Etanollal erősebb lesz a Dodge Hellcat?

Érdekes pletyka látott napvilágot a Dodge háza tájáról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mielőtt megérkezik - várhatóan 2024-ben - a Dodge első teljesen villanyhajtású modellje, még egy nagy durranással készülnek a márkánál a V8-asukkal.

Még mindig nem engedi el a Dodge a kompresszoros 6,2 literes, V8-as motorjának a "kezét", ugyanis a Mopar Insider értesülése szerint a nyolchengeres módosításán dolgoznak a márka mérnökei. A céljuk pedig mi más lenne, mint a teljesítmény növelése. Persze jogos az a kérdés is, hogy milyen magasságokba akarják növelni még az autó erejét, hiszen ott a Jailbreak 807 lóerővel, vagy épp az egy lóval izmosabb Demon a maga 808 lóerejével. De még az SRT Hellcat Redeye sem szégyenkezhet a 797 lóerejével. A cél azonban a 850 lóerő a Challenger SRT Hellcat Redeye Widebody testébe zárva, méghozzá úgy, hogy E85-tel működjön a motor. Magyarán 85 százalék etanollal és 15 százalék benzinnel, erre készítik épp fel a V8-ast a meg nem erősített hírek szerint. Arról viszont nincs információ, hogy a nyomatékon mekkorát dob ez a kis beavatkozás. A Demon esetében tudjuk, hogy 972 Nm nyomatékot ad 91-es oktánszámú benzinnel megtankolva, viszont a 100 oktános "üdítővel" már 1044 Nm a nyomatéka, ám az ígéretek szerint E85-tel ez az érték még tovább növelhető.
Hirdetés
Szóval nem szerénykedik el a HEMI hattyúdalát a Dodge-nál, bár egyelőre azt sem tudni, hogy mennyire lesz limitált példányszámú az alkoholos Hellcat. A Demonból csupán 3300 darabot gyártottak, valószínűleg ehhez hasonló darabszámra lehet számítani az etanolos Hellcat esetében is. A pletykák szerint az autó a Doodge "Never Lift" elnevezésű kampányának a része, szóval még 2023 vége előtt megvásárolható lesz, ugyanis a kampány 2021-ben indult és kétévesre tervezték.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?