Eredményesen zárult a tíznapos közlekedési akció

Érdemes ellenőrizni az autósokat, jelentősen apasztja a közúti halálozást

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Augusztus 10-20. között fokozott rendőri jelenléttel találkozhattak az autósok. Temérdek büntetés került kiszabásra, apadt a halálos balesetek és az azokban elhunytak száma.

Miként arról mi is hírt adtunk, miután idén július végén és augusztus elején drasztikusan megnőtt a hétvégi autóbalesetekben elhunytak száma, vagy ahogyan a Rendőrség fogalmaz, zsinórban három „fekete hétvégét” jegyeztek egymás után, az országos rendőrfőkapitány a 2012. augusztus 10-20. közötti időszakra fokozott rendőri jelenlét biztosítását rendelte el a közutakon. A megyék és a főváros legforgalmasabb útjait, a települések közlekedés szempontjából, vagy turisztikailag frekventált részeit, a városközpontokat, az esti szórakozóhelyek és azok környékét, a városok ki,- és bevezető útjait, az üdülőövezeteket visszatérően ellenőrizték, valamint összes sebesség-ellenőrző műszerüket bevetették a rendőrök .

Minden igazoltatott járművezetőt megszondáztattak, valamint ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök használatát. A fokozott rendőri jelenlét időszakában összesen 52 835 vezető ittasságát ellenőrizték, 834 esetben pozitív eredménnyel. Ezek közül azonban csak 385 volt személygépkocsi, 365 pedig kerékpár irányítója. A biztonsági öv használata nélküli közlekedést 981 esetben fedték fel az ellenőrzések. A megállás és a várakozás tilalma miatt 882 esetben intézkedtek és szabtak ki közigazgatási bírságot a rendőrök, a legtöbb büntetést azonban egyértelműen gyorshajtás kapcsán rótták ki: az említett 10 napos időszakban 26 282 esetben rögzíthetett a traffipax.
Hirdetés
A Rendőrség elégedetten nyugtázza, hogy a fokozott jelenlét időszakában a hétvégéken a megelőző időszakhoz mérten kevesebb halálos baleset történt és ezzel együtt kevesebben is vesztették életüket útjainkon. Így aztán kijelenthető, hogy az ellenőrzés elérte azon célját, hogy a kedvezőtlen halálozási szám ne állandósuljon. A számok a 2011-es év hasonló időszakának baleseti helyzetével összevetve is kedvezőek. Annak ellenére, hogy idén az augusztus 20-i ünnepet érintően egy nappal hosszabb hétvégét jegyezhettünk, ezt a halálos kimenetelű balesetek adatai nem tükrözték, míg tavaly 2 nap alatt 19 balesetben 19-en haltak meg, idén 3 nap alatt 15 halálos baleset történt csak, s azokban - brutálisan hangzik, de csupán - 16 személy hunyt el.
Az elmúlt hétvégék legfontosabb közúti baleseti adatai
HétvégeHalálos balesetek számaElhunyt személyek száma
2012. július 20-22.813
2012. július 27-29.78
2012. augusztus 3-5.1111
2012. augusztus 10-12.55
2012. augusztus 17-20.55

Noha a fokozott rendőri jelenlét egyértelműen hasznos volt a balesetek, illetve az elhunyt személyek számának csökkentésében, egyelőre nincs információnk arról, hogy mikor következik újabb közlekedésbiztonsági akcióprogram.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 18:31
    Permalink

    Idióta kábítás, több volt a halott e napokban mint az átlag!!!De valamivel meg kell magyarázni a pénzbehajtást mert üres a pártkassza amelyből aztán meregetnek a “tagok” bőven.Jövő évi költségvetésben már be is van tervezve 50 milliárd csak a közlekedési büntetésekből!!!!???
    Minden lehetőséget kitalálnak hogy harácsoljanak az autósoktól. Eszük ágába nincs és beszrarik a rendörök is hogy inkább a gyilkosokat akadályoznák meg vagy a tolval/rabló cigányokat fékeznék meg. Sajnos az utóbbiak szempontjából inkább százassával vonulnak ki hogy megfékezzék a biztonságot akaró embereket. Már korlátozzák mozgás szabadságunkat is országon belül mint tegnap Csókakő-nél. Sőt a magyaroknak már sem közmunkát sem a birságok ledolgozását nem engedélyezik míg a lusta cigányt mire ráveszik hogy fél napot támotja a lapátot jó pénzeket fizetnek nekik!!!

  • 2017.10.30. at 18:31
    Permalink

    Idestova negyven éve autózom és még most is rosszul tűröm ,hogy az űzött VAD szerepét osztották rám a közutakon. A rendőrség mentalitása nem sokat változott az elmúlt húsz évben sem,bár ezt akarják velünk minden áron elhitetni.Még a szabályosan közlekedőt sem nyugtatja meg a rendőri jelenlét hanem stresszeli,mert attól tart ha megállítják vajon mibe köthetnek majd bele. Nem hinném,hogy csak én éreznék így az útjainkon. És természetesen a rendőr nem feltétlenül a notórius
    szabálytalankodókat füleli le, hanem fűnyíró elv szerűen azt is aki lehet,hogy tíz év alatt még csak valahol véletlenül rosszul parkolt.Aki rendszeresen közlekedik azt napi szinten három négyszer meglehetne kisebb nagyobb szabály szegésekért büntetni.- Szóval -nem a közlekedők biztonsága
    a fő cél/bár ez nagyon jól hangzik/hanem a mindenáron való komoly bírságolásból való bevétel.

