Eltűnhet egy patinás autómárka a piacról

Nem minden márka élheti túl a PSA és az FCA egyesülését

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Stellantis néven egyesült a PSA és a Fiat-Chrysler csoport, ám lehet, hogy nem minden márka fogja túlélni ezt a fúziót.

Még az FCA égisze alatt is fel-felbukkantak a pletykák a Chrysler megszűnéséről, ám ezek nem csitulnak úgy sem, hogy egy új autóipari óriás jön létre. Már csak azért sem, mert a Stellantis néven létrejövő nagyvállalat élén Carlos Tavares állhat, aki híres arról, hogy nem fél megszorítani a derékszíjat. Az új vállalat a költséghatékonyság jegyében közös platformokon gyártja majd az autókat. Ezek a PSA-tól érkeznek, ezzel a lépéssel dollármilliárdokat spórolhat a cég. Ugyanakkor ez valószínűleg elbocsátási hullámhoz vezethet Olaszországban, Németországban és Michiganben egyaránt. Azokat a modelleket ugyanis, amelyek nem hoznak elég hasznot, egyszerűen kiveszik a kínálatból. A Chrsyler pedig nagyon nem áll jól a kínálatát és az eladásait tekintve. Jelenleg csupán a Pacifica egyterű és a 300-as limuzin szerepel a palettán, és tavaly szinte folyamatosan csökkentek az eladások. Így nem biztos, hogy az 1925-ben alapított márka életben marad az egyesülés véglegesítése után. Tavares január végéig veszi át az összevont vállalatok teljes irányítását, ha minden a tervek szerint halad. Utána először valószínűleg Európában kezdi a szanálást, ami elsősorban a Fiatot érintheti érzékenyen. A Chrsyler sorsáról pedig egy kicsit később dönthetnek majd. A Jeep és a RAM nyereségesek, így náluk nincs félnivaló, ugyanakkor sokan várják kíváncsian, piacra lép-e az USA-ban a Peugeot és a Citroën, hiszen három évvel ezelőtt Tavares nagyon szerette volna ezt meglépni.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?