ERőSáram – Audi RS e-tron GT

Lehet-e villanyhajtással igazi sportautót csinálni?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ez az Audi válasza a Porsche Taycanra. Vagyis valójában ezt hozta ki azonos platformon a négykarikás márka.

Kicsit konzervatívabb formavilágú, mint a padlólemez-társ Porsche Taycan
Igazi előre menekülés az Audi villany szuperautója, amit ugye sportautónak kéne neveznem, de nem teszem, hiszen a nevében is benne foglaltatik, hogy túragép (GT). Formája és ereje alapján természetesen megérdemli a sportautó nevet is. Gyökerei alapján szintén, hiszen a Porsche Taycánnal osztozik a padlólemezen. Tehát az alapoktól villanyhajtású gépezetnek született, igazából egy technikai csoda úgy, ahogy van, ám egy alapból 2,3 tonnás szerkezetet egyszerűen nincs szívem sportautónak nevezni. Akkor sem, ha brutálisan erős. Mindjárt mondom mennyire.
Hirdetés
Vérbeli Gran Turismo
Előtte azonban nézzük kicsit a formát, ami főleg oldalról árulkodik a Porsche rokonságról. A sziluett ugyanaz, viszont elöl és hátul sikerült teljesen egyedivé tenni az e-tron GT-t. Az már egyéni ízlés dolga, hogy kinek melyik formaterv tetszik jobban, de egy biztos. Az Audi szerintem sokkal autó formájúbb. A Taycan képviseli a futurisztikusabb vonalat, az Audi pedig az emészthetőbbet. Hagyományos hűtőrácsot idéző frontjával és erre tökéletesen rímelő hátsóval, ahol szintén végigfut keresztben egy fénycsík, de a négykarikás modellen szerintem sokkal nagyobb az összhang a hátsó, illetve az első fényszórók kialakítása között. Persze mindezt, amit most leírtam megspórolhattam volna, ha azt mondom, egyszerűen gyönyörű az e-tron GT. Olyan forma, amit gyerekként valószínűleg kitettem volna a falamra poszteren. Ám ez nem egy mezei e-tron GT, hanem egy RS, ennek megfelelően feketék az emblémái, a feliratai, valamint az orrán a hűtőmaszkot imitáló betét. Apróságnak tűnhet, de megvadítja az egészet.
Közel öt méter hosszú, két méter széles, de csak 1,4 méter magas
Habár alacsony az autó, ellenben hosszú és széles, tehát nagyon kényelmes utastér vár, ami egy vérbeli GT-ben elvárható, hiszen „túrázó”, tehát utazásra termett. Érződik is a formákon, az anyaghasználaton, hogy ne megy nyers sportautó megalkotása volt a cél. Ez lényegében egy luxuslimuzin, sportos hangulatban tálalva. Finom anyagok, tökéletes megmunkálás és illesztések. Kicsit talán komor a hangulat a sok fekete és szürke felülettől, ám ebben a kategóriában ez már részletesen személyre szabható, de azért egy RS-be mindenképp illenek a szénszálas betétek, az Alcantara, a kagylósított ülések… viszont a zongoralakk már kérdéses, ám a tesztautóban volt dögivel. Egyébként, aki ült már az újabb Audikban, itt is egyből boldogulni fog. Az infotainment kezelése egyszerű, a klíma külön gombos konzolt kapott hála égnek. Az alul lapított kormánykerék is ismerős lehet, itt mindig ki kell hangsúlyoznom, hogy az egyik legjobb fogású termék az autóiparban, de amúgy is, nehéz lenne bárhol belekötni. Ebben az árkategóriában csúnya is lenne, ha nem a tökéleteségre törekednek. Talán csak a hátsó fejtér az, ami kompromisszumos, de azért átlagos termetig senki nem fog panaszkodni itt sem.
Sok a sötét felület a műszerfalon, de igyekeztek a lehető legminőségibb anyagot összeválogatni
Nem csak dísznek vannak a sportülések, hiszen óriási oldalgyorsulás hat az autóban tempós kanyarodásnál
Térjünk át a motorra, vagyis a villanymotorokra, ugyanis jutott egy az első tengelyhez és egy hátsóhoz, így természetesen az összkerékhajtás is adott. Jól is jön, hogy az összesen 646 lovacskányi erő átjusson a talajra. Arról nem is beszélve, hogy 830 Nm a nyomaték, amivel egy házat is elvontathatnánk. Lenyűgöző adatok, amik persze tényleg lenyűgöző menetteljesítményeket jelentenek. Például 3,3 másodperces 100-as gyorsulást, ami észvesztő, fejletépő, ám megunható. Egy sportautónak ennél többet kell. Az e-tron GT tudja ezt a bizonyos pluszt, mert fantasztikus futóművet faragtak alá.

