Emelő kéne? Van pár tippünk!

Fizetett hirdetés

Otthoni szereléshez és műhelyeknek is kínál profi emelőket a SzerszamKell

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Időszerű a gumicsere, egyre hidegebbek a napok, mehetnek fel a téli kerekek. Vagy csak laza otthoni bütyköléseket tervezel? Itt van pár tipp, hogy mivel és hogyan emeld az autódat.

Behatárolni is nehéz, milyen szerszámokat illik otthon tartani, vagy esetleg jöhetnek jól, ha apróbb szerelést kell végezni az autónkon. Aki komolyan veszi az autószerelést, annak leginkább mindent, erre persze kevés az esély, ugyanakkor vannak alap darabok, amiket mindenképp megéri beszerezni. Ha nem is éppen szerszámról, de olyan eszközökről lesz most szó, amik nélkül egyes munkafolyamatok, amik egyébként otthon is tökéletesen elvégezhetőek, el sem kezdődhetnének. Egy egyszerű kerékcserét úgy gondolom, hogy minden sofőrnek tudnia kell megoldani, az persze messze nem elvárható, hogy mindenki otthon cserélgesse a téli-nyári kerekeit. Én ilyen vagyok, amit lehet, inkább magam csinálok a BMW-n, már csak kedvtelésből is. Felnire szerelt téli garnitúra várja minden szezonban, hogy lehűljön az idő és leessen az első hó. A BMW-hez szerencsére gyárilag sem rossz minőségű emelő járt, de minden alkalommal eszembe jut, hogy jobb volna egy egyszerűbben használható eszköz, egy krokodilemelő, ilyeneket próbáltunk most a SzerszamKell-nél. Jelenleg 90 féle, méretükben, teherbírásukban és persze márkájukban különböző krokodil és sűrített levegős emelő érhető el a SzerszamKell webáruházában és közel 30 féle olajos emelő. Ezek nagy része az üzletben is megtalálható, azonnal beszerezhető, ezek közül ki is próbáltunk párat.

Először érdemes körbejárni, miként emeljük meg az autót.

Szándékosan nem egy tesztautót vittünk a próbához, hanem a saját, több mint 20 éves szekeremet, mivel itt az emelési pontok könnyebben mutathatóak, valamint felépítése is klasszikus, ami majd a bakolásnál lesz fontos. Régebbi, illetve a kornak megfelelően nem prémium típusoknál ne keressünk gyári gumibakokat az emelési pontoknál, ezért sem árt, ha a krokodil fején van gyárilag tömör gumi emelőpont. Ne próbáljuk máshol emelni az autót, brutális kárt okozhatunk egy rossz emeléssel és arra is figyeljünk, hogy az emelési pont jó állapotban legyen. Ez az E36-nál egyébként kritikus pont rozsda szempontjából, itt ezek hál’ istennek rendben vannak. Jöhet az emelés! Otthonra nem érdemes 1,5-2 tonna feletti teljesítményű krokodilt beszerezni, ekkorával is bőven emelhető a legtöbb autó, és maga az eszköz is elég nehéz, valamint nagy, nem túl helytakarékos. Figyeljünk arra a kiválasztásnál, hogy az első két kerék egy tengelyen legyen és minél szélesebb az eleje, annál stabilabban fogja tartani az autót. Ezek ma nagyjából egy szisztéma alapján készülnek, a legtöbb kereke tömör vas, valamint a hátsó kettő forgó felfüggesztésű. Az egyszerűbbeknél, mint a 2,5 tonnás, a vásárlók között egyébként elég népszerű fekete Geko. Az emelőrudat kivéve tudjuk nyitni a szerkezetben lévő olajemelő dugattyújának szelepét a leengedéshez. A nagyobb, komolyabb daraboknál, mint a próbált 3 tonnás Erba és a már üzemszerű használatra tervezett 3 tonnás Hawk, elég balra tekerni az emelőkart a leengedéshez. Használatuk mérhetetlenül egyszerű és könnyű, mindre igaz, hogy az emeléshez erő kifejtése alig szükséges, az erőkar miatt könnyedén emelhető magasba az autó, míg a gyári emelőkkel megizzad az ember, mire értelmes magasságba kerül.
Hirdetés
A krokodil legnagyobb előnye, hogy egészen alacsony az emelőpontja, vagyis akár egy ültetett vas alá is befér, míg azt már a gyári emelővel sem egyszerű megoldani. A fekete Geko emelő népszerűségét főleg árának is köszönheti, a 2,5 tonna teherbírású példány 13 990 forintba kerül, ami az otthoni bütykölések mellé is bőven vállalható összeg, miközben remekül használható, egyszerű szerkezet. 80 mm-es magasságtól 365 mm-ig képes emelni, így már futóműalkatrészt is tudunk cserélni. Az Erba egyetlen különös pontja az öblös emelőfej, ami gumibak nélkül még így is nagyobb volt a BMW bő tenyérnyi pogácsáinál, de szerencsére azok vastagsága miatt még így is a gumin emelt, nem pedig a fémen. A hatalmas Hawk már nem otthoni szerkezet, ami egyrészt teherbírásából, másrészt méretéből és árából is látható.

