Első hivatalos képeken a Peugeot 208 GTI

Könnyebb lesz a Clio RS-nél a 208 GTI

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kész a francia GTI-legendát feltámasztó 208-as csúcsmodell, izgalmasnak ígérkező kisautóját a Párizsi Autószalonon állítja ki a Peugeot.



Pár hét, s megnyitja kapuit a Párizsi Autószalon, a Peugeot pedig hol másutt, mint hazai pályán mutatja be a Genfben még csak tanulmányként kiállított 208 GTI-t. A szériakész változat szerencsére maradt olyan dögös, mint amilyennek vázolták, a francia GTI-legendát feltámasztó szupermini várhatóan tavasszal érkezik meg a kereskedésekbe. A már általunk is tesztelt 208-as sportkivitelét 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses, benzines turbómotor hajtja kerek 200 lóerővel, a THP egység nyomatéka 275 Nm. Pontosat egyelőre nem tudni, de 100 km/h-s sebességre 7 mp-en belül gyorsul, váltója 6 fokozatú kézi, üres tömege pedig egész jónak mondható 1160 kg. Utóbbi annak fényében érdekes adat, hogy a kategóriában etalonnak számító (amúgy 2,0 literes szívómotorjával 201 lovas) Renault Clio RS súlya meghaladja az 1,2 tonnát. A PSA-konszerntestvér, kiváló Citroën DS3 Racing sem könnyebb, szóval már "csak" kitűnő futómű és kormányzás kell, s a 208 GTI-t imádni fogjuk. A gyáriak agilis, közvetlen, élménydús viselkedést ígérnek.
Hirdetés
Az alapjait adó háromajtósnál valamivel szélesebb és laposabb GTI nyomtávja elöl 10, hátul 20 mm-rel gyarapodott, a 205/45 R17-es könnyűfém kerekeket 302, illetve 249 mm átmérőjű féktárcsák lassítják. Fogyasztási adatot még nem közölt a Peugeot, de a 145 g/km-es CO2-kibocsátási érték szerint - laboratóriumi körülmények között - csupán alig több mint 6 litert eszik az állítólag majd "vonzó" hangon doromboló kisoroszlán. Menetstabilizáló elektronikáját teljesen ki lehet iktatni, felszereltsége fényűző lehet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?