Erős és takarékos. Renault Fluence 1.6 dCi teszt

Renault Fluence 1.6 dCi teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Renault-nál úgy döntöttek, hogy az olcsó szedánnak beállított Fluence is kapja csak meg az 1.6-os dízelmotort. Ami viszi is, mint farkas a juhot.


Tavaly augusztusban is 1.6-os motorral próbáltuk a modellt, de akkor az „csak” normál benzines volt, ennek a mélykék Fluence-nak a szériában LED-menetfényes orrában meg 1.6 dCi dízel dolgozik 130 lóerővel és 320 Nm-es nyomatékkal. Ettől aztán megy is, mint a veszedelem, ha épp mehetnékje van a sofőrnek, na de hogy fogyaszt és mekkora a felára? Válaszok nem meglepő mód a folytatásban.

Sötét limuzin világos belsővel, gazdagon extrázva (a LED-es nappali menetfény Dynamique felszereltségi szinttől széria, s az 1.6 dCi csak Dynamique felszereltségi szinttől fölfelé kapható). Sokak vágya ez. És a Renault Fluence végül is ilyen. Formájáról, a facelift újdonságairól ebben a tesztben már mindent megírtunk, most főképp a „nagy” motorra koncentráltunk. Ez az 1.6 dCi még a Mégane-családban és a Scénicben szolgál (próbáltuk is már a terepes XMOD változatban és a hétüléses Grandban is) , hamarosan dupla turbós változata is jön, és hát a jó öreg 1.5 dCi-hez képest hengerenként 4, összesen 16 szelepes, kulturáltabb járású, csendesebb, s nem utolsósorban jóval fickósabb.

A 4000-es fordulaton 130 lóerő és az 1750-től 2750-ig 320 Nm elég sok. Sok papíron, sok a gyakorlatban is. Lássuk először a száraz számadatokat a Fluence-flotta fényében.
Hirdetés


A Fluence-paletta műszaki alapadatai
1.6 110 1.5 dCi 95 1.5 dCi 110 1.5 dCi 110 EDC 1.6 dCi
Motor benzin dízel dízel dízel dízel
Hengerűrtartalom [cm3] 1598 1461 1461 1461 1598
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/8 4/8 4/8 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/6 kézi/6 automata/6 kézi/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 110 (6000) 95 (4000) 110 (4000) 110 (4000) 130 (4000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 151 (4250) 200 (1750) 240 (1750) 240 (1750) 320 (1750)
Gyorsulás 0-100 km/h 11,5 11,8 11,0 11,9 9,8
Végsebesség [km/h] 185 185 185 185 200
Fogyasztás − vegyes [l/100 km] 6,8 4,6 4,6 4,4 4,6
CO2-kibocsátás [g/km] 155 120 120 114 119

Mit látunk? Hogy az 1.6 dCi ugyanannyi kis gázolajjal elvegetál, mint a másfeles, miközben gyorsulása és végsebessége sokkal jobb. Utóbbi is szempont lehet, na nem itthon, hanem például Németországban azoknak a pó'gároknak, akik még élnek. Mármint a korlátozásmentes pályázással, de új autót azért nem a felső, hanem a középső vagy az alsó polcról választva. (Németországban egyébként nincs forgalomban a Fluence. Franciaországban sincs. Se Ausztriában, Olaszországban vagy a briteknél. Spanyolországban, Portugáliában igen, például, de alapvetően a Kelet autója, nem a Nyugaté.)

És még azt is láthatjuk, hogy az 1.6 dCi városon kívül az igazán alacsony étvágyú, városban bezzeg viszonylag torkos. Mert nincs hozzá stop-start rendszer. Jó-jó, de mennyit fogyaszt valójában? Tesztátlagunk 5,6 l/100 km lett fele Budapesttel éjjel és nappal, fele országúttal/autópályával. Városban a tapasztaltak alapján 6,5 litert kér, 90 körül andalogva 3-4, sztrádán 5,6-6 litert változtat mozgási energiává káros és ártalmatlan melléktermékek társaságában. A 130-at hatodikban 2400-as fordulaton futja.

Hangja kellemesebb, nem fulladékony, a pörgetést viszont nem szereti. De nem is igényli, lent óriásit lendít az 1,4 tonnán, érzésre 160-180-ig zokszó nélkül gyorsíthat (nem volt hol meggyőződni róla). Más kérdés , hogy az 1.5 dCi legtöbb verziója is kellően izmos (igen, a Fluence-hoz nem is kínált 75 lovast leszámítva), s a felára is elbizonytalaníthatja a vevőjelölteket. Ami 350 ezer forint azonos felszereltségnél a 110 lóerős 1.5-öshöz viszonyítva, s még borsosabb 1,15 millió forint az 1.6-os benzinessel összevetésben. Maradjunk annyiban, hogy aki sokat, de valóban sokat autózik, annak - élményben - megtérülhet a befektetés.

