDrive alapára 9 605 000 forint, a tesztautó pedig szövetkárpittal, a legolcsóbb négyhengeres dízellel, de automata váltóval és néhány extrával már közel 11 millió forintba került. Ez a méretkategóriában a felső szegmenst képviseli, a hasonló méretű prémiummárkás modellek körében pedig az átlagot. Így aztán elmondható: aki prémium szabadidő-autóra vágyik, az nyugodtan barátkozzon az X1-gyel.
Értékelés
Pozitív
Kényelmes, biztonságos futómű, menetdinamika, helykínálat
Negatív
Prémium ár, extrázva lesz csak kellemes, átlós kilátás, rövid hátsó ülőlap
Árak
Tesztmodell alapára
9 605 000 Ft (2016.01.20.)
Tesztautó ára
13 705 800 Ft (2016.01.20.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1995 cm3
Teljesítmény:
110 kW (150 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
330 Nm 1750-2750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9.20 s
Végsebesség:
205 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4439 mm
Szélesség:
1821 mm
Magasság:
1598 mm
Saját tömeg:
1470 kg
Össztömeg:
2065 kg
Tengelytáv:
2670 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
505 l
Belső szélesség elöl:
1470 mm
Belső szélesség hátul:
1440 mm
Belmagasság elöl:
960-1040 mm
Belmagasság hátul:
990 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
250 mm
Ülőlap hossza elöl:
520-560 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1320 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér magassága:
440 mm
Csomagtér hossza:
900 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1650 mm
Raktérnyílás szélessége:
980 mm
Raktérnyílás magassága:
750 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1995 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú tiptronic) sebesség
Nyomaték:
330 Nm 1750-2750 1/min-nél
Teljesítmény:
110 kW (150 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
205 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9.20 s
CO2-kibocsátás:
114 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8,1 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
56 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
60 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
66 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 09:06
    Permalink

    Egy két mondat az árról. Nos aki 10 milliót ad egy BMW-ért azért teszi, mert sok a pénze. Ha pedig már az elsőkerék hajtásnál vagyunk ugyanezt a Toyota-Lexus, a Honda ugyanilyen színvonalon hozza, sőt. A Honda az egyik legjobb fronthajtású kocsi. A Honda Accord szerintem toronymagasan veri a BMW-t egy-két millióval olcsóbban.

  • 2017.10.28. at 09:06
    Permalink

    Hát igen. Azokban az 1930-as években amikor először az Audi vezette be a fronthajtást, majd a Citroen az egész kicsit új volt. Ma a kocsik kb. 80%-a fronthajtású. Számos előnye van. A hátsókerékhajtásnak is vannak előnyei, bár csúszós úton nem a legjobb. A legjobb persze az összekerékhajtás.
    Nézzük másfelöl. A megengedett legnagyobb sebesség 130 km/h és egy fronthajtású akár 200 km/h is tud menni, de minden esetre a megengedett határon belül igazán nincsen hátrányban. A nagy gyorsulású, nagy végsebességű kocsik persze hátsókerék hajtásúak (iskolapéldájuk a Porsche) de a vevők kis hányada igényel igazából sportkocsit. Nekem a 100-as tempó 9-10 mp alatt bőven elég. Vezettem BMW-t is, olyan kocsit amely 5 mp. alatt benne volt a százban. Nem kellemes. Tényleg nem. Van aki szereti, de az emberek többsége a Vidámparkban sem szereti a túl gyorsan pörgő dolgokat.

  • 2017.10.28. at 09:06
    Permalink

    Először jártál ott? Az előző kommented sorait olvasva nem éreztem a “hűha-faktort”, hanem csak azt, hogy ott voltál és kész. Ezért gondoltam, hogy biztos nem az első utad volt – nem volt újdonság. De ezek szerint mégis…
    GMC Terrain? Eszembe juthatott volna a Yukon kisöccse. Valóban nem tartozik a legszebb amerikai SUV-ok közé, de nem láttam még élőben ilyet – úgy biztos más.
    Köszi a jókívánságot, én is remélem. Model S-t már én is láttam itt kis hazánkban, az legalább “kézzelfogható” ilyen szempontból az amerikai kocsik jó részével ellentétben. Nekem kicsit olyan “Tesco-gazdaságos Maserati” volt, de tény, hogy vonzza a tekintetet. Itt mindig ritkaság marad – de nem is vagyunk Norvégia szintjén(ahol sok fut) semmilyen tekintetben:)

  • 2017.10.28. at 09:06
    Permalink

    Elöször jartam az USA-ban…azert lattam nehany jo jarganyt tenyleg…amik nagyon bejöttek, azok a Ford es a Honda nagy szedanjai, nagyon jol neznek ki. A berauto a GMC Terrain volt, azokkal a latvanyos sarvedö domboritasokkal, kepeken nagyon furcsa, de elöben nem olyan borzaszto egyaltalan. A fogyasztast öszinten szolva nem neztem, nem olyan sokat, kb. 3-400 km ment vele a kollega.
    Remelem eljutsz te is majd. Azert igy mas volt, mintha a csaladdal nyaralni mentem volna, raadasul egy ipari területen voltunk, tehat sok mindent nem lattam…de legalabb beleültem egy Tesla Model S-be….elmeny volt az is. Lehet masnak nem lenne az, nekem az volt.

