Európába is megérkeznek a hibrid Subaruk

Az USA és Japán piacán már nem ismeretlen az e-Boxer név, ám végre Európában is megjelenhet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagy adósságot törleszthet a Subaru, ha végre Európában is elkezdi forgalmazni hibrid modelljeit.


Ikonikus boxermotorjaihoz villanymotort is társít a Subaru, hiszen ők sem akarnak lemaradni a kor követelményeitől, ám egyelőre csak Amerikában és Japánban vásárolhatnak hibrid járműveket az ügyfeleik. Azonban úgy tűnik, végre megváltozik a helyzet, ugyanis a márka bejelentette, hogy a Genfi Autószalonra két hibrid modelljét is elhozza, ami igencsak jelzésértékű az európai piac számára.

Viszont arról semmit nem árultak el, hogy mely modelleket láthatja majd a genfi közönség. Sőt, arról sincs információ, hogy a sima vagy a hálózatról is tölthető hibridek közül melyik érkezik a kiállításra. Japánban és az USA-ban az XV már 2013 óta kapható e-Boxer motorral. Ez annyit jelent, hogy a kétliteres, 148 lóerős boxermotorhoz hozzácsaptak egy 14 lóerős villanymotort. Tavaly pedig bemutatták a Crosstrek Hybridet, ami lényegében a friss XV, ám ez egyelőre csak az USA piacán elérhető. Szóval az egyik modell szinte biztos, hogy ez lesz, na de, melyik a másik?
Hirdetés

Lehetséges, hogy a WRX STi, illetve annak utódja? A Subaru marketing igazgatója nemrég úgy nyilatkozott egy interjúban, hogy a WRX STi jelenlegi 2,5 literes boxermotorja egyszerűen nem élheti túl önmagában a korunkban zajló változásokat. Ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy hibridként tovább éljen. Márciusban a Genfi Autószalonon minden kiderül.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?