Európába jön a Ford Explorer hatodik generációja

Könnyebb és sportosabb az új Explorer az elődjénél

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Észak-Amerikában bemutatták az új Ford Explorert, amely már Európába is eljut majd.


Egyike a legnagyobb példányszámban eladott szabadidő-autóknak a Ford palettáján az Explorer, legalábbis az USA piacán, ám a Ford az öreg kontinensen is sikerre számít vele. Talán az európai piaci bevezetés miatt is a formaterve jobban emészthető, letisztultabb vonalakat kapott. Az elődnél egy picit szélesebb és erre játszanak rá a keskenyebb fényszórók és a márkaarculatba jobban illeszkedő hűtőrács is. Emellett a tetővonal és az autó oldalán látható karaktervonalak is lendületes hatást keltenek oldalnézetből, hátul viszont furcsamód egy picit más karaktert mutat. Viszont a sportosság kimerül a négy kipufogóvégben és a látványos hátsó légterelőben. Az elődhöz képest egyébként átlagosan 51,2 kilogrammal könnyebb az új Explorer, a belépőmodell 1970 kilogrammot nyom a mérlegen.

Az utastérben egyből szembetűnik a tíz colos, téglalap alakú központi kijelző, ami egy táblagépre emlékeztet, illetve a minimalista dizájn. Persze csak a dizájn minimalista, hiszen a Ford kiváló minőségű anyagokat ígér, a magasabb felszereltségű modellekben bőrborítású és fűthető első ülésekkel, szintén fűthető bőrkormánnyal, vagy akár bőrborítású műszerfallal. Emellett a vezető előtt is helyet kaphat egy akár 12,3 colos méretű digitális műszerfal is, de az extralistán többek között szerepel még vezeték nélküli telefontöltés, 14 hangszórós B&O hifi, valamint a fűthető hátsó ülések. Apropó hátsó sor, az Explorer akár hétszemélyes utazóautóként is használható.

A motorpaletta belépő egysége az USA-ban a 2,3 literes négyhengeres EcoBoost 300 lóerővel és 420 Nm forgatónyomatékkal. Már ehhez a motorhoz is az új, tízfokozatú automatikus sebességváltó jár, amely viszont csak a hátsó kerekek felé küldi az erőt. Ugyanakkor extraként rendelhető összkerékhajtással is, amelyhez üzemmód választó lehetőség is jár, így hétféle mód között válogathat a vezető. Az erősebb, V6-os háromliteres egység már 365 lóerőt és 515 Nm forgatónyomatékot kínál. Viszont számunkra a szintén háromliteres V6-os villanymotorral támogatott hibrid változata az érdekes ugyanis ez érkezik majd Európába 450 lóerővel és a tízfokozatú automatikus sebességváltóval.
Hirdetés
Gazdag biztonsági felszereltséget kínál az új Explorer, többek között adaptív sebességtartó, amely képes teljesen megállítani az autót, holttérfigyelő, sávtartó, automatikus fényszóró, ütközésre figyelmeztető rendszer és vészfék, továbbá tolatókamera. Emellett a továbbfejlesztett parkolósegéd már képes beavatkozás nélkül elvégezni a feladatát. Amerikában nyáron érkezik meg a márkakereskedésbe 32 765 dolláros indulóárral, ami körülbelül 9,2 millió forintnak felel meg.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.01.10. at 14:55
    Permalink

    Már az Edge – ami szintén amerikai fejlesztés – érkezése is meglepetés volt, ez meg pláne, de nagyon jó hír. Az első és a második generáció volt hivatalosan kapható nálunk, a második még most is fel-felbukkan az utakon. Mintha az amerikai vezetés arra játszana, hogy a globális paletta kiegyenlített legyen, ne csak az európai fejlesztésű típusok uralják – de egyúttal arra is rávilágítást kapunk, hogy a Fordnál “ég a ház”: más magyarázat nemigen van arra, hogy már brazil és ausztrál típusokat is globálissá tesznek. “Kínjukban” már mindent megpróbálnak, hogy újra jól menjen a bolt.

Vélemény, hozzászólás?