Ennek lelke van – Kia Stinger

Kia Stinger 2.0 T-GDi GT-Line teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hogy lehet ennyire jól ülni egy Kiában? Hogy egy koreai érzelmeket fejez ki és izgalmas, mi történik a világban? A Stinger imádnivaló, ami persze messze nem jelenti azt, hogy hibátlan.


Nagyjából már mindnyájunknak tiszta, hogy a Kia Stinger váratlanul klassz autó lett, a V6-os GT tesztjénél alaposan meglepődtünk rajta, jó értelemben. A Kia első igazán sportos modelljeként lépett a színre, na persze nem a semmiből. A mesét már talán mindenki kívülről fújja, hogy az amerikai Genesis prémiummárka termékeként megszületett padlólemezen rövidítettek és húztak rá egy teljesen új karosszériát, hogy egyrészt Kia emblémával is el tudják adni az Államokban, másrészt Európában most kicsit jobb a megítélése a Kiának, mint a Hyundainak.

A Stinger nem nekünk szól, ezt be kell látnunk, az amerikai piac a fő célközönség,

ahol több mint 10 000 talált gazdára az első évben, míg Európában nagyjából kétezer ugyanebben az időszakban. Mégis megvan az esélye arra, hogy az európai márkákkal versenyezzen nálunk, mégpedig azért, mert ez jó!

Van valami megfoghatatlan abban az érzésben, amikor beülsz egy autóba és tudod, hogy a világ most ismét egy kicsit jobb hely lett számodra, a Stinger ilyen.

Ráadásul ez az érzés már az első ránézésre berobban, na persze ez ízlés kérdése. Én abba a táborba tartozom, akiknek piszkosul bejön a Stinger kívülről, de nem mondom, hogy nem értem azokat, akiknek nem tetszik. Erre fogják majd sokan írni, hogy látni benne Mercedest, Audit, BMW-t, meg a piac több modelljét is, amivel azért nem igazán értek egyet, mert szerintem a Stinger külseje nagyon is egyedi, és gyanítom, hogy ezzel még sokan vannak így. Egzotikus sportautónak tűnik, nem nézik meg kevesebben, mint az R8-at, de egy középkategóriás modellt sem néznek meg annyira az említett márkáktól, mint ezt. Különc, vad, látványos, és még csak nem is sárga, csupán metálkék, pedig az lenne az igazi hozzá, csak sajnos Európában az nem kapható, így marad az alapozószürke, ami amúgy is a gyengém. Rövid első túlnyúlás, irdatlan hosszú hátsó és egy furcsán magasan végződő far, szinte semmihez nem hasonlítható. Hogy mik az ellenfelek? 4-es Gran Coupé, A5 Sportback, de azokhoz képest sokkal merészebb.
A GT-Line felszereltség miatt teljesen úgy néz ki, mint a csúcsváltozat, egyedül a felirat és a kisfék-kisfelni kombináció a más. Tele van ügyes és izgalmas részletekkel, amiktől egyáltalán nem unalmas, de még talán pont nem túlzó, legalábbis érzek egy egész jó egyensúlyt az egészben. Furcsa módon többen megjegyezték, hogy csak az a Kia embléma ront rajta, amit személy szerint nem gondoltam volna, de talán van abban valami, hogy hasonlóan a Mustanghoz, lehetett volna belőle egy elkülönített modellt csinálni. Akárhogy is legyen, jól mutat a Kia palettáján és most még jobban tetszett, mint az első találkozásunkkor.

Majdnem 200 kilóval könnyebb ez a modell a nálunk kapható összkerekes csúcsváltozatnál, amit azonnal megérezni.