  • 2017.10.28. at 09:06
    Permalink

    Először is borzasztóan irigyellek az amerikai út miatt…forogna a fejem, mint a ringlispíl az autók láttán, és akkor még az épületekről nem beszéltünk.:) Biztos nagy élmény lehetett, de a soraidból úgy veszem ki, hogy nem első alkalommal jártál ott.
    Valószínűleg egy GMC Yukon lehetett az az autó:

    [url]https://www.google.hu/search?q=gmc+yukon+2007&client=opera&hs=Xbt&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwi_jKOo-7zKAhXF0xQKHUuoBcgQ_AUIBygB&biw=1152&bih=767[/url]

    Aztán lehet, hogy mellélövök…De gondolj bele, ez a Chevrolet Tahoe ikertestvére és a Cadillac Escalade alapjait is ez adja. Mesterségesen kellett olcsóbb hatásúvá tenni, mint a csúcsok csúcsát képező Escalade-et. Ezeknél nincs 9 meg 10 sebességes automata, mint már sok európaiban és távol-keletiben, főleg 4 meg 6 sebességes váltó van bennük, persze, hogy pörgeti a motort.
    Igen, gondolom, a beidegződések dolgoztak benned – amerikai kocsi-lágy futómű. És ehhez képest mást tapasztaltál. Valószínűleg a mai amcsi gépekre ez már nem teljesen igaz, ahogy a nagy fogyasztás sem.
    Hiába, ezek haszonjármű-gyökerekkel(pick-up) rendelkeznek, ez tetten érhető az autó sok pontján. Ehhez mérten kell őket megítélni.
    És még egyszer…nagyon irigy vagyok, kedves Meleagris:)

  • 2017.10.28. at 09:06
    Permalink

    Haliho!
    Csak az amerikai autok kapcsan jutott eszembe… Tavaly jartam a nagy Amerikaban szolgalati uton, es a kollega egy GMC “terepjarot” berelt. Vegyes erzelmeim voltak a kocsival szemben. Egyreszt nem keltett annyira müanyagos erzetet a belter, mint amire szamitottam, söt, kifejezetten jo volt az összeszerelesi minöseg is, persze par gagyi “kalyhaezüst” müanyag azert akadt. De nagyon jol fel volt szerelve. A motor benzines volt, automata, de a valto nem igazan dolgozott finoman, sokszor indokolatlanul felpörgette a motort, a futomü pedig nekem kicsit spröd benyomast keltett, lagyabbra szamitottam. Összesegeben nem volt rossz, teljesen vallalhato kis jargany 🙂

  • 2017.10.28. at 09:06
    Permalink

    Igen, annyira eltér egymástól design-ban a Renegade és az új Cherokee, hogy nehéz elképzelni azt, hogy egy új modell beékelődjön közéjük…Pedig szükség lenne rá. Szerintem ezt a Fiatnál is érezniük kell.
    Szerintem is jók ezek az ős Willys Jeepre való utalások a Renegade-en – a marmonkannára hajazó hátsó lámpa, és a kis Willys-ikonok az utastérben. Muszáj is meglovagolni a legendás múltat.
    Elég népes ez a prémium-crossover kategória, Zöld kollégával próbáltuk kibogozni, több-kevesebb sikerrel:) Nemsokára jön egy új versenyző, a Jaguar F-Pace, amit már sokan várunk. Gondolj bele, milyen paradicsomi állapotok lehetnek Amerikában, ahol még a Cadillac, a Lincoln, a Buick és az Acura is rendelkezésre állnak…

  • 2017.10.28. at 09:06
    Permalink

    A Jeepnel nem tartom valoszinünek, hogy lesz a Renegade es Cherokee között valami modell, de a Posche szerintem vagy 5-6 even belül kijön egy mini Macannal…..megprobaljak meglovagolni a premiumsagot es premium penztarcakat is…aztan lehet, hogy tevedek.
    De nem rossz ez az X1, szerint hatarozottan jobban nez ki mint az elödje, ami olyan se nem kombi, se nem terepjaro Volt, es valahogyan aranytalan is. De egyebkent semmi különös, tipikus BMW, de lehet ez lesz az aduja. Meg elöben nem lattam, de az hogy tömzsibb lett, nekem jobban bejön, kicsit vaskosabb….
    Bar nem tudom adnek-e erte 11 milliot. Akkor mar lehet kipotolnam es egy Macant vennek, vagy nem potolnek semmit es vennek egy Ford Kugat, vagy Renegadet, nagyon jo az a hatso lampa…