Élvezetes kanyarogni vele a hegyi szerpentineken, gyönyörűen tapad a választott ívre. Olykor hátul kap több nyomatékot szóval még egy kis fartáncoltatás is belefér.

Ráadásul kétfokozatú sebességváltója is van, ami, ha csak kicsit is, de közelebb hozza egy „letűnt kor emlékét”, amikor még egy benzinmotoros RS volt a menő. Ám minden elképesztősége ellenére ott van az a 2,3 tonna. Márpedig ebben az univerzumban még mindig a tömeg az ellensége egy igazi sportautónak, és ezt érezni az e-tronon is. Nagyszerű a kanyargás vele, tényleg mindent megtettek a mérnökök, hogy elrejtsék ezt az irdatlan tömeget, de a fizika törvényei szigorú uralkodók. Végig ott lappang az érzés, hogy nem tudni mi történik, ha hibázik egyet a sofőr. Egy könnyű sportautónál érzed, a határait, tudod, hogy a megfelelő reakciókkal képes leszel elkerülni mondjuk egy árokba borulást. De, amikor 2,3 tonnával „sportolnál” nem érzed ezt. Ha hibázol, akkor a Toldi által elhajított malomkőnek érzed magad, ami ki tudja hol áll meg, kit hogyan talál meg. Ez a bizonytalanság érzet pedig megöli a valódi sportautós hangulatot.
Az RS változat a fekete emblémáról ismerhető fel
Ennek ellenére véletlenül se temesd a villany-túrakocsit. Ugyanis sportos utazóautónak kiváló az e-tron GT. Közel 100 kilowattórás akkupakkjával könnyedén teljesíti a 400 kilométer feletti hatótávot, amivel itthon már bátran el lehet indulni bejárni az országot. Egy kellemeset autózni, kirándulni, miközben nem baj ha meg kell állni 20 percre villámtölteni 80 százalékra. Szóval az Audi e-tron GT ügyesen ülteti át a vezetés örömét a villanykorszakba. Ám ez egyelőre kevesek kiváltága, hiszen egy e-tron GT 42 millió forintról indul, ha pedig a vadabb, feszesebb, RS változatra fáj valakinek a foga, akkor minimum 58,7 millió forintot kell előrántania a pénztárcájából.
Irtózatosan peresek a 21 colos felnikre szerelt abroncsok
Műszaki adatok
Méretek
Hosszúság:
4989 mm
Szélesség:
1964 mm
Magasság:
1414 mm
Saját tömeg:
2347 kg
Össztömeg:
2860 kg
Tengelytáv:
2900 mm
Motor és váltó
Motor:
Elektromos
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.02.03. at 16:19
    Permalink

    Nem erőltették meg magukat a színvilág összeállításánál. Legyen szürke, mert amellett nem olyan feltűnő az olcsó zongoralakk fekete műanyag. Mondjuk egy A8-as méretében és 4 ajtóval nekem ez nem áll meg igazi 2+2 GT-ként, mondhat rá akármit az Audi. Értem én, hogy Tesla Model S konkurenst akartak gyártani, de hát az sem GT.

Vélemény, hozzászólás?