Az orra jóval könnyebb ezzel a turbós négyhengeres blokkal, jól áll neki, hogy csak 1642 kilót nyom.
Hirdetés

Motorja szintén nem egy új darab, ahogy a 3,3-as V6-os, úgy ez a kétliteres is régóta szerepel a Hyundai és a Kia kínálatában. Valójában ez ugyanaz, mint a Hyundai i30 N-ben, egy hangyányit talán másként hangolva. 255 lóerőt ad le 6500-nál, a 353 Nm nyomaték viszont 1400-4000-ig kihasználható, ami érzésre nagyjából igaz is lehet. Ha nem ezekkel a rágóként kenődő téligumkkal kapjuk, talán még jobban ki lehetett volna használni, de ez is tipikusan az az autó, amihez nagyon fontos négy jó tapadású abroncs. Egyrészt azért, mert az orrtolásra így hajlamos, másrészt mert a feneke folyton jár, ami egy tapasztalatlan sofőrt megijeszthet. Nem túl durva, valójában rendkívül élvezhető, pláne, hogy a bekapcsolt elektronikák ügyesen vigyáznak rá, de még Eco módban is riszálja a fenekét, ha egy picit is vizes az út. A motor hangja nem rossz, de hanggenerátorral is imitálják, amire nem feltétlenül lenne szükség, a gázreakciója remek, pláne sportban és alapjáraton is van egy kisebb morgós hangja, amit még szépnek is nevezhetünk.
A motor viszont csúnyán nagy rántással indul, pláne, ha a start-stop rendszer működik, akkor motorindítás után akkorát ránt a karosszérián, amekkorát még nem éreztem. Nincs finomhangolva, ami elég nagy hiba, később elárulom, miért. Van itt még ugyanis temérdek dicsérendő, mégpedig a futómű és a kormányzás, utóbbin annyira jól érezni mindent, ami az első kerekekkel történik, hogy nehéz elhinni, hogy egy Kiában ülünk. A kormány tökéletes méretű, nagyon keveset forog, és közvetlen. És hiába csak a kis fékek vannak rajta, azok is pont elég jól harapnak. Az üléspozíció fergetegesen jó, tág tartományban állítható a kormány, a könyöklők szemtelenül jó helyre kerültek, az alap ülés pedig annyira jól formázott, hogy néhány európai fejlesztőt szívem szerint napokig ültetnék benne, hogy utána jót is tudjon alkotni.

A vezetési pozíció és a vezethetőség a legjobb az egészben,

hasonló egy BMW-hez, de ahhoz képest sokkal természetesebb és könnyedebb. Kommunikál a sofőrrel, amit egyáltalán nem vártunk el eddig egyetlen koreai emblémás modelltől sem.

A minőséggel viszont komoly problémák vannak, ami elsősorban az összeszerelést és a karosszéria merevségét illeti. Csavarodik, de irtózatosan, amit a folyamatosan járó tető és ajtókárpitok minden egyes pillanatban a tudtunkra adnak. Ha ez ilyen, milyen lehet a kiindulási alapot adó még nagyobb Genesis? Gyanítom, hogy még rosszabb, és az amerikaiak még így is összetehetik a kezüket a Stingerért. Kevesebb mint 10 000 kilométer után apró kopások már vannak a sofőrülés bőrhuzatán és a kormány is a kelleténél fényesebb már. Ezek a tesztautók nyilván a lehető legrosszabb körülmények között töltik a napjaikat, de ezt egy kicsit jobban is viselhetné. Ezekre lehet vigyázni, de a járó tetőkárpitra nincs orvosság és bármennyire is a piac legkedvezőbb árú ötajtós, rendkívül jó helykihasználású – igaz a legkisebb csomagterű – gran turismója, a 12,65 milliós kezdőár mellett ügyfélként jogosnak érezném a panaszt miatta. Szemtelenül jól vezethető, nagyon jó mozgású, és valóban vezetésre optimalizált jármű, de mint termék, érzek hiányosságokat. A kétliteres turbómotor nem rossz jelenség, a 13,6 literes tesztfogyasztást viszont erősnek érzem.

