Ennyi időt töltünk a reggeli indulással egy évben

A SEAT kutatása alapján évente 4 napot töltünk azzal, hogy a gyerekeket beültessük reggel az autóba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A reggeli készülődés sokszor elhúzódhat, főként, ha gyerek is van a családban. A SEAT kutatása alapján nem kevesebb, mint 4 napot töltünk évente a gyerekek autóba ültetésével.

Reggel van. Ébredezik a család. Fürdés, fogmosás, öltözés, reggeli, indulás. Egy idő után pontosan tudjuk mennyi idő az egész procedúra. A SEAT arra kereste a választ, hogy ebből mennyit vesz el, amíg a gyerekeket betesszük az autóba, bekötjük és el is tudunk indulni. Talán nem is gondoltuk volna, de ez évi 4 napot tesz ki az életünkből, ami 96 óra!
Hirdetés

A kutatás arra is rávilágított, hogy a gyerekes szülők harmada legalább heti egyszer átlagosan 11 percet késik a munkából a reggeli rutin elhúzódása miatt. A legrosszabb helyzetben a londoni szülők vannak, náluk átlagosan 18 perces késéssel lehet kalkulálni minden héten.
A legtöbb idő nem is a tisztálkodással vagy reggelivel megy el, hanem a kabát felvételével és a cipő felhúzásával. A 2 és 3 év közötti gyerekek már kellően önállónak érzik magukat, hogy bizonyos dolgokat maguk intézzenek, de sokszor még nem túl gyorsak. Az idősebbeknél a reggeli készülődés már jóval gyorsabb lehet.
Évi 4 nap nem kevés idő, de még mindig semmi ahhoz képest, amit TV nézéssel vagy a telefon nyomkodásával töltünk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?