  • 2017.10.28. at 09:06
    Permalink

    Jó kis hóbelevanc ez az egész, kellett nekem felhozni:) És ha netán képbe vesszük a Caddyt, a Lincoln-t és az Acurát is, végérvényesen belezavarodunk magunkba:)

    A sima Disconál jogos a kérdőjel – az egy kőkemény terepes, nincs konkurense a németeknél. A Grand Cherokee viszont szerintem az.

    Valóban úgy teljes a kép, ha az amerikai piacos modelleket is felhozzuk. Tisztábban látunk. Én igyekeztem az Európában kapható modellekre szorítkozni.

    A Lexus LX a Landcruiser fullos-fullos változata. Felmerülhet a kérdés: van értelme a Landcruisert forgalmazni az USÁ-ban ezek után?

    Az Infiniti QX80 szerintem is egy Escalade, Navigator-konkurens. Látszik rajta. A QX60 pedig kakukktojásnak tűnik, de az Audi Q7 koncepcióját követi.

    Azt érzem, hogy nem is egymással konkurálnak a gyártók feltétlenül, hanem járják a saját útjukat. Látom, te is gondban vagy néha, hogy egy modellnek melyik a megfelelője egy másik márkánál. Nálam ott szakadt meg valami nagyon, amikor a Merci a GLE-vel leváltotta az ML-t…de ezzel egyben kategóriát is váltott. A GLE az X6 konkurense, az ML viszont az X5-ösé volt, nem?:)

    Csak a prémium SUV-okat nézzük, és mégis mekkora a katyvasz:)

  • 2017.10.28. at 09:06
    Permalink

    Elsőre én azt mondanám hogy a 3 német sem egységes – GLA-nak nincs konkurense (pláne amióta az X1 megnőtt), GLK- új X1- Q3 nagyjából egy méret, majd az X3-Q5-GLC viszont tényleg összeállt egy méretra. Efelett megint nagy a szórás, az GLE/GLE kupé és az X5/X6 nem teljesen egy méret, de hasonmló koncepció. Viszont az Audinak nem is volt itt jelentkezője (ezért vitte lefelé az új Q7est). A paletta tetején pedig a Q7 – GLS páros, bajor versenytárs nélkül. De adott esetben ez utóbbi két alszegmens nagyon összeér, főleg amióta a Q7 kicsit kevésbé batár hatású…

    Ezt most inkább keresleti oldalról néztem: lehet hogy árban összeér egy Q7 és egy X5 de ott pl jelentős szűrő, ha nincs 7 ülés (ha ez nem változott azóta persze).

    Az nem igaz hogy más nem állít konkurenciát. Konkrétan a prémium SUVoknál az XC60 a piacvezető Európában. És ha egy családi méretű városi prémium SUV kell fő autónak akkor ezeknek nincs konkurenciája: a nagyobbak drágák, a kisebbekben nem férsz el családdal.

    A Volvónak van GLA konkurense: a V40 cross country. Egy nagyobb XC40est ígérnek. XC60 a középben eléggé telitalálat, és XC90 a tetején (motorokban inkább az X5 mint a Q7/GLS ellen).

    A Land Rovernek van igazán teljes SUV palettája:
    Evoque – X1/Q1,
    Disco Sport X3/Q5/XC60/GLC
    Disco – ?
    Range Rover Sport – X5
    Range Rover – GLS/Q7

    A Lexusnak szeintem így néz ki:

    NX: – X3 és tsai
    RX: GLE (talán X5, esetleg XC90)
    LX- Q7/GLS

    Infiniti:
    Új QX30 – GLA (tesók is)
    QX50: GLK méret de nagy motor, kicsit elmegy mellettünk, pedig remek darab.
    QX60: nem értem mit gondoltak…
    QX70: X5 killer 🙂
    QX80: írhatnám hogy Q7 és LX killer, de inkább az amerikai Caddy Escalade ugrik be…

  • 2017.10.28. at 09:06
    Permalink

    Igen, én is elég kuszának látom a dolgokat. A 3 némethez képest a többiek kínálata foghíjas – magamra utalok most vissza: a lépcsőzetes SUV-modellpaletta – a Volvónál pl. nincs XC40, pedig az lenne a BMW X1 közvetlen vetélytársa. Vagy a V40 Cross Country annak tekinthető?:)
    A Jeepnél kéne egy modell a Renegade és a Cherokee közé(ha a Land Rover prémium, akkor a Jeep is, főleg, amióta Fiat-kézben van).
    A Porschénál kéne egy, a Macannál még kisebb modell. A Landynek egy, az Evoque-nál kisebb típusra lenne szüksége, a Lexus esetében pedig az NX-nél kéne egy számmal kisebb SUV. Az Infinitinél meg ott van a QX-sorozat, de a QX30 még el sem készült.

