Elővételben is kapós az autópályamatrica

Majdnem 20 ezer éves sztrádamatrica kelt már el elővételben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén először már elővételben is vásárolhatunk a következő évre szóló autópályamatricát, két hét alatt csaknem 20 ezer éves jogosultság fogyott.


Miként arról beszámoltunk, idén december 8-tól elővételben is megvásárolhatók a 2017-re szóló autópályamatricák. Ez főként azoknak érdekes, akik az idei évre nem rendelkeztek éves jogosultsággal, azok ugyanis változatlanul január végéig érvényesek.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tájékoztatása szerint a két hete indult elővásárlás alatt eddig 19 881 autós vette meg a jövő évre szóló sztrádamatricát, a vevők a szokottnál nagyobb arányban választották az online vagy mobilos vásárlást.
A legkelendőbb termékek az idei év tapasztalataival egybecsengően előértékesítésben is a D1 díjkategória megyei matricái, az állandó élmezőny (Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron) mellett jól fogytak a Szombathely gyorsforgalmi bekötésével most először kapható Vas megyei jogosultságok is.
Hirdetés
Az elektronikus értékesítés aránya lényegesen nagyobb a szokásosnál, tízből három elővételes matricát mobilos alkalmazásban vagy online felületen vásároltak meg.
A 2017-es éves jogosultságok 13 hónapon át, 2017. január 1-jétől 2018. január 31-én éjfélig érvényesek. Az elővásárlási lehetőséget biztosító viszonteladók listája a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (www.nemzetimobilfizetes.hu) honlapjain érhető el.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?