Első autónak ilyet? Viccelsz? Neked sikerült!

Volkswagen Golf 1.4 TSI, 2008 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hatos Golf úgy 5 évesen és alig több mint 40 ezer kilométerrel, 1.4 TSI motorral. Makulátlan. Első autónak maga a csoda.


Alig használt, fiatal, megkímélt használt autók maximum 3 millió forintért – legutóbbi piaci körképünkben ilyesmiket néztünk. És kérdeztük: te vajon mit vennél, milyet vennél? A Használtautó.hu aktuális hirdetési közt mazsolázva számos vonzó ajánlatot láttunk, mostani főhősünk viszont nem volt eladó, de tulajdonosának mégis új, így bő 5 évesen is az. Történt, hogy rokonságon belül került hozzá ez a 2008. decemberi példány, számára ő az első. Az első autó. Egy ötajtós, forgalmija szerint barna, gyakorlatilag szürke Volkswagen Golf 1.4 TSI. Szerencsés ember, nem igaz?

Hirdetés
De, abszolút az, ahogy a dolgok alakulnak Magyarországon, keveseknek adatik meg egy ennyire jó személygépjárművel kezdeni az autózást. Hogy a Golf mennyire jó, hogy etalon-e, ez ügyben mindig kapunk a fejünkre, mindegy is. Fontosabb, hogy új sofőrje imádja, s hát hogy ne imádná, amikor is ez a kezdeti VI-os egészen kitűnő állapotnak örvend. Konkrétan makulátlan, vagyis majdnem az. Mert tisztára mosva az orrán szörnyű kőfelverődés nyoma figyel, bal oldalán meg vagy két irgalmatlan karc található – félre a tréfával, ennél szebb 2008-as autót ritkán látni.

Szééép? Ez? Ez az unalmas Golf? A jelző az állapotát illette, a forma ízlés kérdése. Tulajdonosa így fogalmaz a témában: „A VW Golf az V-ös sorozat óta a kedvenc (alsó) középkategóriás autóm, azóta minden szériából volt/van egy a családban, és mindegyikkel elégedettek voltunk és vagyunk.” Még hozzáteszi, hogy „amit rendkívül szeretek benne, az a felnije, szerintem pöpec”, mi meg azt jegyeznénk meg, hogy nem túlzott méretű, 15 colos, 195/65-ös gumikkal, ami igen jót tesz a rugózási komfortnak. Egyeseknek nyilván szemet szúr, hogy jaj, fényezetlen fekete a tükörház és a kilincs is, nos, valóban. Hátul is akad egy kis fekete betét, de ettől egyértelműen mutatósabb az amúgy dupla kipufogóvéges és piros I betűs, ígéretes 1.4 TSI feliratos fenék.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a bő 5 éve során 42 ezer kilométert sem futott verda nem sérülésmentes, mert „egyszer egy egyirányú utcában kereszteződéshez értünk, egy idióta pedig a merőleges utcában 6000 km/h-val tolatott, és bezúzta az orrát a kocsinak. Szerencsére csak lökhárítót kellett cserélni.” Ennyi. Más sztori nem volt vele. Utasterében sincsenek csúnya kopások még a VW-csoportos autókra jellemző helyeken sem – egyedül a vezetőülés bal oldalán köszön vissza a használat. Hogy műanyag a kormány? Az. Bámulatos extrák sora sincs a Trendline felszereltségű autóban. Erről így vélekedik emberünk: „Az extrák mennyisége most még bőven elég nekem. Nincs bőr, nincs navigáció, nincs ezüstcsík a műszerfalon, na és? Jelenleg egyiket sem igénylem. 25 évesen szerintem ez egy abszolút ideális és szerethető autó, elvisz A-ból B-be élvezetesen, pakolásra is elég helyem van. Nagyon kényelmes az ülés, nem fájdul meg a hátam hosszú úton sem, parkolni is egyszerű, és szerintem vagány az autó.”