    Biztos összetettebb a kérdés, mint ahogy én látom, de én ilyen szemszögből nézem ezt az egészet. Keresem az egyes márkákon belül a “párokat”, és ez nekem egyelőre csak a németeknél áll össze tökéletesen, máshol nem igazán.

  • 2017.10.28. at 09:06
    Permalink

    Ez így nem teljesen igaz. Van egy kis kuszaság de lassan rendeződnek.

    Vannak az EU méretű 4.6m es prémiumközepes SUV-ok: X3-Q5-XC60 ezek közel állnak méretben és tudásban. A GLK ezek alatt volt méretben és pl belsőben is. A GLK és az Evoque inkább a Q3 (és az új X1) elenfele, mint a nagyobbaké.

    A Mercinél külön gond volt, hogy az ML pedig valahol az X3 fölött heylezkedett el (pl motorok, így árak de méret és önsúly tekintetében is), az egyetlen közvetlen méretbeli ellenfele az RX volt.

    Az európai eladások viszont az első triót igazolták, a többiek pedig szépen besorolnak: itt az 4.6m-es GLC, a hasonló métetű Lexus NX (ill az érkező F pace) és az Evoquenál picit nagyobb de jóval praktikusabb Disco Sport.

    Szóval a 4.6m-es prémiumközepes SUV kategória igen sűrű lett de a piac is hatalmas. Az Eu piacon elkel ezekből modellenként évi 60-80e autó, és elnézve a sok erős eladást produkáló konkurenset, a szegmens nagyobb mint a nagy családi autóké (Passat-insignia-mondeo). A Mazda 6 / Avnesis / I40 egyenként kb annyi vevőre talál mint az X4. Feltéve a left lane Q1-Q3 adatai helyesek, és a Q4 nem tér el jelentősen…

  • 2017.10.28. at 09:06
    Permalink

    Ha megnézzük a német riválisokat, egyik sem egy nagy eresztés formailag – Mercedes GLA, Audi Q3. Én általában a Mercedest favorizálom, de a GLA nem igazán jön be. Viszont ha kitekintünk Németországon kívülre, láthatjuk, hogy a német gyártók általi “lépcsőzetes” felépítést nem tudjuk bejárni: X1, X3, X5 – Q3, Q5, Q7 – GLA, GLC, GLE…Ebben nagy előnye van a germánoknak. A folyamatos egymással való versengésüket a többiek nem tudják követni hasonlóan gyors ütemben.

    A Lexus NX egyszerre rivalizál az X1-gyel és az X3-mal, a Range Rover Evoque szintén, a Volvo XC60 szintén, az új Jeep Cherokee szintén…de mindenképpen közülük választanék.

    Aki gyakran olvas összehasonlító teszteket, láthatja, hogy pl. a BMW X1-et összeeresztik nem prémium gyártók SUV-jaival is. Pl. Ford Kuga, VW Tiguan. Aki mindeféle szuperlatívuszokkal ruházza fel a prémiumgyártókat, annak ez biztos furcsa, de ha azt nézzük, hogy a kommersz gyártók autóinak minősége is gyakran már-már prémium színvonalú, a meccs indokolt lehet.

  • 2017.10.28. at 09:06
    Permalink

    Ezerszer egy akciózott X3as… Tágasabb, talán jobb belső, és 18dvel hátul kapar… [url]http://autossagok.blog.hu/2015/01/07/bmw_x3_18d_teszt[/url]

    Amúgy a legtöbb konkurens első-kerekes alapváltozatban, és úgy tűnik a vevőknek ezzel nincs sok baja… Főleg az alapmotoroknál, ahol azért lássuk, de a hátsókerékhajtás szinte kizárólag nyűg…

  • 2017.10.28. at 09:06
    Permalink

    És ezen a tucatnyi azonos szögből készített fotó sem segít…
    Élőbe is ugyanez a helyzet tényleg, de lehet, hogy bejön nekik ugyanúgy, mint a VW-nak a Golfnál.

  • 2017.10.28. at 09:06
    Permalink

    Nem lett a formatervezés magasiskolája, unalmasnak nem mondható, viszont szépnek sem. Semmilyen szögből, pedig jól körbejártam, hogy hátha majd innen, de nincs egy előnyös oldala sem.

Vélemény, hozzászólás?