Stingert az vegyen, aki valóban szeret vezetni és el tud tekinteni a hibáktól.

Ahogy ára, úgy minősége miatt sem érzem prémium konkurensnek, sokkal inkább a normál középkategóriás szedánokhoz érdemes hasonlítani. Ezek közül is talán csak a Giulia lehet igazi kihívó, annál viszont még így is sokkal, de sokkal kívánatosabb és jobban vezethető, nem mellesleg játékosabb is.
Értékelés
Pozitív
Kiváló vezetési érzet, remek vezetési pozíció és kezelőszervek, megfelelő visszajelzések, tágas utastér
Negatív
Hiányos karosszériamerevség, magas fogyasztás
Árak
Tesztmodell alapára
12 650 000 Ft (2018.11.22.)
Tesztautó ára
14 500 000 Ft (2018.11.22.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Teljesítmény:
188 kW (256 LE) 6500 1/min-nél
Nyomaték:
353 Nm 1400-4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
6,0 s
Végsebesség:
240 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
7.9-8.3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4830 mm
Szélesség:
1870 mm
Magasság:
1400 mm
Saját tömeg:
1642 kg
Össztömeg:
2185 kg
Terhelhetőség:
543 kg
Tengelytáv:
2905 mm
Karosszéria-kivitel:
coupe
Csomagtér:
406 l
Belső szélesség elöl:
1530 mm
Belső szélesség hátul:
1510 mm
Belmagasság elöl:
880-950 mm
Belmagasság hátul:
910 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
200 mm
Ülőlap hossza elöl:
520-590 mm
Ülőlap hossza hátul:
530 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1290 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
970 mm
Csomagtér magassága:
400 mm
Csomagtér hossza:
1060 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1890 mm
Raktérnyílás szélessége:
890 mm
Raktérnyílás magassága:
1100 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú tiptronic) sebesség
Nyomaték:
353 Nm 1400-4000 1/min-nél
Teljesítmény:
188 kW (256 LE) 6500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
240 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
6,0 s
CO2-kibocsátás:
181 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
7.9-8.3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
13,6 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
60 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
65 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.11.22. at 06:57
    Permalink

    Ha nagyon orrtolós benzinesként és kanyar után kigyorsításnál riszálja a seggét, akkor én nem nevezném jól vezethető autónak. Az nem megoldás, hogy szezononként egy szett jó gumi, mert a századik alkalom után már inkább frusztráló, mint vicces és a pénztárcánknak sem tesz jót.

    A csavarodó, nyeklőnyakló belső elemekre még inkább nem mondok semmit, de biztos van rá megoldás utólagosan (mindent szétszedni, utólagosan merevíteni, ragasztani, összerakni rendesen, de ez a gyár feladata lenne ennyi pénzért)

  • 2018.11.22. at 09:10
    Permalink

    Nincs szó arról, hogy szezononként kéne gumit cserélni rajta, csupán arról, hogy ezek a téligumik, amik rajta voltak, nagyon rossz tapadást biztosítottak nedves úton. Szárazon tapadt rendesen és erre alapozom a vezethetőséget, nyáron négy jobb gumival szinte biztos vagyok benne, hogy nagyot lehet vele autózni.

    • 2018.11.22. at 13:15
      Permalink

      Ha addig nem esik szét , jövő tavasszal kérjétek el újra. Bár a rendszáma alapján tavaly szeptember-október környékén hozták forgalomba, addigra ha lesz másik tesztautó, valószínűleg fiatalabb (esetleg jobban összerakott) példány lesz.

  • 2018.11.22. at 09:43
    Permalink

    Lehet hogy van lelke de bűn ronda belülről meg egyenesen okádék . Jót röhögtem az Origó cikkén mikor lefoglaltak pár hónapja határon egy lopott Kiát …a vezércikk így szólt … ” Lefoglaltak egy luxus autót .. ” vágjátok a Kia már luxusmárka lett csak akkor tudnám mi a rosseb a Bentley , Rolls-Royce és társaik azokat hogy hívjuk ezután ? Mondjuk népautónak ?