Az ülés kényelmében egyetértünk, s a helykínálat sem rossz, ha nincs több gyerek, ha nem népes a család. És (még) nem az. Két felnőtt hátul sem panaszkodhat, a csomagtér 350 literes, osztott üléshajtással bővítve (nem síkpadlós) 1,3 köbméteres, korrekt. Felszereltség? Hét légzsák, opciós menetstabilizáló, kipörgésgátló, ködlámpa, távirányítós központi zár, dupla klíma, fedélzeti számítógép, CD-s, MP3-as hifi, négy elektromos ablakemelő (mind automata le-föl), elektromos, fűthető tükör, csúsztatható, magasságában is állítható első könyöktámasz (hátul nincs), hátsó légbefúvó. Multikormány? Automata világítás? Nincs, de még egyszer: emberünknek nem is kell. Ellenben az anyag- és az összeszerelési minőség kiemelkedő, tárolórekeszben, pohártartóban nincs hiány, az ergonómia tökéletes. Az üléspozíció is az.

A szerencsés fiatalember különben az RCD 310 hifit emelte ki kedvencként: „Istencsászár, egyszerűen imádom a hangzást, amit produkál!” És valóban élvezhető, főleg, ha olyan lemezt, olyan zenéket tol, amitől a tesztelő szeme is bepárásodik. Sosem fog kihalni a rock – üzeni az alkalmi Best of Car válogatás, ámen. Néhány percre azért csöndet kérünk, hogy a jó kondiban lévő 1.4 TSI benzinmotor turbója egy kicsit kisziszeghesse magát és bizonyítsa, hogy a 122 lóerő és a percenkénti 1500-as fordulaton ébredő 200 Nm nyomaték kellemesen, már-már sportosan is viheti az 1,2 tonnát. A 100-as sprintidő 9,5 mp, a végsebesség 200 km/óra – nem kell ennél több, hova… A 6 fokozatú váltó karja precízen megvezetett, a fokozatok kiosztása remek, városban az ötödik is kapcsolható gond nélkül. A turbólyuk minimális, a kuplung könnyű, a kormány nincs túlszervózva, de szintúgy könnyű – könnyű, jó vezetni a Golfot, és passz. A futómű a már említett ballonos kerekekkel finom rugózást ad, a több lengőkaros hátsó felfüggesztéssel pedig tempós kanyarokban sem ügyetlen az autó.

Még jobb, hogy ez a Golf Budapest borzasztó útjain és idegbeteg fogalmában csak néhanapján jár, tulajdonosa „Intercity” üzemmódban hajtja, a vonatot, a vonatozást váltja ki vele. Nem Nutbush városának határáig, csak jellemzően a Balatonra és vissza. A vurlicer közben Tina Turnerről egy Queen-klasszikusra ugrik, Brian May gitárja a Friends Will Be Friends nyitó akkordjait sírja. Hogy örök lesz-e barátság az új tulaj és a Golf között, hogy még éveken át ugyanilyen perfekcionizmussal szolgál-e az autó, hogy lesz-e gond a TSI-technikával, hogy milyen drága lehet a szervizelés, majd kiderül (Falco ordítja, hogy Jeanny, szállj már le a földre).

Fogyasztás? A gyári átlag 6,2 l/100 km, reálisan 7 literrel (országúton 5, autópályán 6-7, városban 8-9 körül) vígan elkaristol a népautónak mifelénk újonnan és sajnos használtan sem népautó Volkswagen-kompakt. Working On A Dream – Bruce Springsteen is melózott az álmán, annak is jó sokat kell dolgoznia, aki efféle Golfra vágyik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    160nnál elengedtte az olajat? Örüljél neki Maki, legalább tudod merrül jötél, hazafele a kocsmából csak követni kell a nyomot mint Juliska a morzsákat. Az A2-est illetően meg húzd ki a hüvejkujad a seggedből és tömbbe vele a lukat hogy ne nedvedzen mint a gombáspina.

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    Gusztustalanok ezek a Homasitás felnik a ballonos gumikkal. Akkor inkább a gyári dísztárcsa.

