Ennyibe kerültek az új autók 10 éve! – 3. rész

Visszatekintő sorozatunk utolsó része a 10 évvel ezelőtti újautó-árakról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már csak egyetlen szegletét nem néztük meg a 10 évvel ezelőtti újautó-áraknak. Méghozzá a prémiumszegmenst. Most ők következnek.

Egyedül a prémium márkák maradtak ki a nosztalgiázásból, esetükben csak a legnagyobb darabszámban értékesítőket vesszük most górcső alá. Az első legyen is az Audi, aztán haladunk tovább betűrendben. A négykarikásoknál kezdjük mondjuk az A4-essel, hiszen a középkategóriában még mindig labdába tudnak rúgni a limuzinok, bár tény, hogy a SUV-ok innen is sok vásárlót csábítanak. Tíz ével ezelőtt az A4-es alapmotorja az 1.8 TFSi volt 120 lóerővel, 8 241 000 forintért. Azóta mintha megirigyelte volna a német konkurencia modelljelöléseit, az Audi is csupán számokkal utal a teljesítményre. Persze ez sokakat megtéveszt, jelenleg az 35-ös jelölésű A4 az alap, de ez nem 3,5 literes motort jelent, mint sokan hiszik. A 35 TFSI a sornégyes, kétliteres, turbós benzines 150 lóerővel. Alapára pedig 13 205 260 forint.
Hirdetés
Először csak egyetlen kategóriát léptem volna fel, de talán még érdekesebb, hogy a csúcson, hogyan alakultak az árak. Mármint a limuzinok között a csúcson: nézzük az A8-at, ami tíz évvel ezelőtt háromliteres, turbós V6-os motorral, 289 literrel csábított alapszinten. Akkor ezért 24 026 000 forintot kértek. Most viszont az 50 TDI a „legolcsóbb” A8-as. Ez is háromliteres, turbós V6-os, ám ez egy lágy hibrid dízel 286 lóerővel, 36 395 460 forintért. Álljon itt egy SUV is, célozzunk középre, legyen a Q5, ami 10 éve a kétliteres dízellel, 143 lóerővel volt a legolcsóbb. Egészen pontosan 10 942 000 forintról indult az ára. A jelenlegi Q5 kínálatban is egy dízel a legkedvezőbb áron kínált modell. A 35 TDI név ugyancsak kétliteres turbódízelt takar, ám ezúttal már 163 lóerővel. A jelenlegi alapára pedig 17 222 270 forint.
Hirdetés

Audi A4, A8 és Q5 árak változása
2012-es alapár [Ft] 2022-es alapár [Ft] Drágulás
Audi A4 8 241 000 13 205 260 60%
Audi A8 24 026 000 36 395 460 51%
Audi Q5 10 942 000 17 222 270 57%
Hirdetés

Következik a BMW, ahol a 3-as sorozat a középkategóriás típus. Tíz évvel ezelőtt a 316i volt a legolcsóbb. Négyhengeres, 122 lóerős benzinmotorral 8 398 000 forintért lehetett hazavinni. Manapság a 318i a legolcsóbb 15 150 000 forintért, kétliteres, turbós benzinmotorral, 156 lóerővel. A limuzinok csúcsán pont most járunk a generációváltásnál, az új 7-es sorozatból viszont először az i7 elnevezésű, villanyhajtású változat érkezik először. persze már a többi modell árát is lehet tudni, közülük a 740d xDrive a legkedvezőbb árú, a maga 40 060 000 forintos belépőjével. Ez egy 300 lóerős, sorhatos, lágy hibrid dízel összkerékhajtással, míg tíz évvel ezelőtt a 730d volt a legolcsóbb. 22 499 000 forintért szintén sorhatos, háromliteres dízel volt 258 lóerővel, hátsókerék-hajtással. A BMW-nél is érdemes egy SUV-ot nagyító alá tenni. Legyen az X5, amivel anno bemerészkedett a márka szabadidő-autók közé- Persze 10 éve már ez is a második generációnál járt. A 30d xDrive jelentette a belépőt 16 549 000 forintért. Ez sorhatos, háromliteres dízel volt 245 lóerővel. Manapság az xDrive25d az alap, ami sornégyes, kétliteres dízelt takar 231 lóerővel. Alapára pedig 27 420 000 forint.
Hirdetés
BMW 3-as sorozat, 7-es sorozat és X5 árak változása
2012-es alapár [Ft] 2022-es alapár [Ft] Drágulás
BMW 3-as sorozat 8 398 000 15 150 000 80%
BMW 7-es sorozat 22 499 000 40 060 000 78%
BMW X5 16 549 000 27 420 000 65%