Amúgy a váltó fokozatkiosztása rendben van, a kar ellenben hosszú utakon jár, nem nagy élmény kapcsolgatni vele. A Mégane-é jobb. A Clióé is. Az összes többi Renault-é az. Az egyszerű, elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futómű lágyra hangolt, billeg is, dől az autó szépen. De ki nem vasalja az úthibákat, ez nem az a kategória. Cserébe a fekvőrendőrökön egész kellemesen visz át. Hanem a kormány, na, az a legfeketébb pontos. Gumis, nagyon nem közvetlen, nagyon nem informatív. Tempóval kicsit javul a helyzet, de a városi mindennapokban tekerve, fejve, forgatva, plusz szembesülve azzal, hogy középre sem talál vissza, ki-kicsúszott néhány olyan szó a számon, amit azóta is szégyellek. Az összes többi Renault-é jobb.

Mentségére a Fluence sosem akart driver’s car lenni. Jó nagy, tágas, átlagosan komfortos, csomagtere is öblös. Alapból (pótkerék nélkül) 530 literes, külön ülőlap és –támlahajtással bővíthető, de a nyílás szűk, a zsanérok harapnak, s a fedél igen vékonyka kis lemezből préselt, kongva csukódós.

Felszereltség? Korábban csak a DRL-ről esett szó – szériában 4 légzsákos, fedélzeti számítógépes, elektromos és fűthető tükrös, klímás, elöl villanyablakos, telefonkihangosítós, USB-s, CD-s hifis a Fluence. Tesztautónk Privilége csúcsfelszerelt volt 16 colos alufelnivel, részint bőr (hatású) kárpittal, bőrözött kormánnyal és váltógombbal, menetstabilizálóval, függönylufikkal, elöl ülésfűtéssel, tempomattal, kulcs nélküli nyitással, behajtható külső, elektrokróm belső tükörrel, kétzónás digitklímával, fény- és esőszenzorral, tolatóradarral, napfényrolókkal, R-Link navigációval, stb. Valóban gazdagon.

A középkonzol tetején trónoló kijelző képe ugyanakkor ma már picit divatjamúlt méretű és felbontású, a menü kezelése a klíma alól nem a legegyszerűbb, a tolatóradar meg kell is, mert se nem látni, se nem érezni a kocsi végét. Kritikáért kiált még az első könyöklő, mivel túl alacsonyan van, s nem állítható a magassága, és az is, hogy nincs komfortindex. A mérleg másik serpenyőjében gusztusos kialakítás, egész minőséginek tetsző anyagok, hátsó légbefúvó és 12 V-os csatlakozó, jól olvasható, félig digitális műszerfal, elöl-hátul le-fel automata elektromos ablak teszi vonzóbbá a Fluence-t.

Ami végül az árával, az ár/értékével nyerheti el a kompakt szedánra vágyók kegyeit. Nem, az 1.6 dCi akciósan is minimum 5,14 milliós ára nem szerény, de az 1.6-os benzines 3,5 millió alatt klassz ajánlat azoknak, akik a vezetési élményt nem keresik egy autóban. A belépő dízeles ár 4,09 millió forint, ezért a pénzért 95 lovas 1.5 dCi jár. A lenti táblázatban még azt látni, milyen a gazdagon felszerelt Fluence ára a kevésbé felszerelt konkurenciához képest. Amennyire lehet, hasonló motorizáltsággal, de azért nagy a szórás... A másik két francia olcsó szedán, a Citroën C-Elysée/Peugeot 301 duó kisebb, ők azért nincsenek feltüntetve. Ám ha valakinek nem kell nagyobb náluk, akkor ők a Fluence valódi ellenfelei. Ha nem is az 1.6 dCi motoros Fluence-é.

