Érkezik az első konnektoros hibrid Lexus

Frissen levédetett nevek tanúskodnak a gyártó terveiről: a Lexus RX kínálata új hibridekkel bővül

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A most is népszerű RX 450h után érkezhet az 500h, valamint az első plug-in hibrid, az RX 450h+. Teljesítményadatokat már sejtünk, csak a bemutató dátumát nem.

Amilyen sok tapasztalattal rendelkezik a Lexus és a Toyota a hibrid rendszerek terén, olyan furcsának tűnhet, hogy a többi gyártóhoz képest teljesen elektromos, vagy akár konnektoros hibrid kivitelekkel viszonylag későn léptek piacra. Ettől függetlenül persze öntöltős hibridjeik alaposan kiforrták magukat a piac egyik legjobb meghajtásává, és különben is, ami késik, nem múlik, hiszen a Lexus is bemutatta nemrég első villanymodelljét, az UX 300e-t. Ezután erősítenének most a plug-in hibridek között, a második tanksapkát elsőként a felső-középkategóriás RX kaphatja meg.
Hirdetés
Legalábbis erre enged utalni az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalánál (EUIPO) bejegyeztetett név, az RX 450h+. Valószínűleg ez ugyanazt a hajtásláncot alkalmazza majd, mint az egyébként szintén hamarosan bemutatásra kerülő NX 450h+ (egyelőre kérdéses, melyik érkezik előbb): egy 2,5 literes, sornégyes benzinmotort egészít ki egy akkumulátor és egy villanymotor, éppenséggel ugyanez szolgál a Toyota RAV4 Plug-in Hybridben is. Utóbbiban 306 lóerő a rendszerteljesítmény, de Lexusról lévén szó, ennél nagyobb erőre számíthatunk az RX-ben, már csak azért is, mert az öntöltős RX 450h is 313 lóerős - pletykák szerint a 350 lóerő is elképzelhető. Akármekkora is lesz az erőforrások teljesítménye, a modell nevét már tudhatjuk, a + jelzés hozzáadása az eddig is ismert névhez egy könnyen értelmezhető megjelölés, ilyen téren legalább nem lesz bonyolult megkülönböztetni a hagyományos és a konnektoros modelleket. Állítólag érkezik egy újabb öntöltő hibrid is, szintén az RX kínálatába, mégpedig az RX 500h. Az LS 500h-ból már ismerős hajtáslánc jól jönne a SUV-nak, hiszen ebben egy V6-os benzinmotor dolgozik, ami a kicsinek nem nevezhető karosszériát (körülbelül a BMW X3 és X5 közötti méretosztályban játszik az RX) minden bizonnyal kifinomultabban mozgatja majd. Ha már nagyobb a szám a 450h+-énál, akkor nagyobb teljesítmény is illene hozzá, és valóban, az LS-ben is 363 lóerőt ad le ez a hibrid erőforrás. Olyan szempontból viszont mégiscsak kissé bonyolulttá teszi a Lexus az elnevezéseket, hogy mind a 450h-ban, mind az 500h-ban hathengeres motor dolgozik, míg a 450h+ kapja a négyhengerest - de legalább a teljesítményszintek egyértelműek lesznek. A kérdés már csak az, mikor várható az új meghajtások megjelenése. Az RX jelenlegi generációja 2015 óta van piacon, modellfrissítést tavaly kapott, így nagyjából 2022-ben lenne esedékes a generációváltás. Hogy még ez előtt bevezeti-e a Lexus az új meghajtásokat, vagy csak a következő RX-ben debütálnak, egyelőre nem tudjuk, bár esélyes, hogy az utóbbi valósul meg, hiszen nagyobb akkumulátorok beépítéséhez érdemes már eleve erre alkalmasnak tervezett padlólemezt használni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.10.25. at 09:51
    Permalink

    Végül is, jobb későn mint soha…
    Hagyni kellene már azt az “öntöltős” baromságot.
    Azt a hülyeséget próbája sugallni, mintha azok többek lennének, pedig kevesebbek, több szempontból is.
    A PHEV-ek is töltik magukat, csak azokat még lehet konnektorról is tölteni, meg villanyautóként is használni.
    A nem tölthető sokkal precízebb jellemzése a régi hibrideknek, persze azt nehezebb marketingelni.

    • 2020.10.25. at 15:08
      Permalink

      Amikor az agyonsztárolt európai márkáid sorra jelentik be, hogy a fuel cell fejlesztését jegelik vagy feladják, akkor hol vagy? Olyankor miért nem fröcsögsz, hogy “fejleszteni kéne!”? Ja, mert európaiak, akikkel “kötelességünk” lelki közösséget vállalni, igaz? Az ember esze megáll tőled, te ufó…

      • 2020.10.25. at 22:07
        Permalink

        Látom hogy ahelyett hogy próbálnád értelmezni amit írok, próbálsz valami teljesen mással terelni. Ráadásul megint olyan dolgot próbálsz a számba adni amit nem mondtam, csak gondolom megint nem voltál képes mondatokat értelmezni.

Vélemény, hozzászólás?