Erősebb a ZR1, mint a versenygépek, amiknek a tempót diktálja

Ismét egy Corvette lesz az Indy 500 biztonsági autója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Biztonsági, illetve felvezető autóként körözhet az Indy-versenyautók előtt a Corvette ZR1.


Az elmúlt években már megszokottá válhatott, hogy a világ egyik legnagyobb versenyén, az Indy 500-on a Chevy Corvette különböző modelljei vezetik fel a mezőnyt a rajtnál, illetve a teljes körös sárgák alatt. Idén sem lesz ez másként. Hivatalosan is megmutatták az idei biztonsági autót, ahogy az USA-ban hívják: pace car és nem safety car, mint Európában. Az elnevezések közötti különbséget a múltban kell keresni. A biztonsági autók őse az első Indy 500-on debütált. A nevezők nagy száma miatt a verseny rendezői aggódtak, hogy káoszba fulladhat a rajt, ezért egy autót beállítottak a gördülőrajt előtti tempót diktálni.
Egészen pontosan egyébként az idei a 15. alkalom 1978 óta, hogy egy Corvette biztonsági autó vezetheti fel a mezőnyt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Corvette-nél többször egyetlen más típus sem kapta meg ezt a szerepet. Ha pedig magát a Chevrolet márkát nézzük, akkor már a 29. alkalom, hogy „csokornyakkendős” autó kapja ezt a tisztséget. Először 1948-ban adott autót erre a célra a Chevy, akkor egy Fleetmaster Six Convertible gurulhatott a mezőny élén a rajt előtt.
Az idei Corvette ZR1 mozgatásáról egy 6,2 literes V8-as motor gondoskodik 755 lóerővel és 969 Nm forgatónyomatékkal. Ami azért is érdekes, mert a versenyautók, amelyek mögötte várják majd a rajtot, csak 700 lóerősek. Azért az Indy-gépek védelmére szóljon, hogy csak V6-os 2,2 literes motor dolgozik bennük. A ZR1 a nyolcfokozatú automatikus sebességváltóval 2,85 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 60 mérföld/órára, a végsebessége pedig 341 kilométer/óra.
Hirdetés

A Chevy neve egyébként szorosan kapcsolódik az Indy 500-hoz, hiszen a márkát akkor alapították, amikor az első Indy 500-at rendezték, tehát az 1911-es esztendőben. Louis Chevrolet és a testvérei, Arthur és Gaston több alkalommal indultak is a nagy versenyen. Louis már az első viadalra benevezett, Gaston pedig nyerni tudott az 1920-as versenyen. Emellett a Chevy a mezőnyben is képviselteti magát, hiszen a mezőny fele az amerikai márka motorjait használja. Hosszú évek óta a Honda ellen küzdenek az IndyCar sorozatban, ahol 2012-es visszatérése óta letaszíthatatlan a trónról a Chevy a motorgyártók versenyében. Tavaly a 17 futamból 10 alkalommal Chevy végzett az élen. A 102. alkalommal elrajtoló Indy 500 mezőny tagjai május 27-én feszül egymásnak. Itthon a legegyszerűbben az ESPN Playeren követhető, vagy online streameken, ha valaki hajlandó vadászni ezekre.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?