    A fekete kilincs, műanyag kormány, gumiszőnyeg és egyen fekete belső pedig minden csak nem igényesség.

    Reméljük legalább az 1.4 TSi nem fossa össze magát idő előtt, ahogy szokta.

    Tanyára való ez, nem magára valamit adó autósnak. Mondjuk első autónak nem rossz, gondolom anyuciék küldték a rávaló zsebpénzt, épeszű ember ilyet saját pénzből nem vesz

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    Szerencsére vannak kivételek. Például ennek az autónak a tulaja egyáltalán nem üresfejű, csak esküszik a német autókra, mert ebben nőtt fel. A másik meg (a kiás cikkben) japánokon. A harmadik, a negyedik, stb. meg máson. Sokat számít.

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    Sajnos nekem rosz tapasztalataim vannak.
    2011 golf.
    1éves 25000km üléskopás 2,5 éves 57000km kuplungszerkezet csere gyári hibás volt.
    Meg akarták magyarázni hogy én vagyok a hibás de szerencsére ott voltam amikor szétszedték.Űlésre nem reagált a szerviz kifogásokat kerestek a kuplungot nagy nehezen cserélték.
    Ha nem járok utána fizetős lett volna 150-200e.

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    Sajnos nekem rosz tapasztalataim vannak.
    2011 golf.
    25000km üléskopás 57000km kuplungszerkezet csere gyári hibás volt.
    Űlésre nem reagált a szerviz csak kifogásokat kerestek a kuplungot nagy nehezen cserélték.

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    Mielőtt hozzászólnék a cikkhez, leszögezném hogy a szakujságírók – jelen esetben Kántor István- munkáját nagyra becsülöm és nagy elismeréssel vagyok irántuk szakmailag. Többek között tehetséget igényel a száraz műszaki tényeket izgalmasan megírva, szépen tálalva az olvasók elé tárni.Minden tiszteletem az övék.De.
    Sajnos az első gondolatom az volt, hogy már megint sikerült elkapni a giccsvilág és a szonob emberek gondolatmenetét. Ez az autó nagyszerű,csak ahogy a tulaj sorait olvastam, hirtelen felfordult a gyomrom.
    „Az autó szerintem német. Ez volt az első kritériumom, hogy mindenképpen német autót szeretnék hajtani (Opel kizárva :D). Mivel ez teljesült, ezt már mindenképpen szeretem benne. Ráadásul a VW Golf az V-ös sorozat óta a kedvenc (alsó) középkategóriás autóm, azóta minden szériából volt/van egy a családban, és mindegyikkel elégedettek voltunk és vagyunk.”
    Ezek azok az emberek- és legyenek bármilyen kedvesek az életben- akiket messze elkerülök, mert nem bírom a nyávogásukat,az üresfejűségüket,a kijelentéseiket amiket valahol olvastak,vagy hallottak,az őszintétlenségüket, idegesít az,hogy nem mernek, nem tudnak vagy nem akarnak a környezetükről, a magyar valóságról tudomást venni, egy rózsaszín köd lebeg a szemük előtt. Ki nem állhatom az efféléket, pedig nem vagyok csóróringer.A tálalás a problémám ahogyan előadják magukat.Kíváncsi lennék ha anyagilag leáldozna nekik, mi lenne a “Golf” szemléletükkel, hogyan ülnének bele egy puritánabb autóba.Nekem megy ez hamar.Köszönöm a figyelmet,várom az oltásokat- bár válaszolni nem fogok mert ez nem egy vitaműsor.