  • 2017.10.30. at 18:31
    Permalink

    T. Cikkíró!
    Nem tetszett a cikk! Első sorban azért, mert rendőrségi közlekedésbiztonsági “paneleket” használt az írás alapjául. Másod sorban azért sem, mert semmiféle kritikát nem fogalmazott meg az alkalmazott rendőrségi “baleset megelőzési” módszerekkel kapcsolatosan. Különösen bántónak hatott az a megfogalmazás, hogy ” a rendőrség elégedetten nyugtázta” kevesebben haltak meg, mint korábban. Ez igazi empátiára utaló megfogalmazás! Harmadsorban a megadott statisztikai adatokat tendenciózusan – a fokozott ellenőrzés bizonygatására – használták és ennek voltára a cikkíró nem hívta fel a figyelmet. Kérném szíves közreműködését, hogy információt kaphassunk, hogy melyik 10 traffipax helyszín volt a legeredményesebb a bírságok kiszabásában a darabszámot és az összeget tekintve külön-külön! Megtudható-e: melyik rendőri szerv foglalkozik ezeknek az adatoknak az elemzésével, egyben tájékoztatást kérve az eddig végzett munkájuk tapasztalatairól! Figyelmét megköszönve, eredményes munkát kívánva üdvözlöm! Velekey-Modroczky Péter

  • 2017.10.30. at 18:31
    Permalink

    Jaj hagyjuk már a paraszt vakitást mindenki tudja hogy ki van adva mennyi pénz kell behajtaniuk.Orbáncnak és Pintérnek kell a zseb pénz a nyaralás után

  • 2017.10.30. at 18:31
    Permalink

    Hölgyeim, Uraim egy kis matek!!
    385 autós ittas vezető X100000Ft =38 500 000Ft
    365 kerékpáros ittas vezetőx 30000Ft=10 950 000Ft
    981 biztonsági öv x10000Ft= 9 810 000Ft
    882 megállás, parkolás x10000Ft 8 820 000Ft
    26 282 Gyorshajtás min!!! x30000Ft= 788 460 000Ft
    Ez a végösszeg szerényen számolva is!!! 856 540 000Ft, de ez az ért mondjuk, hogy 1 milliárd bevétel. Gratulálok! Az igaz hogy kevesebb lett a baleset, de ez a bevétel is magáért beszél!!
    Szerintem abban megegyezhetünk, hogy a számok is LEGALÁBB annyira fontosak, mint az emberélet.

  • 2017.10.30. at 18:31
    Permalink

    Én szerintem nem baj, ha nincs kitáblázva, az úgy eléggé Mátyás király ajándéka lenne, legalábbis nekik … 🙂
    DE akkor mérjenek tisztességes helyen, iskolánál vagy baleseti gócpontoknál, ne elbújva és indokolatlanul kinthagyott táblánál és még sorolhatnám …

  • 2017.10.30. at 18:31
    Permalink

    Nem az ellen van kifogásom,hogy mérnek, hanem a módszer felháborító!!
    Tőlünk nyugatabbra figyelmeztető tábla jelzi, hogy te birka ne siess mert ezen a szakaszon mérnek. Ezzel már biztonságosabban is közlekednek. Na persze nálunk inkább szó szerint vadásznak az autósokra, eldugják a posta feliratú ládába a gépet, mert mégis csak PÉNZ kell, bevétel kell!!

  • 2017.10.30. at 18:31
    Permalink

    ördög: egyetértek a hozzászólásoddal! Annyiban javítanálak ki,hogy nem megismétlik, hanem abba sem hagyják. Folytatják tovább, ráadásul mocskosul gusztustalan módon. Persze a gyorshajtás a sláger,mert mindenki tudja,hogy abban van az igazi lóvé!! Mezei huszadrendű utcában útépítés után kint felejtett 20-as táblánál 40km/h -val készült fénykép 30eft-ot ért. Szerencsére nem velem történt, de kérdezem hol itt az igazság????????
    Egyszerűbb lenne Útadónak hívni, vagy füstadónak, és aki arra jár nem is kap fényképet, hanem csak egy 30ezres csekket…

  • 2017.10.30. at 18:31
    Permalink

    A Rendőrség elégedetten nyugtázza, hogy a fokozott jelenlét időszakában a 834 ittas vezetés,981 biztonsági öv használat nélküli vezetés,882 megállás és várakozás tilalma,26.282 gyorshajtás eredményes volt hisz szolidan “csak” a 30.000 Ft bírsággal számolva esetenként,így is 869.370.000 Ft bevétellel gazdagított valakiket…tehát hamarosan megismétlik!

Vélemény, hozzászólás?