A német triumvirátust a Mercedes-Benz zárja, ahol a C-osztály a középkategória képviselője. Tíz évvel ezelőtt a C 180 BlueEFFICIENCY számított a belépőnek, sornégyes 1,6 literes turbós benzinmotorral, 156 lóerővel, 8 817 000 forintért. Napjainkban is a C 180 az alapváltozat, de most már lágy hibrid és 1,5 literes a sornégyes benzinmotor. Alapára nem kevesebb mint 17 491 000 forint. Sokak még mindig az S-osztályt tekintik a német luxuslimuzinok csúcsának, ára tükrözi is ezt. Manapság a 350 d az alap, háromliteres, sorhatos dízellel, 286 lóerővel, 39 903 000 forintért. Tíz éve viszont a 250 CDI BlueEFFICIENCY volt a belépő, a 2143 köbcentis, négyhengeres dízellel, 204 lóerővel, „csupán” 20 700 000 forintért. SUV vonalon jelentősen megváltozott a Mercedes kínálata és az elnevezések. Ha az M-osztályt nézzük – márpedig azt – akkor ennek a GLE az leszármazottja. Tíz éve az ML 250 BlueTEC számított a belépőnek, ugyanazzal a sornégyes dízellel, ami a fentebb említett S-osztályban is szolgált. Csak épp az ára 15 190 000 forintról indult, míg manapság a 300 d szintén négyhengeres dízellel, de lágy hibridként és 245 lóerővel 30 172 000 forintról indul.
Hirdetés

Mercedes-Benz C-osztály, S-osztály és ML/GLE árak változása
2012-es alapár [Ft] 2022-es alapár [Ft] Drágulás
Mercedes-Benz C-osztály 8 817 000 17 491 000 98%
Mercedes-Benz S-osztály 20 700 000 39 903 000 93%
Mercedes-Benz ML/GLE 15 190 000 30 172 000 99%

Nem akartam megtörni a német vonalat, ezért most mégis visszaugrunk a betűrendben a Lexushoz, ahol már csak az LS-nek maradt egyenesági leszármazottja a kínálatban, mivel az IS forgalmazása megszűnt, a GS-hez pedig az ES áll a legközelebb, de akkor sem vehetők egy lap alá. Szóval az LS tíz éve a 600h modellel indított 28 300 000 forintért. Ám ez már egy V8-as, ötliteres, full hibrid hajtáslánc volt 445 lóerős rendszerteljesítménnyel. Napjainkban az 500h F Sport a „legolcsóbb” 46 500 000 forintért, ami szintén full hibrid, de csak 3,5 literes V6-os benzinmotorral, 359 lóerőnyi rendszerteljesítménnyel. Természetesen a Lexusnál is kapkodnak a SUV modellek után. Az RX 450h tíz évvel ezelőtt 14 900 000 forintért vihető volt a 3,5 literes, V6-os öntöltő hibriddel, 299 lóerős rendszerteljesítménnyel. Manapság már a 350h a belépő modell az idén debütált új generációban. Ebben sornégyes 2,5 literes full hibrid dolgozik 246 lóerős rendszerteljesítménnyel 29 990 000 forintért.
Hirdetés

Lexus LS és RX árak változása
2012-es alapár [Ft] 2022-es alapár [Ft] Drágulás
Lexus LS 28 300 000 46 500 000 64%
Lexus RX 14 900 000 29 990 000 101%

Kíváncsiságból a Minire is vessünk egy pillantást, hiszen újjáéledése óta ez a márka is prémium vonalon mozog. Tíz éve a Mini One, a szívó egyhatos benzinessel, 75 lóerővel 4 880 000 forintba került. Most háromhengeres, turbós 1,5 literes az alap benzinmotor, 8 107 999 forintért.
Hirdetés
Mini One árak változása
2012-es alapár [Ft] 2022-es alapár [Ft] Drágulás
Mini One 4 880 000 8 107 999 67%

Végül a Volvo következik, ahol szintén jól láthatóan a SUV-ok irányában bővít a márka. Azért szerencsére még ott a palettán az S60 és az S90 limuzin is. Az S60 tíz évvel ezelőtt a sornégyes, turbós 1,6 literes benzinmotorral és 115 lóerővel volt a legolcsóbb. Akkor 8 170 000 forintról indult, manapság viszont a B4 jelzésű, négyhengeres, kétliteres lágy hibrid benzines az alap 197 lóerővel, 20 990 000 forintért. A SUV modellek között most XC60 helyezkedik el középen, tíz évvel ezelőtt persze még nem volt ekkora kínálat belőlük. Akkoriban a DRIVe elnevezésű modell volt a legolcsóbb, kétliteres turbós, négyhengeres benzinmotorral, 163 lóerővel. Csupán 10 350 000 forintot kértek érte. Jelenleg a B4-es az alap, ugyanolyan paraméterekkel, mint a fentebb említett S60-nál. Ezért azonban már minimum 18 990 000 forintot kérnek.
Hirdetés
Volvo S60 és XC60 árak változása
2012-es alapár [Ft] 2022-es alapár [Ft] Drágulás
Volvo S60 8 170 000 20 990 000 157%
Volvo XC60 10 350 000 18 990 000 83%

Nos, ezzel le is zárjuk trilógiánkat, hamarosan itt az új év, mi pedig kíváncsian várjuk, hogyan alakulnak a 2023-as újautó-árak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?