Első képeken a Suzuki iV-4

Nagyon menő lesz a Suzuki új crossovere

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre csak tanulmányként, de Frankfurtban már megmutatja a Suzuki, hogy 2015-ben milyen kisméretű szabadidő-autóval bővíti modellpalettáját. Íme róla az első grafikák.


Chevrolet Trax, Peugeot 2008, Renault Captur. Csupa kisméretű szabadidő-autó, olyan újdonság, amit nemrég próbáltunk. A Trax testvére, az Opel Mokka sincs túl rég a placcon. És mindnek az a célja, hogy kiharapja a maga szeletét az emelt hasmagasságú, sok esetben összkerékhajtással nem is kapható városi álterepjárók egyre kedveltebb tortájából, amit anno a Nissan Juke kezdett meg. Meg a Mini Countryman. Csöppet nagyobb a soroltaknál, de a Dacia Duster és a Skoda Yeti is még tán ebbe a ligába skatulyázható. Hogy a Toyota Urban Cruiser miért tűnt el a süllyesztőben, más tészta. S jön még hamarosan a Fiat 500L Trekking, illetve a Ford EcoSport, továbbá - 2015-ben - az az egyelőre iV-4 néven és koncepcióként a szeptemberi Frankfurti Autószalonon debütáló Suzuki is, amelyről most jelentek meg az első hivatalos grafikák (az alábbi videó társaságában). A tanulmány - főleg szemből - nagyon vagány, aztán hogy később is ennyire menő marad-e, majd meglátjuk.
Hirdetés
Az SX4 S-Cross kistestvére mellett a közeljövőben számos egyéb újdonság is várható a Suzukitól, így a japánok az Alto és a Splash modelleket Európában egy "személyben" nyugdíjazzák egy szuperminivel, hoznak egy új kisegyterűt, s a tavaly Genfben leleplezett G70-nek is ígérik a szériaváltozatát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?