Ennél jobb állapotú Viper aligha létezik

Annyira vigyáztak erre az elsőgenerációs Viperre, hogy csupán pár kilométer került bele

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ez sem pont az a tipikus pajtalelet, ahogy az elfelejtett autók szoktak előkerülni. Ezt a Vipert tudatosan hibernálták és vették elő 27 év után tökéletes állapotban.


Tudatos hibernálást kapott ez az első generációs Dodge Viper, amit most 27 év után előhúztak kényelmes garázsából. Még 1992-ben került ide, akkor újként, mindössze 54 kilométerrel az órájában félrerakták, hogy az utókornak is maradjon új első Viper. Gondoskodtak arról, amiről csak tudtak - annak érdekében, hogy az autó minél jobb állapotban maradhasson, mert az idő akkor is megeszi, ha csak áll. Felbakolták, hogy a futóművet ne terheljék, ennek megfelelően a gumik is épek, egyik sem eresztett az eredeti nyomásból.

Hirdetés

Leeresztették a tankot és az összes folyadékot, amikből most, hogy előkerült, mindenből kapott frisset. A légkondicionált garázsnak köszönhetően a gumialkatrészek is csak minimálisan öregedtek, persze volt pár dolog, amit cseréltek rajta. Megvan a vászontető és a külön felszerelhető oldalablakok is, az ülések tömése és a kárpit is tökéletes, ahogy a hajtáslánc is. A 8,0 literes tízhengeres motorjával és hatfokozatú kézi kapcsolású váltójával 4,2 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, már ha a vállalkozónak sikerül rendesen eltalálnia a rajtot a 400 lóerős, 630 Nm nyomatékú szörnyeteggel. Jelenleg pár dollár híján 100 000 dolláros áron kínálják, ami kicsit több mint 28 millió forint. Hogy ér-e ennyit egy autótörténelmi ikon tökéletes állapotban? Talán még többet is!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?