Erős felhozatal – RS modellek a használtpiacon

Körkép: RS modellek használtan

Sportos modelleket keresve többféle csoportosítást is össze lehet állítani. Például dögösen kinéző, de nem különösebben erős autókat vagy épp erős, ám nem hivalkodó járgányokat. Most az RS logóval felvértezett példányok között nézünk szét.

Benzinvérű körökben varázslatos betűkombináció az RS felirat. Nincs minden gyártó palettáján ilyen jelölésű modell, ám amelyiken ott virít, biztosan egy élményautót jelöl. Ennek megfelelően az újkori áruk elég borsos – és akkor még finoman fogalmaztam. Na, de mi a helyzet a használtautó-piacon? Nézzünk körbe egy kicsit!
Hirdetés
Haladjunk ABC-sorrendben, ami azt jelenti, hogy az orrukon négy karikát viselő drágaságok a körkép első szereplői. Az Audi palettáján mindenféle méretben megtalálhatják az RS modelleket az érdeklődők. Ha valaki forró ferdehátúra vágyik, ugyanúgy érdemes körülnéznie a márkánál, mint annak, aki mondjuk sportos szabadidő-autóra vagy sportkombira feni a fogát. Persze vaskos pénztárcával érdemes készülni. A két legkisebb szóba jöhető típus az RS 3 és a TT RS. Motorjuk azonos, hiszen a gyönyörűen duruzsoló, öthengeres 2,5 literes, turbós benzinmotor dolgozik az orrukban 400 lóerővel. Ugyanakkor más-más vásárlóközönségnek szólnak. Az RS 3 klasszikus hot hatch, amely a ferdehátú változat mellett limuzinként is elérhető, bár az utóbbi jóval ritkább a használtpiacon. A TT ellenben egy kis kupé, amelynek nyitható tetős Roadster változata is létezik. Itt szintén az utóbbi a ritkább jelenség. A Használtautó.hu[/url] felületén a legfiatalabb RS 3 egy 2011-es évjáratú példány, közel 150 ezer kilométeres futásteljesítménnyel, ám ennek ára még épphogy befért 10 millió forint alá. Rajta kívül csak 2-3 éves modelleket kínálnak, bőven tízmillió forint felett. Azonban a TT RS esetében nem a legöregebb a legolcsóbb, 8 millió forint alatt viszont nem kínálnak egyet se, ahogy Roadsterből sincs jelenleg eladó példány. Szintet lépve az RS 4 következik, amelynél az RS 3-hoz hasonló árakkal is találkozhatunk, igaz egyben idősebb autókkal is. A legkedvezőbb ajánlat jelenleg 6,5 millió forint, amit egy közel 200 ezer kilométert futott példányért kérnek. Viszont az RS 4-ben már a (pozitív értelemben) hátborzongató V8-as, 4,2 literes TFSI motor dolgozik 450 lóerővel, ami az élményfaktorban is szintlépést jelent az öthengereshez képest. A legkedvezőbb árú RS 5 modellek is ugyanezzel a V8-as motorral csalnak mosolyt a tulaj arcára, igaz még drágábban. Esetükben 7,5 millió forintról indulnak a lehetőségek, amelyért 2010-es évjáratú, 200 ezer km feletti futásteljesítményű autó kapható. Ha még feljebb lépkedünk, akkor az RS 6 következik, amelyben már V10-es hajtáslánc tombol 580 lóerővel. 6,9 millió forintért már le lehet csapni sokat futott 2009-es évjáratúra, sőt akár keveset futott 2004-esre is. Az RS 7-ből viszont nem kínálnak 2013-asnál öregebbet, ami az árakon is jól érzékelhető, mert a belépő szint 15,9 millió forint a V8-as, négyliteres, 560 lóerővel megáldott, „kupétetős limuzinhoz”. Végül ott van még az RS Q3 a maga öthengeres, 340 lóerős motorjával, ám egyelőre csak kettő példány eladó. Az öregebbik 2016-os, hatvanezer kilométerrel 12,7 millió forintért, míg a fiatalabb 2017-es 27 ezer kilométerrel, 18 millió forintért. A Fordnál még az Audinál is régebbre nyúlik az RS betűkombináció használata, ami náluk a Rally Sport rövidítést takarja és valóban szoros rokonságban álltak ezek a modellek a Rally