A 95 990 forintos Hawk masszív, mindegyiknél több bizalmat gerjesztő eszköz.

Erőkarja vastag és hosszú, a szerkezet minden ponton minőségibb és részletesebben kivitelezett, mint a két másik eszköz, ez már a szervizesek megoldása lehet.
Próbáltunk két további emelőt is, melyek közül a kis palackemelő a krokodiloknál is olcsóbb megoldás, mindössze 4890 forintért kapható. Ugyanakkor nem feltétlenül jobb, mint a gyári emelő, leginkább mérete miatt. 181 milliméter magas alaphelyzetben, ennek be is kell férnie az autó alá, ha emelni szeretnénk, csodálom, hogy a BMW alá éppen befért. Mivel a feje kitekerhető, 365 milliméter magasra emelhető vele az autó, ehhez is jár egy erőkar, amivel egyszerű a dugattyút mozgásra bírni. Hátránya, bármennyire is jól tömít, hidraulika folyadékot tartalmaz, ami hajlamos a szivárgásra, így az autóban tartatni nem túl jó döntés, ez a krokodilra is igaz. Nagy előnye, hogy az egyszerű szerkezetből akár 20 tonna teherbírású is elérhető, ami már egy megpakolt teherautó kerékcseréjekor is jól jöhet. A másik véglet a professzionális, leginkább gumiszervizekben használt sűrített levegős, légpárnás emelőfej. Mindegyiknél egyszerűbb a kezelése, egy pillanat alatt megemeli az autót, mozgatása könnyebb, mint bármelyik krokodilé, de használata kompresszorhoz, sűrített levegős rendszerhez kötött. Egy megfelelően felszerelt műhely remek tartozéka lehet, otthonra már kissé extrém megoldás. Bár a krokodilok legtöbbike messze biztonságosabb a gyári emelőknél, szereléshez szükségesek tartóbakok is, a biztonság mégiscsak fontos. Csak úgy másszunk az autó alá, ha az megfelelően alá van támasztva, erre is van olcsóbb és komolyabb megoldás is a SzerszamKellnél. Az Erba háromlábú bakjai már 4850 forinttól is elérhetőek, ám annál több fokkal magasabb biztonságérzetet sugárzó, öntött vas tartóelemmel ellátott darabokat már alig egy ezressel magasabb áron is találunk. A Gekónál is van ilyen, a 11 240 forintos, 6 tonna teherbírású bakok hátránya, hogy 400 milliméter magasra kell emelnünk hozzá az autót, a kisebb bakokhoz elég 270 milliméterre, vagyis egy olcsóbb krokodillal, de még a palackemelővel is megoldható. Érdemes megemlíteni, hogy az ár két bakot tartalmaz minden esetben.

A bakolásnak is fontos pontjai vannak, amit észben kell tartanunk, nem mindegy, hol támasztjuk meg az autót.

Egyrészt fontos a szilárd talaj, másrészt az autó merev szerkezeti pontja. Ezen a téren a hossztartóknál érdemes helyet keresni, ezek egészen az utastér alá nyúlnak. Ha ezek nincsenek már jó állapotban, akkor a futóműalkatrészeknél is próbálkozhatunk. Nem nagy tudomány az autóemelés, de főleg a biztonság tekintetében kell figyelnünk néhány pontra, hogy tuti jó helyen emeljünk, teljesen feküdjön fel az emelési pont, ne tudjon lecsúszni az autó az emelőről, pláne ne akkor, amikor már épp alatta van valamelyik kezünk. A SzerszamKell kínálatában van miből válogatni, ha csak nem zavar meg a bőség, akkor megtalálod a neked tetsző megoldást.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?