Ennél nincs lejjebb! Górcső alatt a legolcsóbb ferdehátúk

Árharc: Dacia Sandero vs. Suzuki Celerio

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A piac két legolcsóbb ferdehátúja, a Dacia Sandero és az új Suzuki Celerio mérkőzik. Mérlegen az árak, a méretek, a motorok és az ellátmány.

A piac legolcsóbb autóit keresve hamar rá kell döbbenjünk: egyáltalán, semmilyen autó sincs már kétmillió forint alatt. A létező legolcsóbb a Dacia Logan, ami 2 020 000 forinttól kapható. Praktikusabb azonban nála az azonos utastérméretű, alapból kisebb, de jobban pakolható és bővíthető csomagterű Sandero, aminek 100 000 forint az ártöbblete. Aki új autót vesz, ma már természetesen minimum elvárja a légkondicionálót; az első- és az oldalsó légzsákok, az ESP és a guminyomás-szenzor pedig már kötelező tartozék (erről nemrégiben írtunk).
Hirdetés
Ma már a piac legolcsóbb ferdehátúja, a belépő, azaz Access verziójával 2 120 000 forinttól kapható Dacia Sandero sem csíphető már meg 2,5 millió forint alatt klímával. Ha belépő klímás verzióját vesszük (Ambiance, Cool Music csomaggal), az is többe kerül 10 ezer forinttal. Ahhoz mérten pedig mindössze 40 ezer forint az egyel drágább Arctic felszereltségű, ami évek óta a belépő autót keresők legjózanabb választása, hiszen - szemben az alapverzióval - már emelhető kormányt és vezetőülést is ad. Most viszont új kihívója ékezett a Sanderónak, a legkisebb Suzuki, a nemcsak a Swift, hanem az amúgy kifutott Splash alá is jött Celerio, ami nem Esztergomban, hanem Tájföldön készül.
Külső méretek
Dacia Sandero Suzuki Celerio
Hosszúság (mm) 4058 3600
Szélesség (mm) 1733 1600
Magasság (mm) 1518 1540
Tengelytáv (mm) 2589 2425
Csomagtér (l) 320-1200 254-726
Hasmagasság [mm] 163 145
Megengedett össztömeg (kg) 2150 2450

A Celerio 17,5 centivel rövidebb a már csak használtan megkapható Splash-nél és csaknem 46 centivel (több mint 10 százalékkal) a Sanderónál. Ez bizony jelentős különbség, csomagtere 66 literrel (bő 20 százalékkal) szerényebb méretű. Karosszériája 13 centivel keskenyebb, ami akár előny is lehet. Városi manőverezhetőségben egyértelműen jobbnak ígérkezik a 9,4 méter átmérőjű körön megforduló Celerio, mint a Sandero, aminek 10,68 méteresre van szüksége. Magasságban a Celerio ad többet, 2,2 centis többlete épp elég lehet ahhoz, hogy a szintén nem alacsony Sanderónál egy kevéssel légiesebb legyen, főként úgy, hogy a Sandero hasmagassága 1,8 centivel jelentősebb (145 mm helyett 163 mm), így maga a karosszéria 4 centivel szerényebb magasságú. A valóságban - saját méréseink szerint - azonban nincsenek komoly beltéri méretkülönbségek. Belmagasságban logikusan egy hajszálnyit jobb a Celerio, belső szélességben viszont elöl nem ad többet, mint a kívülről vállasabb Sandero. Hiába rövidebb a Celerio, hátsó lábtere (igen, a rövidebb ülőlap miatt is) nagyobb, és lemaradásban igazából csak csomagterével van.
Belső méretek
Dacia Sandero Suzuki Celerio
Belső szélesség elöl (mm) 1360 1360
Belső szélesség hátul (mm) 1360 1310
Belmagasság elöl (mm) 940-970 920-1030
Belmagasság hátul (mm) 950 960
Hátsó lábtér 180 cm-es sofőr mögött (mm) 180 210
Ülőlap hossza elöl (mm) 490 500
Ülőlap hossza hátul (mm) 470 450
Csomagtér maximális szélessége (mm) 1020 1010
Csomagtér szélessége a kerékdobok között (mm) 1020 1010
Csomagtér magassága (mm) 500 520
Csomagtér hossza (mm) 730 550
Csomagtér hossza üléshajtással (mm) 1350 1250
Raktérnyílás szélessége (mm) 970 1000
Raktérnyílás magassága (mm) 690 880

