Előbb ér 200 km/órára, mint nyitja ki a tetejét

Ha nem tudtál eddig aludni nélküle, itt a McLaren 720S Spider

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly tavasszal a Genfi Autószalonon érkezett a szupersportkocsik világába a McLaren 720S, most pedig befutott annak nyitható tetejű változata, a Spider is.


Tudtuk, hogy jön, hiszen előzetes képen már feltűnt a McLaren 720S Spider, teljes egészében és részletes adataival azonban csak most mutatkozott be a Ferrarik és Lamborghinik babérjaira törő új szupergép, ami elektromos mozgatású elektrokromatikus (sötétíthető) plexis műanyag betétes, karbonszálas műanyag vázszerkezetű tetőt kapott.
Az elektronikus mozgatású, 50 km/órás tempóig 11 másodperc alatt nyitható vászontetővel egyéb frissítések, kabrió specifikus fényszórók is érkeztek, meg persze új merevítések is. Mivel azonban utóbbiak karbonszálas műanyagok, a vászontetős verzió tömege csupán 49 kilogrammal nőtt. Bár a 720S Spider természetesen merevségével is rálicitál elődjére, a 650S-re, annál 6,8 kilogrammal szerényebb a saját tömege. Az 1332 kilogrammos érték a kategória legjobbja, 88 kilogrammal szerényebb a legközelebbi rivális értékénél.
Bár a tetőnyitás - már említett - értéke is meglehetősen szerény, az még mindig elképesztően "hosszú" idő ahhoz mérten, hogy a 720S Spider 2,9 másodperc alatt képes elérni a 100 km/órás tempót, míg végsebessége zárt tetővel 341, nyitottal 325 km/óra lehet. A hajat borzoló tempó elérését 4,0 literes, két turbóval töltött V8-as (720 lóerős, 770 Nm nyomatékkal bíró) motor segíti, amivel még a 200 km/órás sprint is gyorsabb, mint a tetőnyitás, mindössze 7,9 másodperc. Sőt, még az egymérföldes táv is a tetőnyitásnál hamarabb - 10,4 másodperc alatt - lefutható.
Hirdetés

Ami még a hajtásláncot illeti: a váltó hétfokozatú duplakuplungos, a hajtás csak a hátsó kerekeké. Említhető millió egyéb mellett aktív hátsó légterelő, borulás esetén aktív fej- és nyakvédelem, illetve mindaz, ami az alapokat adó McLaren 720S esetén is. Míg azonban a keménytetősök között van gyorsabb a 720S-nél, a Spider változat a ma kapható leggyorsabb szériaautó, szolid 315 ezer dolláros (92 millió forint) alapárral. Aki kedvet kapott rá, gyors rendeléssel akár a jövő első félévi kiszállításban is reménykedhet még.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?