Eltűnhet a négyajtós Volkswagen Passat

Az európai piac mellett az amerikaiakról is kivonulhat a Passat szedán

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiába vezeti saját kategóriájának eladásait a Passat, autóipari források szerint már csak két évig lehet új lépcsőshátú Passatba ülni.

Hiába az öt évtizeden át tartó, nyolc generációt magába foglaló karrier és az egyértelmű piaci siker, a tengerentúli eltűnés után most az európai lét vált erősen kérdésessé a négyajtós esetében. A Volkswagen tervei szerint 2023-ban a jelenleg Passatokat ontó emdeni gyáregység elbúcsúzik a középkategóriás modelltől, helyette csak elektromos autók és SUV modellek hagyhatják el a gyárkaput. Aki 2023 után is szívesen ülne egy új Passatba, annak azért nem kell teljesen elszomorodnia, pletykák szerint az inkább Nyugat-Európában népszerű kombi változatnak megkegyelmeznének a németek.
Hirdetés
A korábbi tervek szerint először Törökországba telepítették volna a gyártást, a terv viszont módosult, jelen állás szerint Szlovákiában készül a következő generáció, ahová a középkategóriás Volkswagen műszaki rokona, a Skoda Superb is költözik. A városi terepjárók fénykorában is szép eladási számokat produkál a Passat, tavaly Európában 124 ezer példány talált gazdára, idén október végéig is 88 ezer középkategóriás VW kulcsát adták a vevők kezébe. Az Egyesült Államokban már közel sem ilyen rózsás a helyzet, ott az idei első negyedévben 16 ezer példány kelt az európai Passattal csak nevében rokon modellből, így nem kérdés, hogy ott teljesen indokolt a piaci kivezetés. A négyajtós megszüntetésével akár még jól is járhat a VW, ugyanis a megspórolt fejlesztés mellett nem lesz házon belüli konkurenciája a Superbnek, ami a nagy Skoda eladásainak növekedését is okozhatja.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?