Ennél jobb kocsiba még nem került az Audi öthengerese

Megérkezett a KTM új csúcsmodellje, az X-BOW sorozat legjobb változata, a GT-XR

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Árából és kinézetéből sem gondolnánk elsőre, hogy az Audi öthengeres blokkja van a KTM X-BOW GT-XR-ben, de ne becsüljük alá: szupersportkocsikkal egy ligában játszik ez az egzotikum.

Az alapvetően motorkerékpárokat gyártó KTM már másfél évtizede elindította saját autófejlesztési programját, ami a jelek szerint meglehetősen sikeres lett. Nyilván nem lett belőlük tömeggyártó, de még csak a Lamborghinikkel vagy Ferrarikkal sem veszik fel a versenyt eladások tekintetében, ugyanakkor kisszériás modellként az X-BOW már második generációjánál és sokadik változatánál tart, tehát biztosan van akkora kereslet, amiért érdemes foglalkozniuk az autókkal. Talán nem is meglepő ez, hiszen a méregdrága autók között fontos érv tud lenni egy valóban különleges márka és modell, amiből nagy valószínűséggel nagyon keveseknek van csak egy-egy darab. Az X-BOW esetében további fontos előrelépés a második generáció megújult külseje, ami arányaiban és stílusjegyeiben igazi egzotikus szupersportautónak néz ki. Korábban a jelenlegi GT-széria eddigi modellje, a GTX azonban csak pályán volt használható, a most bemutatott GT-XR viszont közúti közlekedésre is alkalmas. A GT-XR bebizonyítja, hogy a KTM is képes felvenni a versenyt a már ismert szupersportautókkal, hiszen 3,4 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, végsebessége 280 km/h. Mindez az Audi jól ismert öthengeres motorjának és a duplakuplungos DSG váltójának köszönhető, előbbi az X-BOW esetében nem kevesebb, mint 493 lóerőt ad le - ezzel a KTM szerint ez a világ legerősebb öthengeres motorja. Mindez a hátsó kerekekre szabadul, a szórakoztató vezetési élmény tehát garantált, pláne az 1130 kg-os tömeget figyelembe véve.
Hirdetés
A márkanéven kívül további egyediség, hogy a szénszálas monocoque utaskabinba a szélvédő és az oldalablakok előrehajtásával lehet bejutni, mint egyes vadászrepülők esetében. A folyamat ráadásul elektronikus, így egy bizonyos fokú kényelem is garantált. A komfortérzetre egyébként más területeken is figyelt az osztrák cég, van például 160 literes csomagtartó, az üzemanyagtartály 90 literes (amibe nem kevesebb, mint 1000 km-es hatótávra elegendő benzin tankolható), illetve van okostelefonos csatlakozási lehetőség. A szénszálas karosszériát kézzel festik, a 19 és 20 colos felniket az OZ Racing szállítja, a dinamikus összképhez pedig hozzátartoznak a kitüremkedő visszapillantó tükrök helyett használt kamerák, amik benti képernyőbe továbbítják képüket. Mindennek persze meg is kéri az árát a KTM, már a GTX is közelítette a 100 millió forintos árcédulát, ez pedig bőven át is lépi - ennyiért viszont már Porsche 911 GT3 RS-t, Lamborghini Huracánt vagy Ferrari Romát is lehet ám kapni. Más dolog persze, hogy azokat mindenki ismeri, míg egy X-BOW-val még a szupergazdagokat is meg lehet lepni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?