Eltűnik a Honda Clarity elektromos változata

Az amerikai piac egy időre elektromos Honda nélkül marad

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Honda Clarity gyártása ugyan nem szűnik meg, de a háromféle hajtásláncból csak kettő marad, a tisztán elektromos kivitel nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Szép reményekkel indult az üzemanyagcellás autók fejlesztése, azonban úgy tűnik, hogy az alternatív hajtások közül a villany lesz a befutó. Számos autógyár épített hidrogénhajtású prototípust, azonban a sorozatgyártásig kevés modell jutott el. Kivételt képez ezalól a Honda Clarity, ami 2008-ban jelent meg az Egyesült Államok piacán, ahol kizárólag lízing konstrukcióval kínálták a típust. Az első generáció 2014-ben elbúcsúzott, az utód 2016-ben érkezett, de az igen drága hidrogénhajtás mellett tisztán elektromosként, illetve külső forrásból tölthető hibridként is haza lehetett vinni a zöld Hondát.
Hirdetés
Az elektromos verzió nem igazán lett népszerű, mivel szerény a típus hatótávja, egy töltéssel maximum 143 kilométert ígér a Honda, ehhez képest a konkurencia négykerekűit csak 4-600 kilométer után kell töltőre dugni. Továbbá az sem tette vonzóvá a modellt, hogy megvásárolni nem, csak lízingelni lehetett. Tavaly már sejthető volt az elektromos modell búcsúja, mivel már csak két államban kínálták a típust. Hasonlóan földrajzi korlátozásokkal érhető el az üzemanyagcellás kivitel is, a vízgőzt eregető modellt kizárólag Kaliforniában kínálják, ezzel szemben a plug-in Clarity bármelyik államban megvásárolható, bár a 6 ezer dollárral olcsóbb konnektorból tölthető Toyota Prius bizonyára megnehezíti a dolgát. A Honda ígérete szerint érkezik majd egy új, vonzóbb villanyautó, addig viszont nem lesz elektromos Honda az amerikai piacon, az apró E csak az öreg kontinens kiváltsága, amit úgy tűnik nem a piaci igények hívtak életre, hanem csak a kvótának való megfelelés miatt van rá szükség.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?