A Celerio nem csupán külső méreteivel, motorjával is "kisebb": míg a Sanderóban 1,2 literes, négyhengeres 75 lóerős dolgozik, a Celerio orrában háromhengeres 1,0 literes lapul, hajszálnyit szerényebb teljesítménnyel, 68 lóerővel. Nyomatékban komolyabb, 17 newtonméternyi az elmaradás, ám a sokkal könnyebb Celerio rövidebb áttételezésű váltójával 1 másodperccel jobb 100 km/órára gyorsítást ad, végsebességben pedig lényegében ugyanazt tudja, mint a Sandero, igaz egyikőjükkel sem ajánljuk annak próbálgatását. Ami viszont fontosabb különbség: a Celerio 1,5 literrel jobb vegyes fogyasztási értéket ígér, 100 kilométerenként így bő 500 forint spórolható meg vele a Sanderóhoz mérten.
Műszaki adatok
Motor Dacia Sandero 1.2 16V Suzuki Celerio 1.0
Emissziós norma Euro 5b Euro 6
Hengerűrtartalom (cm3) 1149 998
Hengerek/szelepek száma 4/16 3/12
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/5
Teljesítmény [LE (1/min)] 75 (5500) 68 (6000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 107 (4250) 90 (3500)
Végsebesség [km/h] 156 155
Gyorsulás 0-100 km/h 14,5 13,5
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 5,8 4,3
CO2-kibocsátás [g/km] 137 99
Saját tömeg [kg] 941 805

Sanszos, hogy a vevőket nem utóbbi fogja meggyőzni, hanem a márkaszimpátia, a modell formája, ára és felszereltsége. Előbbi kettőről nincs nagyon mit mondani, mindkettő szubjektív kérdés. Utóbbi kettő azonban nem. Kezdjük a Celerióval, ami csakis egyetlen verzióban (pontosabban kézi és automataváltóval is) kapható, és egészen jó ellátmánnyal 2 650 000 forintba kerül. Ehhez leginkább a 2 550 000 forintos, Arctic felszereltségű Sanderót érdemes mérni, ugyanis vele van nagyjából "pariban". Így mindkét "olcsójánosban" van állítható magasságú kormány és vezetőülés, manuális klíma, Bluetooth-kihangosítós hifi, szervokormány, fedélzeti számítógép, elektromos elülső ablakemelő és központi zár. A Daciában csak a kötelező biztonsági elemek szerepelnek, így az ESP-n és a guminyomás-szenzoron túl az első és az oldalsó légzsákok vannak meg, utóbbiak az elöl ülők fejét is óvja. A Celerióban viszont függönylégzsák is van, és nemcsak USB-kapcsolatos, hanem CD-s is a rádiója. A Dacia viszont kínál választható extrákat, amiket a Celerio nem. Így aztán 150 000 forintért akár bőrkárpittal is kérhető, ami viszont fontosabb, hogy 60 ezerért tempomat, 90 ezerért utóbbi és bőr kormány és váltógomb borítás is kérhető hozzá, meg persze 7 colos navigációs fejegység, tolatóradar, illetve a Suzukiéval egyező 3 éves helyett 5 éves garancia és akár fixdíjas szervizszolgáltatás is; 40 ezer forintért pedig a Celerióban nem elérhető hátsó elektromos ablakot is megkaphatjuk, ha nagyon hiányzik.
Nem mellékes, hogy hiába van több légzsák a Celerióban, a nagyobb és nehezebb Sandero három helyett 4 Euro NCAP csillaggal büszkélkedhet. Nagyobb csomagterével, masszívabb karosszériájával így még többletfogyasztásával is jobb választásnak tűnik a Sandero, mint a Celerio. Utóbbi inkább miniautó, míg a Sandero klasszikus kisautóként, szuperminiként sokkal inkább megfelelő családi mindenesnek - 2,55 millió forintos Arctic, alap fehér vagy a szintén felármentes "tengerészkék" színben akár tökéletesen alkalmas is lehet utóbbinak. Alapmotorjával még sajnos nem volt alkalmunk tesztelni, turbós benzinesként itt, dízellel a crossoveres Stepway kivitelben itt olvashatnak róla. Alapvetően kellemes autó, Hollósy Balázs kollégánk is rajongott érte nyaralós útja után. Jövő héten pedig arról is beszámolunk részletesen, hogy milyen a Celerio, vajon lehet-e esélye a már hároméves Sanderóval szemben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?