Érkezik az új Mitsubishi ASX, rengeteg infót tudtunk meg róla!

Az új ASX teljes motorválasztékáról lehullott a lepel, mutatjuk a lehetőségeket!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még szeptemberig várni kell, hogy teljes valójában megcsodálhassunk a Mitsubishi ASX következő generációját, ám a motorválaszték már nem titok többé. Kiderült, hányféle különböző hagyományos, öntöltő és konnektoros hajtással lesz elérhető az újdonság.

Alig tudunk még bármit is az új, 2023-tól elérhető Mitsubishi ASX-ről, ám a motorkínálata már most, jóval a szeptember 22-re időzített bemutató előtt napvilágot látott. Az új ASX ötféle benzines és hibrid hajtáslánccal támad az európai piacokon, ezeket teljesítmény terén a vásárlók különböző igényeihez igazították, károsanyag-kibocsátás terén pedig a szigorodó európai normákhoz. Szerencsére akadt már a Nissannal és Renault-val közös szövetségben ezekre a célokra alkalmas motor bőven, így nem lesz teljesen idegen a látvány a CMF-B platformon is osztozó újdonság orrában.
Hirdetés
A belépő szintet az 1,0 literes, 90 lóerős csúcsteljesítményű, háromhengeres, turbós benzinmotor jelenti, amelyet kizárólag hatfokozatú kézi sebességváltóval rendelhetnek majd a vásárlók. Ha kell a nagyobb teljesítmény, vagy a negyedik hengerrel járó hangélmény, úgy az 1,3 literes, szintén turbós erőforrás jöhet majd szóba 140 lóerővel. Ehhez felárért a hatfokozatú manuális helyett hétfokozatú duplakuplungos váltó is kérhető, úgy 160 lóerős a csúcsteljesítménye. A Mitsubishi európai palettáján először kap helyet öntöltő hibrid hajtás, az új generációs ASX akár 1,6 literes, turbó nélküli benzinmotorral és két villanymotorral szerelve is elérhető lesz, így az 1,3 kWh kapacitású akkumulátor mellé az automataváltó is jár. A kínálat csúcsán ugyanezt a hajtást egy 10,5 kWh kapacitású akkupakkal, 160 lóerős, konnektoros hibridként is kérhetik majd a vásárlók, ekkor 160 lóerős teljesítményre és legalább 50 kilométeres WLTP szerinti tisztán elektromos hatótávra számíthatunk. Az ASX új generációját 2022 szeptemberében mutatja be a Mitsubishi, az újdonság forgalmazása pedig 2023 tavaszán kezdődik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?