    Értjük hogy néha be kell venni a kenyéradó gazdi bréjét és írni kell hülyeségeket azért hogy kelendőbb legyen egy márka egyes modellje csak hát ez hosszútávon nem kifizetődő …

    • 2018.11.22. at 10:12
      Permalink

      A híreket olvasók, hallgatók között rengetegen vannak, akik nem értenek (annyira) az autókhoz(pl. nők, idősek), ezért a régóta jól bevált kifejezéseket szokták alkalmazni a hírközlésekkor: sportautó, luxusautó, terepjáró, stb., mert ezeket mindenki megérti. Én is láttam már olyat, hogy sportkocsiként aposztrofálták egy-egy hírben a Renault Mégane CC-t vagy terepjárónak nevezték a Toyota RAV4-et. Sokaknak kínai ám, hogy mi az a coupé-cabriolet vagy az SUV… Mi autórajongók vagyunk(szerintem a te nevedben is beszélhetek :D), mi tisztában vagyunk a kategóriákkal, de egy hír közzétételekor az a cél, hogy a lehető legtöbb emberhez közérthető módon jusson el a mondanivaló.

      • 2018.11.22. at 22:12
        Permalink

        Ezzel tökéletesen egyetértek jól látod .

        Viszont véleményem szerint pont ezért kellene nevén nevezni a dolgokat hogy azok az emberek is tudják pontosan mikor melyik autóra utalnak akik esetleg nincsenek annyira ” képben” . De így hogy luxusautózzuk ezt meg azt ami egyébként tucattermék még jobban összezavarodnak azok akik nem értenek annyira az autókhoz … Gondoljunk bele az iskolában is ha valamit rosszul tudunk akkor a tanár nem hagy meg abban a hitben hogy jól tudjuk hanem kijavítja azt .. ebben az esetben a hírközlő portálok a tanárok az olvasók pedig a diákok… de ha már alapból hülyeséget közölnek a ” tanuló” hülyeséget fog megjegyezni és esetleg bemegy egy luxusautókat áruló Kia szalonba venni egy felsőprémium kategóriás 1.0 szívóbenzines manuális klímás Kia Riot . 😀

        • 2018.11.23. at 22:32
          Permalink

          Kaller!
          Bolhából csinálsz elefántot kiröhögtetve magad.
          Csalfa nagyon jól leírta a lényeget. Nem kell túlmagyarázni.
          Egy közel 20 milliós autót ( a Stinger legdrágább változata) simán lehet luxusautónak nevezni az átlag polgár számára.
          A BMW-nél ezen nem akadsz fenn mi?

    • 2018.11.22. at 10:27
      Permalink

      Sajnos ezt a megnevezést én is olvastam, ám vannak olyan helyzetek, amikor nem szándékos a kattintásvadászat és olyan írja a cikket, aki laikus és lát egy nagy, látványos autót a fotón, akkor az már biztos luxuscikk. Bár a Kia sehol nem fogalmaz úgy, hogy luxustermék lenne, csupán a prémium modellekhez hasonlítja a Stingert, amik között árával valóban jó ajánlat, de ahogy a cikkben is írtam, prémiumterméknek kevés.

      • 2018.11.22. at 21:40
        Permalink

        Volt szerencsém tesztelni, 2 éves bmw-ből átülve. Nem csak hogy nem éreztem rosszabb minőségűnek a belteret, de számtalan ponton komolyabb, pontosabb, esztétikusabb és masszívabb benyomást keltett.
        És megerősítem, valóban nagyon jó vezetni, és sokkal szebb élőben, mint képeken. Nagyon jó kis cucc!

