Engedély nélkül felhajtottál a pályára? 8 hónap börtön jár

Boyracer a Brands Hatch pályán: börtönbüntetés veszélyeztetésért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 22 éves Jack Cottle még a nyáron hajtott fel a Brands Hatch versenypályára. Nem csak zavart egy versenyt, életeket is veszélyeztetett.


A eset még júniusban történt, és a videómegosztókon remekül van dokumentálva, mivel "hősünk" és a kretén barátai még meg is osztották ámokfutásukat. Íme az első videó, az önjelölt versenyző és kis csapata a Polóban belülről.

Mit látunk, mit hallunk? Csúnya akcentust és jó pár trágár szót. Jack Cottle jobb egyen, a kormány mögött, lévén Nagy-Britanniában járunk. A bal egyen halálra rémült barátnője, aki sikoltozva kérleli, hogy ne csinálja ezt, mert fél. Amúgy a Polo a lányé. Mit tehetnénk ehhez hozzá? Közepesen kulturált ember sem kényszerít rá semmi olyat a másikra, amit az ennyire nem akar. Pláne, ha az elvileg a szerettei közül való. Közben a verseny ment, és a közvetítés is.
Hirdetés


Ő, miért van egy Volkswagen Golf a pályán? - kérdezi a kommentátor. Polo, de a lényegen nem változtat. A boyracer negyedmagával az autóban úgy gondolta, nagyon jó vicc lesz felmenni a pályára a VW Bogarakkal futott Fun Cup futama közben. Kijátszotta a biztonságiakat, és ezzel nem csak utasait, hanem a verseny résztvevőit is veszélyeztette. Egyrészt mert a nem a mezőnybe való autó megzavarja őket, másrészt az utcai Polo dinamikai tulajdonságai nem foghatóak egy pályaautóéhoz, még akkor sem, ha az egy Bogár. A régi farosok sokkal gyorsabbak nála, így le kellett körözzék, volt akit fel is tartott.

Az utolsó videó már egy hírműsor összefoglalója a történtekről, benne az időközben megszületett bírósági ítélettel: 8 hónap a börtönben. A család és a rokonok megrökönyödtek a "diákcsíny" miatti súlyos büntetéstől. A bíró viszont kiemelte, több tucat embert veszélyeztetett, mindezt szándékosan. Nem beszélve arról, hogy mit művelt a barátnőjével. A pánik hatására orvosi kezelésre szorult, talán átgondolja kapcsolatát az immáron sittes, elmebeteg barátjával. Mindezt ráadásul Nagy-Britanniában, ahol jóval több nyílt pályanap és amatőr verseny van, mint például Magyarországon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 23:59
    Permalink

    Szerintem is erős a letöltendő börtön. A barátnő rinyálása valóban zavaró, de ha már itt tartunk, szerintem őt sem kényszerítette senki, hogy a kocsiban maradjon. Nyilván nem hirtelen ötlet volt, jampizás előtt úgyis megy a heccelés, hogy felmegyek-úgyse mersz stb. Poénnak jó, a versenyzőket meg ne sirassuk már, hogy készületlenül érte őket… Mi ? Hogy egy versenypályán előzni kell ?
    Mások lopásért meg betörésért sem kapnak ennyit, ami sok az sok ! Én inkább a pálya biztonsági személyzetét venném elő egy belső vizsgálat keretéig, hogy ki(k) és mi(ke)t mulasztottak, hogy tök átlag állampolgárok fel tudtak hajtani verseny közben a pályára úgy, hogy senki meg se kérdezte kik ők, mit akartok, merre mentek… Ilyen erővel akár egy pszichopata öngyilkosjelölt vagy egy terrorista is felhajthatott volna bombákkal megrakodva.

  • 2017.10.28. at 23:59
    Permalink

    Mondjuk ahhoz képest, hogy a “Geisterfahrereket” nem szokták ennyire súlyosan büntetni, és hogy nem volt semmilyen személyi vagy anyagi áldozat tényleg komoly a büntetés, ugyanakkor ez egy igazn súlyos szándékos cselekmény volt. Nem csak benézte de higgadtan végiglazázta a pályát.

    Egyéni síkon mindenképpen jogos az elrettentés, megérdemelte a leckét a fószer. Nem biztos hogy a felfüggesztettel bármit elértek volna…

  • 2017.10.28. at 23:59
    Permalink

    “Ezek után a többi marhának sem jut eszébe, hogy kövesse a példáját, ami egy nem visszatartó erejű büntetésnél biztosan megtörténne… ”

    1. Hogyan kerülhetett egyáltalán a pályára egy ilyen balfék? Elég szomorú lenne, ha bárki bármikor felhajthatna egy versenypályára, hiszen erre céloztál. A biztonságiak legalább akkorát hibáztak, így a felelősség megoszlik. Őket is büntetni kéne!

    2. “Mi lenne a nem túlzás?”
    Leírtam az álláspontomat. Talán el kéne olvasni, ha már rákérdezel.

  • 2017.10.28. at 23:59
    Permalink

    Szerinted mi lenne a nem túlzás? Egy ejnye-bejnye? Szerintem meg pont arra számított a hülyegyerek, hogy semmi komoly következménye nem lesz.
    Ezek után a többi marhának sem jut eszébe, hogy kövesse a példáját, ami egy nem visszatartó erejű büntetésnél biztosan megtörténne…

  • 2017.10.28. at 23:59
    Permalink

    esztelen kempelen
    1. Egyes szabályokat ignorálok ez tény, de a te általad leírtak többsége hülyeség.
    2. Nem nézem le a szabálykövetőket, csak a hozzád hasonló balfék mazsolákat.
    3. Nem a jogszerűségét vitattam, hanem túlzottan szigorúnak tartom. Két különböző dolog.
    Antiszociális meg inkább te vagy, ahogy azt már többen, több esetben és több autós oldalon megjegezték. 🙂

  • 2017.10.28. at 23:59
    Permalink

    Ez egy versenypálya. Kiemelten veszélyes hely, amin éppen verseny volt.

    Csak olyan ember szerint túlzott ilyen helyzetben súlyos ítéletet hozni, aki maga is naponta sz…ja le a társadalmi együttélés szabályait éppen úgy, aki maga sem tart be szabályokat, közlekedésieket sem direkt, s erre még büszke is, aki lenéz minden szabálykövető embert.

    Normális, morálisan fejlett, otthonról a társadalmi együttélés szabályait magával hozó, nem antiszociális ember ezen a helyzeten megbotránkozik, nem pedig védi az elkövetőt, aki minden bizonnyal jogszerű ítéletet kapott, még ha az valóban erős is.

  • 2017.10.28. at 23:59
    Permalink

    Egyre több a barom,kezdik megszokni az emberek, megváltoznak lassacskán a magatartási szabályok. Nem kéne. CSávókám azt hitte nagy király lesz, aztán lehet, hogy végül kislányt csinálnak belőle.

  • 2017.10.28. at 23:59
    Permalink

    Én is túlzónak tartom az ítéletet, főleg ha más büntetésekhez hasonlítjuk. A bíróságok nem igazán a korrektségükről híresek, országoktól függetlenül.
    Én kb. 3 hónap közmunkát és 1 év vezetéstől eltiltást adtam volna.
    Furcsa is lenne, ha profi pilótákat komolyabban megzavarna egy ilyen “kis affér”, hiszen az történt ami. Kár belevonni, hogy mi lett volna, ha…

Vélemény, hozzászólás?