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    Én nem vagyok VW rajongó, de boldog lennék, ha egy átlag magyar fizetésből élő állampolgárnak soha nem kellene ennél rosszabb autóban ülnie. Múltkor egyébként pont ezt fogalmaztam meg a feleségem Ford Focus II-esében is. Szerintem szinte minden márkából ki lehet fogni olyan példányt, ami eszi az olajat, főleg ha turbós és használt, aminek nem ismerjük az előéletét. Itt is hivatkozik valaki arra, hogy a Toyota 1,8-as motorja gyakran zabálja az olajat. Nekem volt két Avensisem 1,8-as motorral, egyik sem ette. Az egyiket 140 ezer km-rel adtam el, a másikat 110 ezerrel. Ettől függetlenül én is hallottam olyan példányról amelyiknél nem győzték utána tölteni. Most egy RAV4-et hajtok a sokat szidott 177 lovas D-Cat motorral. Ennél 15000km-ként ami a szervízperiódus 1 litert szoktam utána tölteni, de csak azért, hogy mindig a maximumon legyen. Egyébként meg nem hajtom hidegen, a turbót mindig visszahűtöm a motor leállítása előtt és általában 1500-2500 fordulatszámon használom.

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    A szíj sem sokkal olcsóbb … 160-180 körül van attól függ melyik Vw szervizbe viszed persze magán szerelőnél kb 80-90 körül megvan pofátlanság 14.500 forint / óra rezsidíjjal dolgozni és még csodálkoznak , hogy senki nem viszi garancia idő után az autókat márkaszervizbe !?!?!

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    Ha már annyira meg akarsz találni és elvesztetted a számomat, akkor adj egy új e-mail címet és írok neked, mint múltkor.
    Csak utána ne tűnj el ismét mint szürke szamár a ködben, hogy aztán szégyellve magad kénytelen legyél egy újabb 6. nick nevet kreálni. 🙂

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    Ha vennéd a fáradtságot és figyelmesen elolvasnád az idézett szöveget, akkor talán megértenéd a reagálásom lényegét.
    Fikázni meg azt szoktam, amit érdemtelenül ajnároznak. Én csak próbálom helyrebillentem a mérleg nyelvét. Bár ezzel az elvakult fanokat is felbosszantom és ez külön élvezet a számomra, igaz ami igaz. 😉
    Az autómmal kapcsolatban meg nem vagy tájékozott, de ez legyen legkevesebb.

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    Nem, kis buz.ráns! Abban, amelyben anyukád szájába rakod és a golfos buzgó barátaid rendezik a tág seggedet!
    Álmodozz kis segglyuk, egyszer neked is lehet golf 1-esed! 🙂

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    Witz! Szeretném kiemelni, hogy meggyőződésem szerint nincs hibátlan autó. Ahhoz, hogy ezen elgondolkodj, beütöttem a keresőbe a témát érintő kifejezést. 4560 találat volt, amiből most itt van 3. Mélyen gondolkodj el azon, hogy amikor valamit leírsz, akkor az mennyi idő alatt cáfolható? Esetedben 10 mp.

    [url]http://www.gyakorikerdesek.hu/kozlekedes__autok-motorok__3297584-honnan-folyik-az-olaj-mazda-323[/url]

    [url]http://www.mazda-auto.hu/mazda-forum-mazda_fmpPg-12.html[/url]

    [url]http://totalcar.hu/magazin/hirek/277306/[/url]

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    Witz! Mi a problémád vele?
    Az, hogy betettem neked egy őszinte leírást arról, hogy a kedvenc márkád is képes fosni az olajat?
    Hagyd ezt a modoroskodást. Inkább figyelj arra, amit írsz!

    És olvasgassál sokat.

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    A kipufogó cső láttán nem a teljesítmény a sok, hanem a korom! A benzin motor is korom okádó ezeknél!
    A 2,4-es dízelem kipufogócsővégébe benyúlok az ujjammal és tiszta marad!

    Kevés olyan újságíró van aki ilyen nyálcsorgatva tud isteníteni egy átlagos szart, csak azért mert Golf!

    Kempelent, Bencét meg Kántor Pistát eltudom képzelni egy “meleg” filmben, ahogy egymás seggét rendezik nyálcsorgatva mert mindegyiken egy “Golf Das fos” feliratú póló van!

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    esztelen kempelen: “…ami megfelelő médiazaj mellett feldagad, mint menőmanó arca, ha egyszer megtalálom.”

