Ennyit eszik valójában a legtöbb Citroën és Peugeot

30 autó valódi fogyasztási adatait publikálta a PSA-csoport

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már év elején tudni lehetett három modell valódi körülmények között mért fogyasztását, most viszont 30 autó tényleges eredményeit is közölték, egyik sem éri be 4,7 liternél kevesebbel.

A PSA csoport volt az első, aki szinte azonnal reagált a Volkswagen által kirobbant fogyasztási adatokkal kapcsolatos botrányra. Már idén márciusban megmutatták, mit tud valójában az Év Autójának választott 308, vagy a sláger Citroën C4 Picasso. Most 30 újabb, többféle motorral szerelt modellt vizsgáltak, és tették közzé átlagfogyasztásukat. Jellemzően a paletta alját próbálgatták, a legjobban keresett kombinációkat. Ha szeretnénk átlagot nézni, úgy picit több mint 1,7 liter jön ki pluszban, ami azt jelenti, hogy átlagosan ennyivel fogyasztanak többet a PSA modellek a valóságban.
Peugeot modellek
Valós fogyasztási adat l/100 kmKatalógus adat l/100 kmKülönbség l/100 km
108 1.2 PureTech 82 BVM5 15'' felnivel6,14,31,8
208 1.6 BlueHDi 100 BVM5 16'' felnivel4,73,51,2
208 1.6 BlueHDi 120 S&S BVM5 16'' felnivel4,731,7
2008 1.6 BlueHDi 100 BVM5 16'' felnivel5,13,71,4
2008 1.6 BlueHDi 120 S&S BVM6 16'' felnivel5,23,71,5
2008 1.2 PureTech 82 BVM5 16'' felnivel6,44,91,5
2008 1.2 PureTech 110 S&S EAT6 16'' felnivel7,14,82,3
308 1.6 BlueHDi 120 S&S BVM6 16'' felnivel4,93,21,7
308 1.2 PureTech 130 S&S BVM6 16'' felnivel6,64,62
308 1.2 PureTech 110 S&S BVM5 16'' felnivel6,342,3
3008 1.6 BlueHDi 120 S&S BVM6 17'' felnivel6,14,12
3008 1.2 PureTech 130 S&S BVM6 17'' felnivel7,64,92,7
508 2.0 BlueHDi 180 S&S EAT6 17'' felnivel6,342,3
Partner 1.6 BlueHDi 120 S&S BVM5 15'' felnivel6,14,31,8

Az viszont érdekesebb, hogy például a 208-ast hirdették nagy bátran úgy, hogy csupán 3 litert fogyaszt az 1.6-os BlueHDi 120 lovas verziójával, ez leginkább 4,7 valós körülmények között. Minimum 1,2 literes az eltérés az ígért adathoz képest, de a 3008-asban az 1.2-es PureTech benzines 2,7 literrel eszik többet a katalógusadatnál. Ezek vegyes értékek, a mérés során 25 km városi, 39 országúti, és 31 kilométer autópályás szakasz van, mindegyik autót ugyanúgy tesztelték, a rászerelt mérőeszközökkel, utasokkal és csomagokkal együtt.
Citroën és DS modellek
Valós fogyasztási adat l/100 kmKatalógus adat l/100 kmKülönbség l/100 km
C1 PureTech 82 BVM Feel 15'' felnivel6,14,31,8
C3 PureTech 82 BVM Exclusive 16'' felnivel6,34,61,7
C3 Picasso BlueHDi 100 BVM Confort 16'' felnivel5,73,81,9
C3 BlueHDi 75 S&S BVM 15'' felnivel4,93,01,9
C4 Cactus BlueHDi 100 BVM Shine 16'' felnivel5,13,61,5
C4 Cactus PureTech 110 S&S BVM Shine 16'' felnivel6,14,31,8
C4 BlueHDi 100 BVM Feel 16'' felnivel5,13,61,5
C4 Picasso BlueHDi 120 S&S EAT6 Intensive 17'' felnivel6,53,92,6
Grand C4 Picasso BlueHDi 120 S&S BVM6 Attraction 16'' felnivel5,741,7
Grand C4 Picasso PureTech 130 S&S BVM6 Intensive 17'' felnivel7,452,4
Berlingo BlueHDi 100 BVM 15'' felnivel6,14,31,8
DS 3 BlueHDi 120 S&S BVM6 Sport Chic53,61,4
DS 3 PureTech 110 S&S BVM So Chic64,31,7
DS 4 PureTech 110 S&S BVM So Chic5,43,81,6
Hirdetés

