Értelmes motor, több hely és lítiumion akku a Chevy Malibuban

Turbós benzinessel erősít a Chevrolet Malibu

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kisebb, takarékosabb és sokkal jobb dinamikát adó lesz a Chevrolet Malibu 2,0 literes turbós benzinese, mint az Európába szállított 2,4-es szívó.

Noha rövid próbaúton már vezethettük, árát még nem tudjuk a Chevrolet Malibunak. Az azonban borítékolható, hogy 2,4 literes, 167 lóerős benzinesével komoly keresletet nem remélhet a Chevrolet Europe.
Az öreg kontinensen azonban ősztől 2,0 literes, 160 lóerős dízellel vonzhat majd vevőket az Opel Insignia-alapú Chevrolet, őshazájában, Észak-Amerikában, illetve Izrael piacán pedig ugyanakkor egy ütőképes benzinest tervez bevezetni a GM. A 2,0 literes turbós benzines 263 lóerejével és 353 Newtonméter nyomatékával jóval izmosabb, mint a 167 lóerős, 225 Nm nyomatékú 2,4-es. A turbóval 6,5 másodperces 100 km/órára gyorsuláshoz mérten nevetséges a 2,4-es 9,5 másodperces értéke, s míg a 2,4-es 204 lóerős pontosan 204 km/óra végsebességet tud, a turbósnak már elektronika korlátozza a végsebességét 250 km/órára.
Az Amerikában ősszel piacra lépő, már 2013-as modellévű Malibu 2,0 literes változatának nem csak a turbóval növelt teljesítmény, hanem a szerény fogyasztás is különlegessége. Eco változatával stop-start elektronikát és a kényelmi berendezések, köztük a légkondicionáló zavartalan működtetéséhez lítiumion akkumulátort kap, 6,5 l/100 km körüli kombinált fogyasztásával bő 1 literrel múlja alul az Európának adott 2,4-esét.
Hirdetés

A friss Malibu nem csupán motorjával fog többet tudni, kárpitjainak kicserélésével kicsivel tágasabb lesz az utastere, műszerfalára pedig felkerül a frissített Cruze-ban megismert MyLink rendszer 7 colos érintőképernyője, melyen a Bluetooth-szal csatlakoztatott okostelefon összes funkciója, navigációja vagy akár játékai, videói, zenetára is megjelenhet. Nem lepődnénk meg, ha az új Malibu jövő tavasszal befutna az európai piacra is – addig azonban leginkább az ősszel érkező dízellel lehet esélye vevőket fogni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?