Világbajnokság gépeivel. A történelem folyamán feltűnt már a Sierra és az Escort típusokon, illetve az RS200 versenyautón, de most inkább a könnyebben elérhető Focus modelleket nézzük meg. Köztük is csak a második generációs példányok között érdemes keresgélni, mert a többiből most épp nincs hirdetés a Használtautó.hu-n. A II. generációból pedig egy 2006-os példány a legkedvezőbb árfekvésű 4,5 millió forintért, 70 ezer kilométerrel, míg a fiatalabbak már 8 millió forint környékén mozognak. Szintén kivívták már a tiszteletet a Renault RS, avagy R.S. modelljei. A Clióból például zseniális versenyautók is épültek, de mellette a Twingóból is létezik RS változat, ám valószínűleg a Mégane-t sem kell hosszan bemutatni. A Clio esetében először a második generációban jelent meg a Renault Sport változat. Kijelenthető, hogy ez az egyik legkedvezőbb áron kínált RS modell, hiszen már 2,1 millió forintért kínálnak egy 2006-os (III. gen.) példányt 160 000 kilométeres futásteljesítménnyel, kétliteres, kétszáz lóerős szívó benzinmotorral. A Mégane palettáján szintén a második generáció idején jelent meg először a Renault Sport modell. Ebben kétliteres, turbós benzinmotor termelte a lóerőket. És ez maradt is a koncepció része egészen máig, igaz az erő egyre csak növekedett. A használtpiacon a harmadik generációs Mégane-ból készült változatokra lehet rábukkanni, legkevesebb 4 millió forintért. Ennyiért 250 lóerő és kicsivel több mint 100 ezer kilométeres futásteljesítmény jár. A kis Twingónak szintén a második generációjából készült RS változat, ami igazi kis méregzsák, pedig csak 1,6 literes motort kapott 133 lóerővel. Nincs belőle sok a használtak között, viszont alálicitál a Cliónak, és már 1,65 millió forinttól vihető sok kilométerrel vagy 1,75 millióért kevés kilométerrel. A Skoda következik a sorban a vRS modellekkel, amelyek nevében a V-betű a Victory, tehát a győzelem jelentést hordozza. A cseheknél a Fabia és az Octavia kapott ilyen sportos modelleket, ráadásul náluk dízelmotorral is kínálták. Érdekes módon a Fabia első generációjának RS változatát kizárólag dízelmotorral forgalmazták. Az 1.9 PD TDI 130 lóerőt mozgósít a Fabia RS-ben, amelyből most a legolcsóbbat 900 ezer forintért kínálják 168 ezer kilométerrel. A második generációból viszont csak benzinest gyártottak az 1.4 TSI motorral, 180 lóerővel, kombi kivitelben is. Legolcsóbban 2,2 millió forintért kínálnak ilyen járgányt, de már 200 ezer km futásteljesítmény felett. Az Octavia már az első generációjától elérhető RS-ként. Kezdetben 1,8 literes, 180 lóerős benzinmotorral vértezték fel, amely napjainkra már kétliteresre nőtt és 245 lovacskára módosult az ereje. Használható, bár a rengeteget futott példányokat már 500 ezer forintért is lehet találni (hiszen a rendőrségnél is szolgáltak ilyenek), de aki frissebb, második generációs modellben gondolkodik, legalább 1,3 millió forintot tegyen félre. Végül következzen egy modell, ami felett majdnem elsiklottam. Ugyanis a legismertebb RS modelleken kívül a Nissan Juke-ból is készült egy Nismo RS változat. A kis öszvér „brutálsportosra dizájnolt” változat 1,6 literes, turbóbenzin motorral és 218 lóerővel kecsegtet. Két példányt kínálnak eladásra kevés kilométerrel 4,9 millió forintért. Ennyiért a több mint 200 tagú méneshez kicsivel több mint 100 ezer kilométeres futásteljesítmény jár. Természetesen a Porsche 911 RS-ről sem feledkeztem meg, de az már egy teljesen más liga.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?