    Jaj, istenem holiday! A billentyű mögött igazi Janinak érzed magad?
    Játszod itt a nagyfiút? Neked nem csak eszed nincs, hanem bőr sem a képeden.
    A megbeszélt találkozóra nem mersz eljönni. Álneveken írogatsz, mert olyan egyszerű vagy, hogy azt hiszed nem ismerlek meg. 🙂
    Szánalom a köbön. Még a számomat is megadtam, hogy bármikor utolérj. Ne röhögtesd ki magad jobban mint már megszoktam. Hívj fel és esélyt kapsz a fenyegetőzésed beváltására. Ne csak a “szád” járjon!
    Mellesleg cáfold meg érvekkel az állításom!
    Szedd össze azt a csepp eszed és írj valami konkrét ellenvéleményt. Talán erre is telik az üres fenyegetőzés mellett. 🙂

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    Witz baszod, olvasgassál:
    [url]http://www.mazdaklub.hu/autosblog/pe-pe/2012-07-25/mazda-323f-ba-motor-felujitas-elozmeny-reggeli-fustoles-olajfogyas[/url]

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    Nálam az 1.9 pdtdi új korában megevett egy liter olajat kb 3 nap alatt aztán hirtelen kigyulladt a piros lámpa beleöntöttem még jó 3 litert és ezt eljátszotta még vagy 2 szer aztán mikor nem mentem vele 3-4 napig egy baromi nagy olajtócsa lett alatta … szerviz szerint természetesen normális dolog volt és kizártnak tartották , hogy ebből folyik az olaj … szó mi szó főtengely szimeringnél jött az olaj kifelé nagy iramban …ekkor volt benne nagyjából 1500 km a kocsiban 2006 ban . A szerelés óta hogy lekopogjam nem ette az olajat mondjuk én 15.000 km-enként cserélem lehet ha kihúzom agyári 30.000-ig akkor kell rátöltenem . Mondjuk akkor is eszi a turbós kocsi az olajat , ha túl alacsony fordulaton van erőltetve a motor pl 1200-1400 fordulaton 6. ban úgy gyorsulunk hogy tökig nyomjuk a gázt és nem úgy hogy visszaváltunk… illetve még akkor eszi szépen ha 3000-3500 főlé huzatjuk tartósan és jól meghajtjuk …. de ekkor sem feltétlenül maga a motor eszi az olajat hanem nagyobb része a turbónál távozik a siklócsapágyakon keresztül . Ha valaki Tsi ben gondolkodik eszébe ne jusson 1.4 Tsi ből a 160 lóerőset venni mert megszopja a kompresszor kuplungjával ami nem bizonyult tartósnak . Tsi ből jobb a 122 lóerős verzió oda kell figyelni a zörejekre ha csattogósabban jár mint kívánatos lenne azonnal szerviz mert megnyúlt a vezérműlánc és ebben a konstrukcióban szeret elszakadni ” az új motorok már szíjasak lettek ismét Golf7 től ” … bár a direkt befecskendezés miatt nagyjából 40-60.000 km nél a szívó oldali szelepek lerakódhatnak és le is szoktak rakódni mivel mindenki a 95 benzint tölti bele holott ezekbe a 98 vagy nagyobb oktánszámú kellene csak ezt elfelejtik közölni vásárláskor . De ez minden direkt befecskendezéses motorra igaz kivéve azokra amikben van a szívócsőben is egy befecskendező a hengerfejben lévők mellé lásd Tsi/Tsfi 1.8 170 le 320 nm új motor … Egyébként sok sikert a kocsihoz használd sokáig sérülés és balesetmentesen !

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    Édesapáméba pedig sosem kell utántölteni semennyit (1,9 105 ló). Szerintem ez nagyon használatfüggő. Pl. az 1,8-as Toyota motorok is olajfogyasztók, az 1,6-os Honda motorok is, ebben semmi gond nincs. Ezer oka lehet ennek, elég csak a hüvely-dugó illesztési méret-tűrés különbségekre gondolni.
    Nem ismerjük a világ összes legyártott autóját, mióta net van, azóta meg minden hülye bele tud kiabálni mindenféle hülyeséget az éterbe, ami megfelelő médiazaj mellett feldagad, mint menőmanó arca, ha egyszer megtalálom.