A PSA egyébiránt tovább segíti a tulajdonosokat, hogy autóikból minél kedvezőbb fogyasztást sikerüljön kihozniuk. Készülnek egy online felülettel, amit egyelőre nem részleteztek, de nagyjából egy takarékosságra oktató szimulátorról van szó. Reméljük, hamarosan a többi gyártó is követi a PSA-t, és végre vége lesz a nyilvánvalóan reprodukálhatatlan fogyasztási adatoknak. Ez persze jövő szeptembertől törvényi kötelezettség is, akkortól előírás a valós üzemi tesztadatok közlése.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:48
    Permalink

    Kár fárasztanod magad vele, totál reménytelen eset. Ez a nyomoronc nemhogy nincs képben de még azt sem tudja hogy mit nem tud, Csak itt 2x csinált magából totál hülyét és ez még egy remek teljesítmény tőle.

  • 2017.10.28. at 03:48
    Permalink

    “Az megint más kérdés, hogy a marketingmaszlaggal szemben mennyire értelmetlenül “fejlődött” a termék. A PUG 2008 1.2 85le-s 1055 kg, 15,9 sec 0-100, 351 l csomagtartó, 6,4 liter / 100 km. Ezek egy 25 évvel ezelőtti alapmotoros kompakt autó sarokszámai.”

    Igen, csak egy 25 évvel ezelőtti (1990) alap kompakt autóban szinte semmilyen aktív vagy passzív biztonsági felszerelés nem volt, rossz esetben még szervokormány vagy elektromos ablakemelő sem. Klímáról, tempomatról vagy tolatóradarról még csak az autós újságokban olvashattál. Zajszigetelésről, futóműről, fékekről inkább nem is beszélnék mert ma még egy városi miniben is elfogadhatatlan lenne a 25 évvel ezelőtti színvonal.

    Hozzátenném, hogy egy korabeli Astra, Golf vagy Escort alap benzines simán megevett 7-8 litert vegyes használatban, ha karburátoros volt akkor akár 8-9-et is.

    Aki a 20-25 évvel ezelőtti technikát élteti a maival szemben az vagy az új autókat vagy a régieket nem ismeri igazán…, voltak előnyei a régi technikának ez kétségtelen, de kár a fölösleges nosztalgia.

  • 2017.10.28. at 03:48
    Permalink

    Azért egy 15-20 éves 1.9 TDi (HDI, TDCI, DCI, tökmindegy) jellemzően 80-90 lóerős volt, 200 Nm körüli nyomatékkal. Ma egy jó 1.6-os 100-130 LE körül van 250-300 Nm nyomatékkal egy 1.9-es (manapság inkább 2.0) pedig 150-200 LE között, 400 Nm feletti nyomatékkal. Azt még tegyük hozzá, hogy a korom, CO és NOx emissziójuk viszont nagyságrendekkel csökkent. Tehát valóban, a fogyasztásuk szinte változatlan csak a teljesítményük duplázódott és az emissziójuk tizedére vagy századára csökkent. Azt se feledjük hogy a mai kocsik sokszor 200-300 kilóval nehezebbek azonos kategóriában mint a 20 évvel ezelőttiek!

  • 2017.10.28. at 03:48
    Permalink

    A 90/120/város valahogy egy jobban használható mérés volt. Természetesen a városi részt a legnehezebb modellezni mert vannak párezres tíz lámpás városok és kétmilliósak is; ahogy sok helyen lehet optimalizálni a konstans tempójú mérést is. Mégis amelyik modelleknek még ezen mérés szerint adták meg a fogyasztását valahogy a valóságban is sokkal inkább képesek voltak hozni azt.

    Az megint más kérdés, hogy a marketingmaszlaggal szemben mennyire értelmetlenül “fejlődött” a termék. A PUG 2008 1.2 85le-s 1055 kg, 15,9 sec 0-100, 351 l csomagtartó, 6,4 liter / 100 km. Ezek egy 25 évvel ezelőtti alapmotoros kompakt autó sarokszámai.