A Renault Fluence 1.6 dCi és néhány konkurens listaára (Ft)

Chevrolet Cruze 2.0 D (163 LE) 5 386 000
Ford Focus 1.6 TDCI (115 LE) 5 730 000
Mazda3 2.0 CD150 (150 LE) 6 199 900
Mitsubishi Lancer 1.8 DI-D (116 LE) 5 590 000
Opel Astra 1.6 CDTI (135 LE) 5 980 000
Renault Fluence 1.6 dCi (130 LE) 5 140 000
Skoda Octavia 1.6 CR TDI (105 LE) 5 431 140
Toyota Corolla 1.4 D-4D (90 LE) 5 405 000
Volkswagen Jetta 1.6 CR TDI (105 LE) 5 923 190

Értékelés
Pozitív
Tágas, gazdagon felszerelt, egész jó árú, a motor erős és takarékos
Negatív
Ügyetlen futómű és kormány, közepes váltó
Árak
Tesztmodell alapára
5 140 000 Ft (2014.03.17.)
Tesztautó ára
5 636 000 Ft (2014.03.17.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
96 kW (131 LE) 4000 1/min-nél
Nyomaték:
320 Nm 1750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,8 s
Végsebesség:
200 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4618 mm
Szélesség:
1809 mm
Magasság:
1479 mm
Saját tömeg:
1424 kg
Össztömeg:
1850 kg
Tengelytáv:
2702 mm
Karosszéria-kivitel:
limuzin
Csomagtér:
530 l
Belső szélesség elöl:
1480 mm
Belső szélesség hátul:
1470 mm
Belmagasság elöl:
900-980 mm
Belmagasság hátul:
930 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
200 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1400 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1150 mm
Csomagtér magassága:
530 mm
Csomagtér hossza:
1020 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1650 mm
Raktérnyílás szélessége:
1030 mm
Raktérnyílás magassága:
440 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
Euro 5
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális - 6 fokozatú
Nyomaték:
320 Nm 1750 1/min-nél
Teljesítmény:
96 kW (131 LE) 4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
200 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,8 s
CO2-kibocsátás:
119 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
5,6 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
62 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 11:41
    Permalink

    Te. Melyik Vw 1.6 dieselben van 10 éve 130 ló?
    Én nem ismerek egy ilyen motort sem.
    Ellenben a most 13 éves 2literes Mondeónk 143 lovas, 360nm nyomatékkal gyárilag. (overboosttal, gyárilag!)
    Szóval itt semmi különlegesség nincs vw fronton.
    Amire nagyon kiváncsi lennék ellenben, hogy legalább olyan mértékben fogja-e ez a motor is kokszolni az olajat, mint az 1,6hdi-tdci motorok.
    Mert vicces, hogy 3-5 évente új turbó kell emiatt…

  • 2017.10.29. at 11:41
    Permalink

    Nem szeretem a francia kocsikat de ez jó húzás volt hogy belerakták ezt motort bár inkább 1.9-2.0 kellett volna lehet jobb lett volna hosszútávon . Elég rendesen elvagytok dőlve ettől a 130LE-től meg 320NM-től a VW autókba ez a teljesítmény már kb 10-15 éve alap :)) Ha ez ennyire bejön üljetek be egy 2.0TDI-be ami megvan chippelve sőt egy gyári is elég 🙂

  • 2017.10.29. at 11:41
    Permalink

    Jó az 1.6 dCi, de én mentem egy 1.5 dCi 106 (?) lóerós verzióval, na az is úgy ment, hogy én szégyelltem magamat… 🙂 Ráadásul az új generációs befecskendezéssel az 1.5 dCi tényleg szemtelenül keveset eszik. Az AP-nál az 1.5 dCi Clio kombi minden idők legjobb fogyasztását produkálta tavaly télen, hidegben (3.86 L/100km), erre nemrég egy Megane kombi vette ét tőle a címet, kerek 3.8-as átlaggal. Pesten 4 körül tudták tartani a fogyit, ami azért elég meredek. Szóval nekem inkább az kéne, az 1.6 meg mehet a Scenic-be, etc. Viszont a 160 lovas verziót nagyon várom, az tényleg nagyot fog szólni, egy próbára mindenképpen elviszem… 🙂

  • 2017.10.29. at 11:41
    Permalink

    A Fluence egyik kivitele sem start-stoppos, amit látsz, az a kulcsnélküliség miatt a motorindító/leállító gomb. De ha már így mondod, igazán tehetnének bele.

  • 2017.10.29. at 11:41
    Permalink

    Pár dolog: nincs start-stop benne? De hiszen ott van a váltó fölött jobbra. 🙂
    Amúgy nem biztos, hogy nagy szükség van rá, pl. butapesten araszolgatva, én mindig kikapcsolom, mert kb. 5 métert megyek, és leáll-elindul. Idegesítő (sokszor)
    Azt sosem értettem, hogy mitől ilyen mocskos egy kvázi zsírúj (még ha teszt is) autó motortere? A Scenicemben alul van kartervédő lemez, a nyest, egér, patkány, macska (?) oda nehezen megy be. Ebből talán KISPÓROLTÁK? Ejnye.

Vélemény, hozzászólás?