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    Volt melóhelyem, ahol évi 50 ezret toltak a kiváltságosok a VW-kba. Egyik sem fosta az olajat, fogyasztása a 2 literes PD-knek volt, de minden autó fogyasztja az olajat. Ez evidencia. Szóval az olajfosás nem általános, de nyilván lehet olyan, amelyikkel előfordul. A mai napig ilyen flottát használnak egyébként.

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    Csak azután kellett bele olajat töltenem a csereperiódus alatt, miután a főtengelyszimering ill. vezértengely tömítés elkezdte elengedni az olajat. Az enyém még TDI volt.

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    Hát nem tudom mennyire szórják a TDI-k amúgy az olajat, de a PD TDIs ismerősöm megerősítette azt a szóbeszédet hogy 1000kmenként egy liter olajat kért (ez konkréten 1.9 TDI volt). Más márkától ilyet még nemhallottam, volt dízel Alfám meg a francia motoros volvók, sose kellett utánaönteni…

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    de jo amikor megmagyarazzak az extra hianyat azzal, hogy dehat nincs is szuksegem ra 🙂
    szep felni, jo hifi, vagany az auto, bruhahaha….igen, ez biztos igy van, valahol egy masik parhuzamos dimenzioban…

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    Volt Golfom korábban, mintegy 200.000 km-t hajtottam bele. Az is a minőségnek, igényességnek egyik jelzője, hogyan néz ki a motor. A Golfom 160.000-nél kezdte szórni az olajat, 220.000 -nél már olajban úszott az egész alja (főtengelyszimering), meg a vezérműszíj is olajos volt,nem kicsit. A francia “fostalicsám” alja 13 éves korára száraz, igaz 140.000 km-rel. Tegnap körbenéztem egy A2-es benzines kis AUDI-t, 130.000 km-rel- A motor ott is “összefosta” magát, az alsó motorvédő-légterelő burkolaton nagy foltokban olajsár. Minőség???

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    Látom mindig az értelmes hozzászólásaidat ami gondolom abból ered hogy nem teheted meg hogy vegyél magadnak normális autót ezért ilyen baromságokat irkálsz kínodban ..

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    “A dupla kipufogóvég jelzi, hogy itten aztán teljesítmény is van…”

    Ez vicc volt? Annak elmegy, de komolyan venni szánalmas. 😀
    A mai autók között ez egy teljesen átlagos teljesítmény.

    „Az autó szerintem német. Ez volt az első kritériumom, hogy mindenképpen német autót szeretnék hajtani (Opel kizárva :D).”

    Ilyen dilettánsoknak gyártották ezeket a népautókat. 🙂

  • 2017.10.29. at 09:18
    Permalink

    Nem vagyok egy VW rajongó ,de ez a gép rendben lévőnek látszik. Inkább a diesel Golfokról hallok ismerőseimtől tapasztalatokat.Kár ,hogy ezek az infók majdnem minden esetben, még az újszerű autóknál is
    a motorok olajfogyasztásáról szolnak.Ráadásul ahogy mondják, a szervizek ezt teljesen normál állapotként kezelik. Persze lehet,hogy ez a benzines motoroknál már nem jelentkezik.Mindenesetre az ilyen infók a nagy VW nimbuszt kissé,legalább is nálam aláássák.Persze ettől még lehet jó egy VW,de nekem érdekes módon sosem lett a mindenek felett ,vágyott autó márkám.Azok közé sem tartozom,akik fanatikusan csak egy típust istenítenek és minden más, nem is létezik a számukra.Szóval, hasonló cikkből lehetne egy sorozatot indítani mindig más és más márka előtérbe helyezésével.

Vélemény, hozzászólás?