    A “vezetői profil” valóban nagyban meghatározó a fogyasztás szempontjából de az már a konstrukcióról árul el sokat, hogy konstans sebességnél, nagyjából azonos környezeti tényezők között mennyit fogyaszt. Pl. az 1,2-es Tce Duster átlagfogyasztása a gyár szerint 6,3 ugyanakkor a 0,42-es Cw értéke kitűnő(nek számított volna az 50-es években amikor egy Borgward 0,43-at tudott). Egy kétajtós szekrény…

  • 2017.10.28. at 03:48
    Permalink

    Valojaban sokkal jobban tisztaban vagyok az egesz temaval mint te. Nyilvan ismerem a homalyos teruleteket, optimalizalasi lehetosegeket sot meg a trukkoket is.

    ettol fuggetlenul nem lehet egy komplett iparagat nagy arccal csalonak nevezni, plane ha az ember nem is erti hogy tulajdonkeppen mirol is vitatkozik.

    Az RDE/WLTP ciklus bevezetese evek ota huzodik, komoly vitak voltak rola korabban is. Maguk az autogyarak is szerettek volna mar regen hogy az elavult NEFZ ciklust levaltsak, a gond az volt hogy nem tudtak megegyezni hogy mire. Ez nem olyan trivialis dolog. Egyebkent sem lehet azt elvarni hogy innentol kezdve lesz valami csodaciklus es akkor az autok majd pont annyit fogyasztanak mindenkinek tizedliterre, ahogy a katalogusban benne van. A vegso fogyasztas mindig a hasznalat modjatol fog fuggni, annyit remelhetunk hogy az atlagos ollo egy kicsit csukodni fog.

    Ma is vannak akik siman hozzak a gyari fogyasztasi adatokat az autojukkal, mert ugy vezetnek. A jovoben sokan lesznek olyanok akik kevesebbet fognak fogyasztani mint a gyari adat, egyszeruen azert mert ok a WLTPnel kisebb terhelesen kozlekednek.

  • 2017.10.28. at 03:48
    Permalink

    Jól elvitázgattok itt, miközben senkinek sem tűnik fel a cikk első mondatában lévő ordító hiba?

    “A PSA csoport volt az első, aki szinte azonnal reagált a [b]Volkswagen által kirobbant[/b] fogyasztási adatokkal kapcsolatos botrányra.”

    WTF??? Ezt a botrányt a Mitsubishi robbantotta ki, ami aztán átgyűrűzött a Suzukira, és jó pár éve a Hyundai is szívott vele Amerikában. A VW botránya egy emissziós botrány.

  • 2017.10.28. at 03:48
    Permalink

    “Hogy az NEFZ ciklusnak nem sok koze van a valosaghoz az meg nem a gyartok felelossege. ”

    Egyébként ha már a kiskapukhoz értünk te tisztában vagy a piszkos módszereikkel? Mert ha képben lennél, akkor egészen biztosan nem állítanád, hogy ez nem a gyártók felelőssége.
    Nem azt mondom, hogy [b]csak[/b] ők tehetnek róla, de rendesen benne van a kezük.

  • 2017.10.28. at 03:48
    Permalink

    Az dühöd alapján úgy látom elolvastad a [url]http://emissionsanalytics.com/[/url] oldalt és rájöhettél, hogy évekig hintába ültél.

    Visszatérve a cikkhez:
    Itt a NEDC-nél is nagyon durván megy a megtévesztés, átverés, csalás, csak annyira birka az eu-s társadalom nagy többsége, hogy csak ezt mondja: [b]“ez így természetes”[/b]

  • 2017.10.28. at 03:48
    Permalink

    Sötét vagy mint az éjszaka.

    A hasonlatod alapján olyan, mintha nm helyett meg kellene adni azt hogy “tágasnak érződik” vagy sem.

    Van egy szabvány ami szerint meg kell adni. Ha a gyártók extrém kibújókat találtak, akkor azokat a kiskapukat be kell zárni. Ennyi.

    Nagyjából ez is történik, ha jól értelmezem, csak itt nem lehet egyik évről a másikra játszadozni, mert 8-10 éves modellciklusok mellett elég extrém dolog átterveztetni a modelleket, és ez épp az európai gyártókat érintené rosszul.

    Mellesleg, egy rakás országban ezek adótételek, így legkevésbé a tulajok örülnének annak, ha átminősítenék az autóikat…

  • 2017.10.28. at 03:48
    Permalink

    Valojaban pedig nem hazudnak, ez egy ostobasag. Az NEFZ ciklus szerint KOTELEZO megadni az autok fogyasztasat, azt pedig hozzak a jarmuvek. Hogy az NEFZ ciklusnak nem sok koze van a valosaghoz az meg nem a gyartok felelossege.

    Minden autonal lehet hozni a gyakorlatban is a katalogusfogyasztast, sot a nagy motorral rendelkezo, nagy teljesitmenyu autoknal meg ala is lehet mulni. Mindez csak a korulmenyek es a vezetesi stilus kerdese.

