És az milyen lenne, ha a Fiat a PSA-val bútorozna össze?

Marchionne mester újabb terve: egybekelés a PSA Peugeot-Citroënnel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az olasz-amerikai konszern tovább amerikanizálódása nem jött össze, de a cégvezér nem nyugszik. Most a francia PSA-t környékezte meg.


A Bloomberg egy az ügyben járatos forrást tudott kifaggatni a Fiat-Chyrsler terveit illetően. Mint ismeretes Sergio Marchionne, azaz az FCA a General Motorst szemelte ki testi-lelki jó barátnak, de az amerikaiak nem is túl finoman, de bizony lepattintották. A nagy vezér és tanácsadói csapata persze készültek egy B-tervvel is: a következő frigyre kiszemelt a Peugeot és a Citroën gyártója, a PSA konszern. Marchionne egy interjúban úgy fogalmazott, hogy egy olyan másik gyártóval lenne a legjobb eggyé válniuk, aminek a termékkínálata hasonló az övékhez, így a lehető legtöbb komponenst tudnák közösen használni és fejleszteni, ezáltal eurómilliókat spórolni.
Hirdetés


Időközben további részletek derültek ki a kútba esett GM egyesülésről. Mary Barra ügyvezető igazgató a vezetés elé tárta Marchionne emailes megkeresését és úgy döntöttek, hogy nem mennek bele az egyezségbe. A GM-nek elég a saját baja, hogy mindenhol költséget kell csökkentsen, és az éppen vesztességes Opelt is rendbe kéne már tenni. A Fiat és a Chrysler bajban van Európában és Amerikában is piacot veszít. Marchionne csapata a GM után nem ragadt le a Peugeot-nál sem, szóba került a Ford is, de ők sem érdeklődtek az ajánlat iránt. A nagyok közül még a Toyota és a Volkswagen is köszönte, de nem kért a Fiatból.

A nagy kérdés most az, hogy a PSA-t tavaly óta vezető Carlos Tavares saját tervei miként fognak sikerülni. Drasztikus mértékben tudta egyelőre a cégcsoport vesztességét csökkenteni, és ha ezt sikerül folytatni, pozitív lesz a mérleg. Emiatt még van aki szerint legalább egy fél évig a PSA nem is akar hallani semmiféle összeolvadásról. A történetre rálátó források szerint a házalás nem fog itt megállni. Ha a PSA sem hajlandó újra közösködni a Fiattal - mint tette azt a haszonjármű-gyártás során, akkor még mindig ott vannak a kisebb gyártók. A japánok közül a Mazda, a Honda és a Suzuki neve is felmerült, de pletyka szinten a dél-koreaiak is belekerültek az iparági hírekbe. Ezek viszont mind komplikált ügyek, hiszen a Mazda épp a Toyotával kötött együttműködési megállapodást, a Honda a Rover kaland óta nem volt érdekelt ilyen dolgokban, a Suzuki meg épp azon görcsöl, hogy visszaszerezze jó 20 százalékos tulajdonrészét a Volkswagentől. A Hyundai meg köszöni, jól megvan a Kiával duóban. Legyen akárhogy is, a Fiat valószínűleg ad még témát erre a nyárra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?