Európa legszigorúbb autópályás korlátozását vezeti be Hollandia

Nem lesz gond, ha 100-zal tötyörögsz majd a belső sávban, az lesz a szabályos

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Március 1-től kerül bevezetésre Hollandiában az új autópályás sebességkorlátozás: az eddigi 130 km/óráról 100 km/órára csökkentik a megengedett tempót.

Bár a holland autópályák elfogóautóinak komoly történelme van, a jövőben bizonyára egyre kevesebb dolguk lesz. Ugyanis március 1-től az eddigi (Európában leginkább elterjedt) 130 km/órás autópályatempót 100 km/órára apasztják a hollandok. A korlátozás oka nem más, mint a jelenleg hazánkban is erősen érezhető légszennyezés visszafogása. Tegyük hozzá, a hollandok már most is sokkalta jobban állnak közúti emisszió kapcsán, mint mi. Azonban a 130 km/óra helyetti 100 km/órás autópályatempó legalább 25 százalékos apasztást jelent, legalábbis az autópályákon. Bár a korlátozás bevezetésének elsődleges oka a légszennyezés visszafogása az autók által kibocsátott nitrogén-oxid és szén-dioxid emisszió apasztása által, de járulékos előny, hogy a zajterhelés és a közlekedés veszélyessége is csökken. A 100 km/órás sebességkorlátozás márciustól fokozatosan, kitáblázással együtt kerül bevezetésre és este 7-től reggel 6 óráig (amikor Hollandiában a forgalom 8-10 százaléka halad csupán) nem lesz érvényben, azaz akkor továbbra is 130 km/órás tempóval lehet majd haladni.
Hirdetés
A Hollandiában bevezetésre kerülő 100 km/órás autópályatempónál Európában sehol sincs szigorúbb, hasonló is csupán Cipruson; Norvégia 110, Spanyolország 120 km/órát engedélyez. Az általános 130 km/órás tempónál magasabb, 140 km/órás tempót csak Lengyelország és egy-egy autópályaszakaszon Ausztria engedélyez, míg Németországban továbbra is vannak még olyan szakaszok, amelyeken nincs sebességkorlátozás. Egyelőre, de természetesen utóbbiak megszüntetésére is vannak törekvések.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.01.14. at 18:32
    Permalink

    Tervezték a vasárnapi autómentes napot is, sőt a kibocsátás csökkentése miatt egy rakás beruházás is leáll.

    Csökkentett sebesség nagyobb áteresztő képességet jelent, a végén még jól is járhatnak.

Vélemény, hozzászólás?