    Meg egyszer mondom: nincs olyan hogy valos fogyasztas, ha a komplett ujsagiroi “szakma” a fejere all, akkor sem. Kulonfele korulmenyek es vezetoi profilok mellett kialakulo kulonfele fogyasztasok vannak. Ezt egyebkent egy ovodasnak is el lehet magyarazni ot perc alatt.

  • 2017.10.28. at 03:48
    Permalink

    Egyértelműen büntetném, mert szándékosan és bizonyíthatóan hazudnak. Súlyosan megtévesztik a fogyasztókat, vásárlókat.
    Nem kicsit, hanem már óriási mértékben. [b]Vagy szerinted természetes, ha veszel egy 50 m2 lakást 8 millióért, de csak 29,5 m2-est kapsz a kifizetett 8 milliódért???[/b]
    (Mint ahogy egy Peugeot 208-asnál történik jelenleg?)

    “A fogyasztas semmi mastol nem fugg csakis a vezetoi profiltol”
    ezt gondolom teljesen máshogy akartad írni

  • 2017.10.28. at 03:48
    Permalink

    Attól függ hogyan nézzük. A fogyasztás nem csak vezetői profil kérdése, függ egyéb körülményektől is. Pl. külső hőmérséklet, útburkolat minősége, használt gumik szélessége, guminyomás, szélirány, üzemanyag minősége, utasok száma, közlekedési körülmények, stb.

  • 2017.10.28. at 03:48
    Permalink

    A fogyasztas semmi mastol nem fugg csakis a vezetoi profiltol. Ha akarom akkor annyit fogok fogyasztani amennyi a katalogusban van, ha akarom akkor meg ketszer annyit.

    De buntetned a gyarakat mert a fogyasztok maskeppen vezetnek?

  • 2017.10.28. at 03:48
    Permalink

    Nincs olyan hogy “valos fogyasztas”.

    Ez a meres is egy elore definialt profil szerint tortent, csak nem az aktualisan ervenyben levo NEFZ ciklus szerint mertek, hanem a jovoben bevezetni szandekozott RDE/WLTP meresi eloiras szerint.

    Szerintem egy autos ujsagironak 2016ban illene mar errol valamennyit tudnia, ha mar az ipar meg a torvenyhozas vitazik errol nehany eve.

  • 2017.10.28. at 03:48
    Permalink

    Érdekes eredmény. Nekem az I. generációs C4 Picasso 1.6 e-HDI motorral jelenleg 6,68L / 100km átlagnál jár, pedig ez még “csak” Euro5-ös, mellette a kasztni légellenállása rosszabb és amúgy jóval nehezebb is. Spritmonitoros átlaga is kb. ennyi.

    Mit tud akkor az a BlueHDi, azon kívül hogy szivatja az embert az AdBlue töltögetésével?

  • 2017.10.28. at 03:48
    Permalink

    “Az viszont érdekesebb, hogy például a 208-ast hirdették nagy bátran úgy, hogy csupán 3 litert fogyaszt az 1.6-os BlueHDi 120 lovas verziójával, ez leginkább 4,7 valós körülmények között.”
    [b]tehát 57%-kal magasabb![/b]

    Megnéztem a tulajok mennyit fogyasztanak:
    http://www.spritmonitor.de/en/overview/36-Peugeot/1281-208.html?fueltype=1&vehicletype=1&constyear_s=2014&power_s=110&power_e=130&powerunit=3
    5,1l
    Úgy saccolom, hogy a PSA vélhetőleg melegebb időben tesztelte, vagy egyéb kedvezőbb felhasználást vett figyelembe.
    De legalább közelebb van a legtöbb ember által tapasztalthoz.

    Egy normális társadalomban ha a mondotthoz képest 70%-kal kedvezőtlenebb egy termék (pl. 1 kg alma helyett mindig 59dkg-t kapnál), azt azonnal betiltják, plusz olyan büntetést kap, hogy soha nem jut még egyszer eszébe.
    🙁

  • 2017.10.28. at 03:48
    Permalink

    Tehát a szokásos 5-6 liter. Magyarul mindenki arra fejlesztett motort, hogy minél hatékonyabban kúrja át az emissziós és fogyasztás teszteket, mert valós körülmények között a mai 1.6 hdi motorok ugyanazt a teljesítményt és fogyasztást tudják, mint amint egy 15-20 éves 1.9 tdi…

Vélemény, hozzászólás?