      • 2018.11.22. at 22:07
        Permalink

        A negatív kritikát nem ide szántam erre az oldalra ” a bújtatott orbitreklámon kívül szerintem kevés esetben szólaltam meg úgy, hogy az kritikus lett volna az oldallal szemben. ” Volt rá példa mikor valami nagy marhaság került ki tényként hogy így tettem … csak írtam , hogy manapság már ott tartunk hogy luxusautó lett a Kia egyes források szerint .

        Ennek ellenére még mindig azt mondom hogy ez az autó szerintem csúnya egyedül elölről vállalható a forma minden más tekintetben más gyártóktól összelopkodott formai megoldásokat tartalmaz ami szerintem nem lett túl harmonikus . Bár biztos van egy piac akinek ez a zagyva dizájn bejön , de asz szerintem nem Európa lesz .. és a modellt sem ide szánták ha jól látom .

        • 2018.11.24. at 09:54
          Permalink

          Élőben láttad már? Ültél benne?
          Mert csak ezekben az esetekben lehet egyértelműen kijelenteni egy autóról, hogy ronda vagy szép. Minden más esetben maximum úgy lehet írni szépségről vagy rondaságról, hogy hozzáteszed: “a kép alapján”.
          Nem régen tanultam ezt meg, mikor egy új Mercedes A osztályban ültem. Kívülről még oké volt, én amúgy is szeretem a merész formákat. Amiből látszik, hogy ez nem egy tucatautó. De belülről az a hosszított tablet alakú műszerfal, a kényelmetlen ülések, a gagyinak tűnő kerek beömlők olyanok voltak, mintha egy játékautóban ültem volna, pedig az én autóm belseje sem az a hétköznapi kialakítású. Szóval óriási csalódás volt. És ez egy luxusmárka? Kérdeztem magamtól, pedig elismerem a Merciket úgy általában, volt már szerencsém ülni pár fajtában.
          Én csak azt mondom, hogy valamit a képekről megítélni ugyan lehet, de fent kell tartani az esélyét annak, hogy élőben bizony akár 180 fokot fordulhat is a vélemény.

  • 2018.11.24. at 07:29
    Permalink

    Érdekes a hozzászólásokban, hogy innen-onnan összelopott a design…. De honnan? Persze ha bele akarok látni valamibe-valamit…. Én szerintem elég egyedi a gép. Egyedül a műszerfali 3 légbeömlőről jutott eszembe a Merci. Érdekességképp a héten csináltam egy új BMW 420i-t háromezerpárszáz kilóméterrel
    , megdöbbentően szar az alapűlése…. Biztos lehet venni sport, komfort űlést is bele de alapból ennyi pénzért már nem egy ilyen priccset kellene beledobni… +gagyi a manuális váltója+úgy az egész belseje! Kívülről sem egy szép darab, legalábbis ehhez a Kia-hoz képest. Félreértés ne essék imádom a BMW-ket de ha már felvetődött…. Amúgy ültem ilyen Stingerben, 10cm se mentem vele csak megnézegettem. Az egy gyöngyházfehér volt bordó bőrbelsővel. Szerintem le a sipkával…. Amúgy más tesztekben feltűnt, hogy pont a kasztni merevségét emelik ki…

    • 2018.11.24. at 22:33
      Permalink

      A V6-os tesztjénél valahogy én is úgy gondoltam, hogy merev, úgy éreztem, de ott is jártak a belső elemek össze vissza, itt viszont még jobban, amire nincs más magyarázat, ezért is éri meg többször is próbálni egy modellt. Ezen a téren nagy hiányosságokat mutat a konkurensekhez képest, minden másban viszont nagyon is is jól teljesít.

      • 2018.11.24. at 23:52
        Permalink

        “…ezért is éri meg többször is próbálni egy modellt.”

        Zöldike, ugye, olvastad ezt? “Toyota Yaris – egy igazán rossz autó” és a többi nulla információtartalmú blogblődli… Remélem, érted, mire célzok 😀

Vélemény, hozzászólás?